Kovács Zalán László nyert a Nemzetközi Fafúvós és Rézfúvós Versenyen Hír

2017.  március 23-31. között tartják a Nemzetközi Fafúvós és Rézfúvós Versenyt Varasdon, az Erdődy Palotában. A tubások megmérettetése már véget ért, melynek a művészek számára kiírt Grand Prix versenyét Kovács Zalán László nyert meg, akit a kétfordulós versenyen Linda Mravunac Fabijanic zongoraművésznő, a Zágrábi Zeneakadémia tanára kísért.

Hirdetés

A versenyt különlegessé tette, hogy Kovács Zalán László az egyik kötelezően előadandó művet nem a szólójátékban használatos basszustubával, hanem a mélyfekvésű zenekari részekhez kifejlesztett kontrabasszus tubával adta elő. Joseph Steinböck tubaművész, a müncheni Zeneművészeti Egyetem tanára, a zsűri tagja a győztes méltatásában külön kiemelte a végig kiegyenlített és meggyőző szólista teljesítményt, a különböző tubákkal való egyaránt kiváló előadást, valamint a magyar tubás és a horvát zongorista összeforrott közös játékát.

A tubaverseny junior kategóriájában Kovács Zalán László növendéke: Gecse Máté szerepelt eredményesen, az Egressy Béni Művészeti Szakközépiskola tanulója 2. helyezést ért el.  

 

Sajtóanyag: Bach Mindenkinek Fesztivál

Kapcsolódó

Színpadra kerül az Erkel Színházban a Hogyan tudnék élni nélküled? film története Hír

Az Erkel Színház bemutatja: Hogyan tudnék élni nélküled Megérkezett az első hír a megújuló Erkel Színház ősztől induló évadjáról. Eszerint a magyar musicalek otthonaként újjáéledő színház 2025/26-os bemutatói közt színpadra kerül a rendszerváltás utáni magyar filmgyártás legnézettebb filmjének, a Hogyan tudnék élni nélküled? című mozinak a színpadi ada

Mégis lesz Győrben Az Őrült Nők Ketrece Hír

Az Őrült Nők Ketrece - Győr Bár korábban úgy tűnt, hogy az elmúlt évtizedben töretlen sikerrel játszott, de most a közönségtől végleg elbúcsúzó, Az Őrült Nők Ketrece című előadás búcsúturnéjából kimarad a győri állomás, mostanra kiderült, hogy mégis mennek Győrbe az „Őrült Nők”. „Némi vargabetűvel mégiscsak megérkezik Az Őr

Levendula Piknik 3.0: újra izgalmas kollaborációk és zenei koncertek a Budapest Park színpadán Hír

Levendula Piknik 2025 A Levendula Piknik Budapest egyik leginnovatívabb összművészeti eseménye, harmadik alkalommal tér vissza június 4-én a Budapest Parkba, hogy újra összehozza a divat, zene, tánc és vizuális művészetek iránt érdeklődőket. Az esemény generációk, és a különböző szcénából érkezők találkozási pontja: h

Fontos ügyeket támogat a Radnóti Színház Hír

„Az emberség kellékei”: fontos ügyeket támogat a Radnóti Színház Jótékonysági online aukciót szervez a Radnóti Színház, melyen sikeres darabjaikhoz köthető ikonikus kellékeket árvereznek el. A befolyt összeg olyan egyesületeknek nyújt támogatást, melyek társadalmunk legégetőbb problémáinak enyhítésén dolgoznak. Az aukció március 24-31. között zajlik a www.ember