Ingyenes programsorozattal köszönti a magyar kultúra napját a Klebelsberg Kastély Cikk

magyar kultúra napja 2023 - Klebelsberg Kastély

Hirdetés

A Klebelsberg Kastély január 20-22. között meghirdetett ingyenes programsorozata felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt kínál programokat a magyar kultúra napja alkalmából.

A hétvégi rendezvénysorozat nyitóeseményén „A színház igazsága” címmel rendeznek kastélybeszélgetést a Nemzeti Színház két művészével; Szűcs Nellivel és Trill Zsolttal – a beszélgetés háziasszonya Mohácsi Szilvia. Január 21-én a „Silencio transeo – A XX. század elhallgatott irodalma” című előadást láthatják az érdeklődők Pataki András rendezésében. Vasárnap délután pedig a gyermekeket várja Écsi Gyöngyi mesemondó a Kastélymesék sorozat keretében „Angyalbárányok” című előadásával. A kastély munkásságát 2022. december 17-én Magyar Örökség-díjjal ismerték el, melyet „Klebelsberg Kuno szellemi hagyatékának gondozása és a felújított Klebelsberg-kastély” okán nyert el.

A színház igazsága – Kastélybeszélgetés Szűcs Nelli és Trill Zsolt színművészekkel (január 20., péntek, 19:00)

Igaza volt-e Shakespeare-nek, amikor leírta, hogy "színház az egész világ"? A színpadról beszélés felelősségéről, és a nézőkkel való együtt-játszásról kérdezzük Szűcs Nelli és Trill Zsolt színművészeket. Arról, hogy mitől születik meg a valódi színház, és mitől lesz igazi és hiteles minden elhangzó szó. Továbbá, hogy a színpadi létben hol vannak a tudatos cselekvés határai és mi bírja rá a színészt a lehetetlen végrehajtására is? A Nemzeti Színház művészeivel Mohácsi Szilvia beszélget.

 

Silencio transeo – A XX. század elhallgatott irodalma (január 21., szombat, 18:00)

Az előadás bevezető-köszöntőjét a Jászai Mari-díjas rendező, dramaturg, művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkár, Pataki András tartja.

A magyar irodalom mindig is bővelkedett a líra és a próza termékeny kiválóságaiban, ám történelmünk sötét szakaszaiban – mikor embernek maradni is igen nehéz volt – már megfogyatkozott azoknak a névsora, akik morálisan helyt tudtak állni, képesek voltak szólni, vagy épp hallgatásukkal lázadni egy adott kor uralkodó eszmevilága, a háború vagy egy politikai rendszer ellen. Azért találunk néhány nevet a sorban, amelyek viselői iszonyatos áldozatok árán mégis megtették. Nemet tudtak mondani, nem voltak hajlandóak kisebb-nagyobb kompromisszumokat kötve alkotni és élni. Kimondták a kimondhatatlant. Az előadás ebből az elhallgatott magyar irodalomból kíván keresztmetszetet adni.

Kastélymesék: Angyalbárányok – Écsi Gyöngyi Árgyélus Színháza (Felvidék) (január 22., vasárnap, 15:00)

Gömöri népmese, alig észrevehető oktató-nevelő jelleggel, ízes nyelven és fantáziát tornáztató eszközökkel elmesélve. Csak a főszereplők hagyományos bábfigurák, a báránykák egyszerű gyapjúcsomók, a folyó egy fonál, a híd egy egyszerű orsó, melyről a fonalat átvezetik, az idő kerekét pedig egy motolla szimbolizálja. Minden szereplőt és szituációt más-más hangszer "testesít meg", a tekerőlanttól a különböző furulyákon át egészen a cintányérig. /Kováts Marcell/

"Azért választottam ezt a szókincset, a nyelvjárást és témát, hogy egy szokatlan világba vezessem a közönséget. A városi gyerekek számára eleinte furcsa ez a közeg, de pillanatok alatt otthon érzik magukat. Észreveszik ugyanis, hogy ebben a világban sokkal több a líra, a humor és a játék, mint ott, ahonnan jöttek, és ahol ömlesztve zúdul rájuk az ezernyi kábítás és csábítás. Tudatosan törekszem arra, hogy helyre rakjam bennük ezt a felfordult rendet." /Écsi Gyöngyi/

Écsi Gyöngyi a legnagyobb mesemondóink egyike. Felvidéki népmesék és népi énekek gyűjtője, életben tartója. Gyermek bábcsoportot, hagyományőrző asszonykórust gardíroz, koncertezik a nemzetközi Vents’d Est zenkarral és szóló műsoraival. Énekelt a Ghymessel. Lelkipásztora a hetényi református közösségnek. Kifogyhatatlan energiájú hiteles személyiség, aki megtalálta számunkra a legjobb színházi formát, amiben átadhatja a felvidéki népmesék világát.

A Magyar Kultúra Napja programjai ingyenesen látogathatók, regisztrálni a klebelsbergprotokoll@gmail.com címen lehet.

 

Klebelsberg Kastély

Kapcsolódó

Tomáš Brauner és a Nemzeti Filharmonikusok április 18-án a Vigadóban Cikk

Tomáš Brauner - A kísértetmenyasszony Izgalmas arra gondolni, hogy a nagy zeneszerzőknek is akadnak felfedezésre váró műveik. Dvořák, az Újvilág-szimfónia és a Csellóverseny szerzője negyvenhárom évesen írt egy romantikus kantátát A kísértetmenyasszony címmel: az opus Magyarországon – vélhetően a cseh nyelvű szövegkönyv okozta előadás

Összedolgozik a generatív AI és a Momentán Társulat Cikk

reVerze  - Momentán Társulat A mesterséges intelligenciát (AI) egyre szélesebb körben használják, így adta magát az ötlet az improvizációra épülő Momentán Társulat re:Verze című előadásának alkotói számára, hogy éljenek a lehetőséggel. Magyarországon elsők közt és egyedülálló módon fokozatosan és tudatosan építették be a gépi

Les Deux Stabats március 28-án a Müpában Cikk

Baráth Emőke A zenében a historizmus nemcsak azt jelenti, hogy korabeli hangszerek kópiáin szólalnak meg régi művek: olykor azt is, hogy az előadók felelevenítenek egy olyan szokást, amelynek több évszázada hódoltak a zenekedvelők. Az 1780-as években Párizs templomaiban Les Deux Stabats – A két Stabat – címmel

Március 15. - Háromnapos ingyenes ünnepi programsorozat a Magyar Nemzeti Múzeumban Cikk

Magyar Nemzeti Múzeum - Március 15 A Magyar Nemzeti Múzeum ingyenes programokkal várja a látogatókat három napon át, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 176. évfordulóján. Minden korosztály válogathat az izgalmas programok között: A gyerekeket kézműves foglalkozások, alkotóprogramok, múzeumi játéktér saját fejlesztésű és a tö