Magyarország díszvendégként tér vissza a MIA Photo Fair-re Hír

A sikeres bemutatkozást, a 2017-ben elért szakmai- és közönségsikert követően Magyarország díszvendégként tér vissza Európa egyik jelentős fotóművészeti eseményére. A Milánóban 2018. március 9-12. között megrendezésre kerülő MIA nemzetközi fotóvásár keretében, a kiállítótér centrumában 14 magyar művész alkotásai kerülnek a figyelem középpontjába. A kiterjedt, öt kiállítási standot átfogó válogatás jelentős részben vezető budapesti galériák szakmai közreműködésével jön létre, a komplex anyag bepillantást nyújt a hazai fotóművészeti élet sokrétűségébe, és bemutatja az alkotók által képviselt magas művészeti színvonalat. A Focus on Hungary címen létrejövő magyar fotóművészeti program a MIA Photo Fair és az Art Photo Budapest, Közép- és kelet-Európa egyetlen nemzetközi fotóvására közötti szakmai együttműködés eredménye, a program létrehozását a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatja.

Hirdetés

Magyarország fotóművészeti hagyományait olyan magyar születésű mesterek nevei fémjelzik, mint a világszerte jól ismert Moholy-Nagy László, André Kertész, Robert Capa, Brassai és mások. A kortárs hazai fotóművészek munkássága, a feltörekvő új alkotói generáció által képviselt magas színvonal azonban még sok helyen bemutatásra szorul annak ellenére, hogy fotóművészeink ma már rendszeresen nyernek el neves nemzetközi szakmai díjakat. A fotográfia látványosan fejlődő hazai intézményi és oktatási háttere illetve a vezető hazai művészeti galériák ma már szinte mindegyikének portfóliójában megtalálható fotográfiai tartalom szintén hozzájárulhat ahhoz, hogy Budapest a jövőben központi szerephez jusson Európa fotóművészetében. Ezt a tendenciát felismerve és kihasználva döntött úgy a milánói vásár vezetősége 2017-ben, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosít a magyar fotóművészet szereplőinek. A tavaly lezajlott magyar program rendkívüli népszerűsége, sikere és a szakmai elismerések alapján az idén Magyarország díszvendégként térhet vissza a milánói seregszemlére.

Focus on Hungary elnevezésű kiállítási program négy kereskedelmi galéria és egy fotóművészeti hagyatékra épülő alapítvány közreműködésével 14 magyar művész alkotásaiból mutat be széles válogatást, a kiállítási anyag a rendszerváltás előtti realista fényképektől a fiatal alkotói generáció által képviselt kísérleti fotográfiáig terjed. Az öt, egymással összefüggő standból a vásár központjában felépített kiállítás több olyan művészt is bemutat, akit már ismerhetnek és korábban megkedveltek a MIA visszatérő látogatói. Közéjük tartozik a Várfok Galéria által képviselt Czigány Ákos, akinek korábban több alkotása is jelentős gyűjteményekbe került Milánóban, illetve az Inda Galéria standján kiállított Eperjesi Ágnes is, akit 2017-ben a MIA főszponzora, a BNL BNP Paribas csoport díjának döntősei közé válogatták be.

Focus on Hungary keretében Milánóban bemutatkozó hazai galériák és művészek a következők: Inda Galéria (Eperjesi Ágnes, Nagy András, Szász Lilla), Mizerák István Alapítvány (Mizerák István), MyMuseum Galéria (Martinkó Márk, Nagy Tibor, Piti Marcell, Rubi Anna, Szendrő Veronika), TOBE Gallery (Major Ákos, Mészáros László), Várfok Galéria (Czigány Ákos, Korniss Péter, Misetics Mátyás).

A magyar művészet nemzetközi bemutatásának rendkívül hatékony formája a művészeti vásárokon való kiemelt jelenlét. Olyan jellegű eseményekről van ugyanis szó, amelyek a közönség körében mindenhol rendkívül kedveltek és magas látogatottságúak. A milánói vásáron központi szerephez juttatott magyar kiállításon néhány nap alatt például több mint 25 ezer látogató fordul meg és kerül közvetlen kapcsolatba velünk, köztük természetesen nemcsak a művészeti szakma képviselői, hanem számtalan olyan olaszországi és nemzetközi véleményformáló, akinek a figyelme és elismerése sokat jelenthet.” – emelte ki a milánói magyar program jelentőségét Ledényi Attila, az Art Market Budapest alapító-igazgatója.

Focus on Hungary a MIA Photo Fair és az Art Photo Budapest, Közép- és Kelet-Európa egyetlen nemzetközi fotóművészeti vására szakmai együttműködésének köszönhetően jött létre. Az Art Photo Budapest 2014 óta az Art Market Budapest fotóművészeti szekciójaként kerül évente megrendezésre. A MIA Photo Fair 2011-es megalapítása óta kifejezetten a fotó- és videóművészetre koncentrál, a több mint 5,000 négyzetméteren felépülő vásár 15 ország kiállítóit mutatja be 2018. március 9. és 12. között.

 

Sajtóanyag: Art Market
Fotó: Fabia Garatti és Cristina Massironi

Kapcsolódó

Színpadra kerül az Erkel Színházban a Hogyan tudnék élni nélküled? film története Hír

Az Erkel Színház bemutatja: Hogyan tudnék élni nélküled Megérkezett az első hír a megújuló Erkel Színház ősztől induló évadjáról. Eszerint a magyar musicalek otthonaként újjáéledő színház 2025/26-os bemutatói közt színpadra kerül a rendszerváltás utáni magyar filmgyártás legnézettebb filmjének, a Hogyan tudnék élni nélküled? című mozinak a színpadi ada

Mégis lesz Győrben Az Őrült Nők Ketrece Hír

Az Őrült Nők Ketrece - Győr Bár korábban úgy tűnt, hogy az elmúlt évtizedben töretlen sikerrel játszott, de most a közönségtől végleg elbúcsúzó, Az Őrült Nők Ketrece című előadás búcsúturnéjából kimarad a győri állomás, mostanra kiderült, hogy mégis mennek Győrbe az „Őrült Nők”. „Némi vargabetűvel mégiscsak megérkezik Az Őr

Levendula Piknik 3.0: újra izgalmas kollaborációk és zenei koncertek a Budapest Park színpadán Hír

Levendula Piknik 2025 A Levendula Piknik Budapest egyik leginnovatívabb összművészeti eseménye, harmadik alkalommal tér vissza június 4-én a Budapest Parkba, hogy újra összehozza a divat, zene, tánc és vizuális művészetek iránt érdeklődőket. Az esemény generációk, és a különböző szcénából érkezők találkozási pontja: h

Fontos ügyeket támogat a Radnóti Színház Hír

„Az emberség kellékei”: fontos ügyeket támogat a Radnóti Színház Jótékonysági online aukciót szervez a Radnóti Színház, melyen sikeres darabjaikhoz köthető ikonikus kellékeket árvereznek el. A befolyt összeg olyan egyesületeknek nyújt támogatást, melyek társadalmunk legégetőbb problémáinak enyhítésén dolgoznak. Az aukció március 24-31. között zajlik a www.ember