Jelentkezz közösségi programmal a 27. Tartóshullám Mediawave Együttlétre! Hír
Az idén 27 éves összművészeti fesztivál várja a közösségi programokkal, egyéni és társas projektekkel jelentkező kreatív csoportokat április 27. és május 1. között a komáromi Monostori Erődbe.
Hirdetés
A „klasszikus fesztiválok” nagyjából egy sémára épülnek - meghívnak naponta pár húzónevet, hazai vagy külföldi sztárt, ez biztosítja a hírverést és a hírverést, a többi lyukat meg kitöltik valamivel. Ez a valami általában a szponzorok által kitalált program, ami a marketing célok megvalósulásán kívül semmilyen élményt nem nyújt a közönségnek - fejti ki Hartyándi Jenő fesztiváligazgató.
És hogy mit nyújt ezekkel szemben a Mediawave Együttlét kísérleti kezdeményezése? Két társadalmi modellt lehet példaként felhozni, a kaláka régi hagyományokon alapuló rendszerét és a 60-as évek hippimozgalmát. Mindkét társadalmi ötlet hátterében az az ősi tény áll, hogy az ember társas lény és közösségben többre képes, mint önmagában. Közösséget építő, a közönséggel kapcsolatot teremtő, aktív programokat keresünk, prioritást élveznek ezért azok a pályázatok, amelyek bevonják a közönséget, nem külső, passzív szemlélőként értelmezik - teszi hozzá Hartyándi Jenő.
reFORMÁCIÓ és megújulás
A reformáció 500 éves jubilemának alkalmából az idei Mediawave egyik kiemelt témája a “megújulás, megújítás”. A vallási megközelítés mellett a szervezők kiemelt figyelmet fordítanak a mindenkori megújulás, az élő hagyomány vizsgálata, újragondolása témának. Ide kapcsolódnak mindazon pályaművek, művészeti- és térinstallációs munkák, amelyek az újrahasznosítás szellemiségében készülnek el a Mediawave ideje alatt. “Uszadékfák, ágak, galyak, kövek, kavicsok elérhetőek az erőd környékén, de bármilyen egyéb anyag felhasználására lehetőség van, amit a pályázó biztosít a rendezvény számára”.
A pályázatok leadási határideje 2017. március 31., további információ >>>
Rakjuk össze, amink van!
Folytatódik a korábbi években megkezdett közösségépítő kezdeményezés a Tartóshullám Mediawave Együttlét keretében. A szervezők várják azokat a szervezeteket, csoportokat, egyéneket, akik szeretnék megvalósítani közösségalapú ötleteiket, legyenek azok művészeti, tudás vagy sport témájúak. Ehhez a komáromi Monostori Erőd tökéletes helyszínt nyújt, a közösségépítők szabadon használhatják a Dunai bástya zegzugos kazamata rendszerét, és az erőd mellett található Duna-partot, ártéri erdőt és a bástya előtti pázsitot.
A pályázatok leadási határideje 2017. március 31., további információ >>>
Sajtóanyag: Mediawave Együttlét
Kapcsolódó
Színpadra kerül az Erkel Színházban a Hogyan tudnék élni nélküled? film története Hír
Megérkezett az első hír a megújuló Erkel Színház ősztől induló évadjáról. Eszerint a magyar musicalek otthonaként újjáéledő színház 2025/26-os bemutatói közt színpadra kerül a rendszerváltás utáni magyar filmgyártás legnézettebb filmjének, a Hogyan tudnék élni nélküled? című mozinak a színpadi ada
Mégis lesz Győrben Az Őrült Nők Ketrece Hír
Bár korábban úgy tűnt, hogy az elmúlt évtizedben töretlen sikerrel játszott, de most a közönségtől végleg elbúcsúzó, Az Őrült Nők Ketrece című előadás búcsúturnéjából kimarad a győri állomás, mostanra kiderült, hogy mégis mennek Győrbe az „Őrült Nők”.
„Némi vargabetűvel mégiscsak megérkezik Az Őr
Levendula Piknik 3.0: újra izgalmas kollaborációk és zenei koncertek a Budapest Park színpadán Hír
A Levendula Piknik Budapest egyik leginnovatívabb összművészeti eseménye, harmadik alkalommal tér vissza június 4-én a Budapest Parkba, hogy újra összehozza a divat, zene, tánc és vizuális művészetek iránt érdeklődőket.
Az esemény generációk, és a különböző szcénából érkezők találkozási pontja: h
Fontos ügyeket támogat a Radnóti Színház Hír
Jótékonysági online aukciót szervez a Radnóti Színház, melyen sikeres darabjaikhoz köthető ikonikus kellékeket árvereznek el. A befolyt összeg olyan egyesületeknek nyújt támogatást, melyek társadalmunk legégetőbb problémáinak enyhítésén dolgoznak. Az aukció március 24-31. között zajlik a www.ember