Az elmúlt 7 évet összegzi a Műcsarnok legújabb kiállítása Cikk

7 év – 150 kiállítás összegző tárlat

Hirdetés

Az elmúlt hét évben a Műcsarnok csapata a magyar kultúra immár 125 éve működő, kiemelt intézményében százötven kiállítást rendezett. A tárlat a 125. évforduló alkalmával retrospektív módon ad bepillantást  az elmúlt évek kiállítási- és társművészeti programjaiba. A kiállításhoz készült egy nagyszabású áttekintő kötet, mely ünnepi album és forráskiadvány is egyszerre. A kiállítás virtuálisan bejárható, a korlátozásokat követően 2021. június 27-ig látogatható.

2014-ben indult a Nemzeti Szalonok felújított hagyománya, amelyet idén hetedik alkalommal nyitottak meg a Műcsarnokban. Az öt művészeti ág, melyek az évente megrendezett a Szalon-kiállításokban követik egymást: az építészet, a képzőművészet, a fotóművészet, az ipar- és tervezőművészet és a népművészet. 

Az évek szezonokra és sorozatokra épültek, amelyekben egymást erősítő, kiegészítő kiállításokat járhattak be a látogatók – többek között: Nicolas Schöffer, Sebastião Salgado, Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor, Steve McCurry, Milorad Krstić, Böröcz Andás, Csáji Attila, Jankovics Marcell, Keleti Éva – A szezonok mellett kialakult Frissen néven indult, az „egy terem – egy művész – egy kurátor” típusú kiállítás, idén a negyedik összeállítást rendezték meg, amely során 10 alkotó mutatkozhatott be önálló kiállításán. 

A Műcsarnok 2017 óta ad otthont a Budapest Fotófesztivál nyitókiállításainak – többek között: Alex Webb: The Suffering of Light / A fény szenvedése; Sandro Miller: Malkovich, Malkovich, Malkovich: Tisztelet a kamera mestereinek; David Lynch: Small Stories / Kis történetek; Paolo VENTURA: Velencei történet | Automaton.

Minden évben megrendezik a legfiatalabb művészgeneráció bemutatkozását lehetővé tevő és munkásságukat támogató Derkovits-ösztöndíj kiállítást. A 35 év alatti pályakezdő művészek pályázati és beszámoló kiállításán mutatkozik be a korosztály a közönségnek, ez a találkozás a jövőt jelentheti. A fiatal alkotók és képzésük megmutatkozását szolgálta a Műcsarnok#Box-ban a művészeti felsőoktatás sorozat – benne többek között a Barabás Miklós Céh fiataljai vagy a Kassai Műegyetem Design Szak hallgatói –, amelyet a gimnáziumi pedagógusok workshopjai, végül a 240 éves „Kisképző” közelmúltját bemutató tárlat zárt.

A legfontosabb, gyakran összetett tartalmakat kínáló tárlatoknál – Első aranykor; Ágak; Egy/Kor; Rejtett történetek, Képpraxisok I-II., Heruréka!, Tiszta szívvel festeni – nagy hangsúlyt kap a kiállítási installáció, ezzel segítve a néző „munkáját” élményként elvégezni, megélni – ezt a befogadói folyamatot segítik a gyakorlattá vált kiállításvezető újságok is –.

A Műcsarnok olyan kiállítás-stratégia kidolgozására törekedett, melyben a művek, az alkotók és a közönség találkozhatnak egymással, az utóbbiakat orientáló sajtóval és műkritikával élő párbeszédet tarthatnak fenn. Ennek az élménynek a felelevenítésére vállalkoztak a most nyíló,  7 év – 150 kiállítás | 125 éves a Műcsarnok című retrospektív kiállítással, melyben a falakon elhelyezett információs képanyag és adatok segítségével a látogatók felidézhetik az elmúlt évek kiállításait. A befogadói élményt a válogatott műtárgyak teszik teljessé. A kiállításhoz MŰCSARNOK 2014-2020 | A MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETNEK MMXIV – MMXX Reprezentatív beszámoló a MŰCSARNOK elmúlt hét esztendejéről  címmel készült egy nagyszabású áttekintő kötet , mely ünnepi album és forráskiadvány is egyszerre. Az összegző tárlat a Műcsarnok megnyitásának 125. évfordulóját is ünnepli, de lehetőséget ad az utóbbi évek hiánypótló műtörténeti kiállításainak és a széles merítésű kortárs tárlatok eredményeinek felmérésére is. 

  • Kurátor: Kondor-Szilágyi Mária

A tárlat december 14-től – átmenetileg – virtuálisan lesz bejárható >>>

 

Műcsarnok

Kapcsolódó

Rákositól Kádárig: szocreál képeket mutat be egy új kiállítás Budapesten Cikk

Istókovics Kálmán 1953, Cséplés 100x150 cm Egy éves kutatómunka áll a hamarosan nyitó „Szocreál képzőművészet a Rákosi-Kádár korszakban” című kiállítás különleges gyűjtése mögött. A szocreál festmények eltűntek a mindennapokból, kevés alkotás bukkan fel aukciókon vagy régiség piacokon, de feltehetőleg sok van még belőlük vidéken magánember

Távol és mégis közel – Barakonyi Zsombor kiállítása Cikk

Barakonyi Zsombor: Keleti pályaudvar (2022) A művész közelgő, 50. születésnapja alkalmából nyílt kiállítás a Pintér Galériában Barakonyi Zsombor alkotásaiból. A "Távol és mégis közel" című, május közepéig látható tárlat keretében a művész legújabb munkáit vonultatja föl. Barakonyi Zsombor alkotásai a művésztől már megszokott realisztikus,

Idén is felkerül a falakra a friss hús - Április 1-jén nyílik a Budapest FotóFesztivál egyik legizgalmasabb kiállítása Cikk

Budapest FotóFesztivál 2022 - Fresh Meat A Budapest FotóFesztivál az Erzsébetvárossal együttműködésben pályázatot hirdetett 35 év alatti fotográfusok számára csoportos kiállításon való megjelenésre. Az évente meghirdetett pályázaton a nyertes alkotók munkái által a BPF kiemelt eseményeként mutatkozik be a kortárs magyar fotográfia legifj

Milyen a budapesti utakon araszoló sofőrök titkos világa? Soós Bertalan megmutatja! Cikk

Soós Bertalan - Autósok Október második felében van egy hét, amikor a nap első és utolsó sugarai alacsony szögben szántanak végig Budapest leghosszabb sugárútjain, így a vakító fény pont szembe világítja a forgalomban résztvevőket. Reggel a városból kifelé igyekvőket az Üllői úton, este a belváros felé araszolókat pedig