Dudás Ágnes kategóriagyőztes lett a CEWE fotópályázatán! Hír

Egy uszoda belteréről készült képpel nyerte el Dudás Ágnes a CEWE „Our world is beautiful – Gyönyörű világunk” fotópályázat első díját építészet kategóriában. A több mint 22 ezer résztvevő 183 ezer alkotása közül az abszolút fődíjat a finn Janne Kahila Feröer szigeteket ábrázoló fényképe érdemelte ki.

Hirdetés

Közel egy évvel ezelőtti indulása után kihirdették a világ legnagyobb nyílt fotós megmérettetésének eredményeit, amely a világ szépségét, annak egyedi bemutatását kereste: a CEWE „Our world is beautiful – Gyönyörű világunk” 2017 pályázatra beérkezett 183 ezer alkotás közül ezer részesült valamilyen elismerésben, összesen mintegy 33 millió forint értékben.

Ebben 94 magyar fénykép is található, köztük Dudás Ágnes Úszómedence című fotója, amely a hat kategória egyikében, az ’építészetben’ el is vitte a pálmát. A szimmetrikus perspektívájú alkotás különösen azzal tett mély benyomást a rangos szakértői zsűrire, hogy megmutatta, egyszerű strukturális elemek is képesek óriási feszültséget generálni egy képben. „A készítő kiváló érzékkel komponálta meg ezt a ragyogó képet egy egyébként némileg triviális építészeti objektumról fényképezőgépe keresőjén át, pusztán néhány kreatív eszköz segítségével” – áll az értékelésben.

A résztvevők emellett ’sport’, ’emberek’, ’természet’, ’közlekedés és infrastruktúra’, valamint ’tájak’ kategóriában küldhették be pályázataikat, amelyeknek győztesei közül ez utóbbi nyerte el az abszolút első helyet, a CEWE Photo Awards díjat is. A finn Janne Kahila tökéletesen eltalálta a pályázat mottóját a feröeri Kalsoy szigetet ábrázoló fényképével, amely a világ szépségét a szárazföld és a tenger, illetve a fény és a sötétség lenyűgöző kontrasztjával érzékelteti. A domb tetején magányosan álló kápolna azt szemlélteti, hogyan befolyásolja az emberi jelenlét az érintetlen természetet. „Mindenkinek megvan a kedvenc helye, ahol a legszívesebben időzik. Számomra ez a Kalsoy sziget csúcsa: a 360 fokos panoráma a függőlegesen leszakadó sziklákkal hihetetlenül gyönyörű. A róla készült fotó három 30 másodperces expozíció eredménye, így sikerült érzékeltetni a felhők mozgását.”

A CEWE „Our world is beautiful – Gyönyörű világunk” fotópályázaton egyébként valamivel több mint 3500 magyar résztvevő indult, akik összesen 31 ezernél is több képet küldtek be. Ezzel hazánk összességében a harmadik, a lakosságszámra vetítve pedig a legaktívabb ország volt a megmérettetésen.

A szervező – amely Európa piacvezető képkidolgozással és fotókönyvkészítéssel foglalkozó vállalatcsoportja – tervei szerint a nyertes alkotásokból készült tárlat október közepétől egy hónapon át Budapesten is ingyenesen megtekinthető lesz a Duna Plaza bevásárlóközpontban.

A győztes alkotások itt tekinthetők meg >>>

 

Sajtóanyag: CEWE

 

Kapcsolódó

Színpadra kerül az Erkel Színházban a Hogyan tudnék élni nélküled? film története Hír

Az Erkel Színház bemutatja: Hogyan tudnék élni nélküled Megérkezett az első hír a megújuló Erkel Színház ősztől induló évadjáról. Eszerint a magyar musicalek otthonaként újjáéledő színház 2025/26-os bemutatói közt színpadra kerül a rendszerváltás utáni magyar filmgyártás legnézettebb filmjének, a Hogyan tudnék élni nélküled? című mozinak a színpadi ada

Mégis lesz Győrben Az Őrült Nők Ketrece Hír

Az Őrült Nők Ketrece - Győr Bár korábban úgy tűnt, hogy az elmúlt évtizedben töretlen sikerrel játszott, de most a közönségtől végleg elbúcsúzó, Az Őrült Nők Ketrece című előadás búcsúturnéjából kimarad a győri állomás, mostanra kiderült, hogy mégis mennek Győrbe az „Őrült Nők”. „Némi vargabetűvel mégiscsak megérkezik Az Őr

Levendula Piknik 3.0: újra izgalmas kollaborációk és zenei koncertek a Budapest Park színpadán Hír

Levendula Piknik 2025 A Levendula Piknik Budapest egyik leginnovatívabb összművészeti eseménye, harmadik alkalommal tér vissza június 4-én a Budapest Parkba, hogy újra összehozza a divat, zene, tánc és vizuális művészetek iránt érdeklődőket. Az esemény generációk, és a különböző szcénából érkezők találkozási pontja: h

Fontos ügyeket támogat a Radnóti Színház Hír

„Az emberség kellékei”: fontos ügyeket támogat a Radnóti Színház Jótékonysági online aukciót szervez a Radnóti Színház, melyen sikeres darabjaikhoz köthető ikonikus kellékeket árvereznek el. A befolyt összeg olyan egyesületeknek nyújt támogatást, melyek társadalmunk legégetőbb problémáinak enyhítésén dolgoznak. Az aukció március 24-31. között zajlik a www.ember