Fiatal művészek fesztiválja a fővárosban Hír

Hirdetés

Fiatal művészek a fővárosban címmel ingyenes, 3 héten át tartó programsorozatnak ad otthont a Budapesti Művelődési Központ. Az intézményben kizárólag 30 év alatti művészek lépnek fel, többek közti két Junior Prima Díjas előadó: Tímár Sára népdalénekes és Mihó Attila hegedűművész.

A programsorozatban kiemelt szerepet kapnak a fiatal amatőr és hivatásos fővárosi művészek. - Napjainkban az egyik legfőbb kérdés, hogyan tudjuk a fiatal előadókat fellépésekhez, kiállításokhoz, bemutatkozási lehetőségekhez juttatni – indokolta a rendezvény koncepcióját Marsi László, a Budapesti Művelődési Központ igazgatóhelyettese. - Úgy gondoljuk, hogy a 30 év alatti fiatal generációval együttműködve egy olyan programot készítettünk, mely méltán képviseli a Budapesti Művelődési Központ elmúlt 40 éves fennállásának művészeti tevékenységét.

A rendezvénysorozat első fellépői Mihó Attila és barátai. Ők május 31-én, csütörtökön 19 órától muzsikálnak. Tavaly ősszel jelent meg a hegedűművész első önálló népzenei lemeze, Melyik úton... címmel, mely ezidáig még csak egyszer volt hallható Budapesten.

Tímár Sára és zenekara június 7-én, csütörtökön 19 órakor lép színpadra. Tímár Sára első szólólemezét ez év elején mutatta be a Zeneakadémián telt ház előtt. Ebből az anyagból ad ízelítőt az énekesnő együttesével. Különleges koncertnek ígérkezik, hiszen lemezelőzetes is lesz egyben: Sára ősszel jelenteti meg következő albumát, melynek témái a református népénekek lesznek.

A Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes bemutatójára június 11-én 18 órakor kerül sor. Az idén 60 éves együttes megalakulása óta meghatározó szereplője a hazai néptánc mozgalomnak. A Bartók Kulturális Táncegyesület által fenntartott táncegyüttes rendszeresen részt vesz szakmai megmérettetéseken, versenyeken: a Szolnoki Országos Néptánc-fesztiválon, a Zalai Kamaratánc Fesztiválon és a Néptáncosok Országos Bemutató Színpadán. Számos díj és kitüntetés birtokosa, 2010-ben örökös kiváló minősítést szerzett, melyet 2012-ben, 2014-ben, majd 2016-ban ismételt Kiváló minősítéssel erősített meg.

A Kulturális szakemberek nemzetközi klubja a főváros kulturális intézményeiben nemzetközi rendezvényeket, projekteket szervező kollégákat hívja eszmecserére a „Nemzetközi tapasztalatok a zenei fesztiválok területén” címmel. Meghívott vendégek: Lengyel Dóra, David Gerneš (CZ), Bóna Márk „Marka” és Érsek Gábor „Érsi”. A beszélgetés június 21-én 14 órakor lesz. A programsorozat másnap, június 22-én zárul az Ultra című magyar-görög dokumentumfilm vetítésével. Még előtte a Budapesti Művelődési Központ animációs szpotjának bemutatója zajlik.

A rendezvényekre a belépés díjtalan. A rendezvény támogatója a Nemzeti Kulturális Alap.

 

Sajtóanyag: Budapesti Művelődési Központ

Kapcsolódó

Színpadra kerül az Erkel Színházban a Hogyan tudnék élni nélküled? film története Hír

Az Erkel Színház bemutatja: Hogyan tudnék élni nélküled Megérkezett az első hír a megújuló Erkel Színház ősztől induló évadjáról. Eszerint a magyar musicalek otthonaként újjáéledő színház 2025/26-os bemutatói közt színpadra kerül a rendszerváltás utáni magyar filmgyártás legnézettebb filmjének, a Hogyan tudnék élni nélküled? című mozinak a színpadi ada

Mégis lesz Győrben Az Őrült Nők Ketrece Hír

Az Őrült Nők Ketrece - Győr Bár korábban úgy tűnt, hogy az elmúlt évtizedben töretlen sikerrel játszott, de most a közönségtől végleg elbúcsúzó, Az Őrült Nők Ketrece című előadás búcsúturnéjából kimarad a győri állomás, mostanra kiderült, hogy mégis mennek Győrbe az „Őrült Nők”. „Némi vargabetűvel mégiscsak megérkezik Az Őr

Levendula Piknik 3.0: újra izgalmas kollaborációk és zenei koncertek a Budapest Park színpadán Hír

Levendula Piknik 2025 A Levendula Piknik Budapest egyik leginnovatívabb összművészeti eseménye, harmadik alkalommal tér vissza június 4-én a Budapest Parkba, hogy újra összehozza a divat, zene, tánc és vizuális művészetek iránt érdeklődőket. Az esemény generációk, és a különböző szcénából érkezők találkozási pontja: h

Fontos ügyeket támogat a Radnóti Színház Hír

„Az emberség kellékei”: fontos ügyeket támogat a Radnóti Színház Jótékonysági online aukciót szervez a Radnóti Színház, melyen sikeres darabjaikhoz köthető ikonikus kellékeket árvereznek el. A befolyt összeg olyan egyesületeknek nyújt támogatást, melyek társadalmunk legégetőbb problémáinak enyhítésén dolgoznak. Az aukció március 24-31. között zajlik a www.ember