Ismét a csillagok alatt mozizhatunk a budapesti plázák tetején Cikk

KULTIK Terasz - Corvin Plaza

Hirdetés

El tudsz képzelni jobb nyáresti programot, mint egy jó kis szabadtéri mozizás? A KULTIK Terasz idén is két helyszínen várja a szabad ég alatt mozizni vágyókat: a KULTIK Köki Terasz június 14-én, a KULTIK Terasz Corvin Plaza pedig 15-én vetíti az első filmet.

A két kutyabarát moziban ezúttal is nyugágyakról, babzsák fotelekből vagy rendezői székekből nézhetjük a filmeket a csillagok alatt. Minden este 21 órától ülhetünk be hozzájuk egy jó filmre, hiszen már az első héten olyan klasszikusokkal indítanak, mint a Top Gun és a Top Gun Maverick. Ám nem ez lesz a nyár egyetlen fénypontja: idén többek közt a Harry Potter sorozatot is levetítik.

A KULTIK Terasz azzal is kiemelkedik a szabadtéri mozik sorából, hogy az örök favoritok mellett vetítik a legfrissebb premierfilmeket is. Válogathatunk majd családi, romantikus, vígjáték és persze Oscar-díjas filmekből is.

“A Köki Teraszon ráadásul tematikus hetekkel is készülnek az idén, amelyek közül rögtön a gyerekek hete az első. A gyermekvetítések mellett lesz bábszínház, és természetesen igazi nyári csemegék is” - hívja fel rá a figyelmünket a KULTIK marketingese, Simon Horváth Szilvia.

Emellett pedig a teraszok nyáron a filmfesztiváloknak, közönségtalálkozóknak és zenei különlegességeknek is otthont adnak. Hogy mikor éppen mi zajlik, azt a KULTIK Terasz Facebookján tudjuk nyomon követni.


A technikának hála a szabadban is kifogástalan a moziélmény

Mi a helyzet azokkal, akik a hagyományos mozis hang- és képminőséget kedvelik? Nekik sem kell kompromisszumot kötniük, hiszen most már a teraszokon is éppen olyan technikai megoldások elérhetők, mint a plázák vetítőtermeiben. A KÖKI Teraszon például helyet kap az első szabadtéri lézer vetítőgép, míg a hangtechnikát valódi Dolby Digital hangrendszer biztosítja.

A vászon sem marad el attól, amit megszokhattunk, a KULTIK Teraszon például egyedülálló airscreent használnak. Ez az órási, felfújható vászon akár vízen vagy homokon is megállja a helyét, és habár pehelykönnyű, ellenáll a viharos szélnek is. Így már tényleg csak a megszokott mozis nasikat kell beszereznünk: még szerencse, hogy a teraszokon nachosból, pattogatott kukoricából és vattacukorból sincs hiány.

A különleges szabadtéri mozi még a nyár idegesítőbb vérszívóira is gondol: a szúnyogokat speciális fáklyás rendszer tartja távol, hogy ne kelljen őket hessegetnünk a mozizás alatt. A hűvösebb estéken pedig magunkra teríthetjük az ingyenesen biztosított puha meleg takarókat is.

A szabadtéri mozi üzemeltetője a KULTIK mozihálózat, amely az ország tíz pontján klasszikus beltéri formában is várja a filmek szerelmeseit. Ennek köszönhetően professzionális eszközökkel és rutinos szakmai háttérrel garantálják a minőségi szórakozást.

 

KULTIK Terasz

Kapcsolódó

100 különleges Mercedes, 100 izgalmas történet Cikk

Classic Car Show & Expo 2024 - Mercedes A világ egyik legdrágább Mercedes-e, egykori magyar állam- és kormányfők autói, Fenyő János utolsó útján használt kocsija és egy huszonhét év után tökéletes állapotban előkerült, lopott Merci is látható április 20-21-én Szegeden, a mintegy 100 különböző, ma már klasszikusnak számító Mercedes-t kiá

2024-ben is fesztiváldömpinget hoz a Nagyon Balaton Cikk

Nagyon Balaton 2024 Több mint egy évtizedes fennállása óta a MOL Nagyon Balaton a hazai turizmus egyik legfontosabb védjegyévé vált. Az alapítók fontos feladatuknak tekintik, hogy a hazai és külföldi látogatók a sokszínű kulturális és gasztronómiai kínálat ismeretében szeressenek bele, látogassák meg és térjenek viss

Előzd meg 2024-ben is a Fogaskerekűt! Cikk

Előzd meg a Fogaskerekűt 2024 Egészen pontosan 19 éves hagyomány már, amikor tavasszal Budapest sportszerető lakói együtt mozdulnak, hogy gyorsabbak legyenek a főváros kedvenc járművénél. A Széchenyi-hegyre barátságosan siető piros vasút pedig minden évben vállalja a kihívást: a legutóbbi alkalmakkor már több száz fősre nőtt t

Március 17-én érkezik az I. Turbina Merch Fesztivál Cikk

I. TURBINA MERCH FESZTIVÁL Március 17-én (vasárnap) egy gigantikus merchvásárt tart a Turbina, ahol ismert zenekarok, fesztiválok, klubok és más zenei szervezetek árulják együtt az idei és korábbi években készített merch termékeiket. A kapu nyitva áll a rajongók, a szakma és a sajtó előtt egyaránt. A rendezvényen való részv