Kreatív fővárosi kirakatokat keres az Együtt a Művészetért Egyesület és a Budapest Projekt Galéria Hír

Hirdetés

Nemzetközileg is egyedülálló művészeti projektre írt ki pályázatot Kirakatban Budapest címmel az Együtt a Művészetért Egyesület a Budapest Projekt Galériába 2018. októbere és 2019. márciusa közötti időszakra. A pályázat célja egy-egy olyan kreatív kirakat létrehozása a város szívében, amely látványosan mutatja be, hogy egy kis térnek is lehet sok mondanivalója. Olyan témakörökben lehet pályázni, mint A Duna mint Budapest folyója, Te mit szeretsz Budapestben?, Budapest Sportfőváros 2019 és Újrahasznosítás/ környezetvédelem. A kiíró design, építész vagy művészeti szakon tanuló, vagy ezeken végzett kreatív szakemberek részvételét várja, korhatár nélkül.

A projektet a világban számos helyen (New York-tól Londonon át egészen Sydney-ig) látható, külön műalkotásnak számító kirakatok ihlették. Ezek a kirakatok már önmagukban is remekművek: figyelemfelhívóak, oda vonzzák az embereket, szórakoztatnak, valamint kulturális értékeket képviselnek.

A nyertes pályázóknak a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. által üzemeltetett Budapest Projekt Galéria (1053 Budapest, Kossuth Lajos u. 14-16.) kirakatát kell megtöltenie olyan színes, kreatív tartalmakkal, amely az adott témát körüljárva megragadja a járókelők és az autóban ülők figyelmét, megállásra készteti az embereket egy átlagos munkába vagy hazafelé tartó úton.

A pályázat témaköreire - A Duna mint Budapest folyója, Te mit szeretsz Budapestben?, Budapest Sportfőváros 2019, Újrahasznosítás/környezetvédelem - különböző határidőkkel lehetséges a pályázat benyújtása.

A beérkezett pályázatokat egy ötfős zsűri bírálja el, amelynek tagjai: Bérczi Linda, a Budapest Art Week vezetője; dr. Berényi Luca, Budapest Főváros Önkormányzat tanácsadója, kulturális szakreferens; Peleskey Ákos, a MONO Galéria tulajdonosa; Szabó Anima, a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. projektvezetője és Szalontai Ábel, a MOME Média Intézetének igazgatója, egyetemi docens.

A pályázat kiírója és lebonyolítója az Együtt a Művészetért Egyesület, kezdeményezője és költségviselője a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft.

A négy megpályázható témakör:

  • A Duna mint Budapest folyója
  • Te mit szeretsz Budapestben? (Ünnepi hangulat)
  • Budapest Sportfőváros 2019
  • Újrahasznosítás/ környezetvédelem

 

Pályázati kiírás és jelentkezés >>>

 

- kortárs PRos -

 

Kapcsolódó

Színpadra kerül az Erkel Színházban a Hogyan tudnék élni nélküled? film története Hír

Az Erkel Színház bemutatja: Hogyan tudnék élni nélküled Megérkezett az első hír a megújuló Erkel Színház ősztől induló évadjáról. Eszerint a magyar musicalek otthonaként újjáéledő színház 2025/26-os bemutatói közt színpadra kerül a rendszerváltás utáni magyar filmgyártás legnézettebb filmjének, a Hogyan tudnék élni nélküled? című mozinak a színpadi ada

Mégis lesz Győrben Az Őrült Nők Ketrece Hír

Az Őrült Nők Ketrece - Győr Bár korábban úgy tűnt, hogy az elmúlt évtizedben töretlen sikerrel játszott, de most a közönségtől végleg elbúcsúzó, Az Őrült Nők Ketrece című előadás búcsúturnéjából kimarad a győri állomás, mostanra kiderült, hogy mégis mennek Győrbe az „Őrült Nők”. „Némi vargabetűvel mégiscsak megérkezik Az Őr

Levendula Piknik 3.0: újra izgalmas kollaborációk és zenei koncertek a Budapest Park színpadán Hír

Levendula Piknik 2025 A Levendula Piknik Budapest egyik leginnovatívabb összművészeti eseménye, harmadik alkalommal tér vissza június 4-én a Budapest Parkba, hogy újra összehozza a divat, zene, tánc és vizuális művészetek iránt érdeklődőket. Az esemény generációk, és a különböző szcénából érkezők találkozási pontja: h

Fontos ügyeket támogat a Radnóti Színház Hír

„Az emberség kellékei”: fontos ügyeket támogat a Radnóti Színház Jótékonysági online aukciót szervez a Radnóti Színház, melyen sikeres darabjaikhoz köthető ikonikus kellékeket árvereznek el. A befolyt összeg olyan egyesületeknek nyújt támogatást, melyek társadalmunk legégetőbb problémáinak enyhítésén dolgoznak. Az aukció március 24-31. között zajlik a www.ember