Debashish Bhattacharya koncert 2020, Budapest Esemény

Hirdetés

A világhírű Anoushka Shankar és Zakir Hussain után újabb indiai csillagot köszönthetünk a Müpában: Debashish Bhattacharya a maga alkotta slide gitárjával új fejezetet nyitott a klasszikus indiai zene interpretálásában. Ötvenéves pályafutása során több mint háromezer alkalommal lépett fel, és a slide gitár egyedüli gurujaként a világ minden tájáról érkező tanítványok százainak adott útmutatást kalkuttai zeneiskolájában. Legutóbbi lemeze, a JOY!Guru felvételeit egyetlen éjszaka alatt rögzítette a kortárs lengyel jazz két jeles alakjával, a dobos Hubert Zemlerrel és a bőgős Wojtek Traczykkal, akikkel március 4-én első alkalommal lép fel a Müpában. 

Ha zenéről van szó, Debashish Bhattacharya szerint nem léteznek kategóriák, így nincs Kelet és Nyugat sem, mert csakis univerzális értelemben érdemes gondolkodni róla. „Zene az, ami békét és örömöt hoz azoknak, akik hallgatják” – vallja. Ebből kiindulva zenei világa sem könnyen kategorizálható: egyszerre tradicionális és radikálisan új, minden dallamában a perfekcionizmusra való törekvés jellemzi. „A tökéletlenség a tökéletesség felé vezető út. Ez egy élethosszig tartó utazás, ami veled végződik, és valaki mással kezdődik újra” – mondta egy korábbi interjúban.

Napjaink egyik legnépszerűbb indiai zenészének a vérében van a művészet: családjában generációk hosszú sorára visszamenőleg találhatóak zenészek, írók, szanszkrit mesterek. Debashish Bhattacharya négy évesen debütált a közönség előtt, játékát az indiai rádió is közvetítette. 1978-ban, tizenöt évesen készítette el első indiai klasszikus gitárját: nem egy nyugati gitár módosított változatáról van szó, hanem egy teljesen új hangszerről, amit szó szerint a semmiből alkotott meg, és amivel új színeket csempészett az ősi hindusztáni rágákba. Persze, mint minden úttörő esetében, őt is érték kritikák jószerivel: a legélesebb hangok éppen azt kifogásolták, hogy az „igaz” hindusztáni zenében nincs helye a gitárnak. Szerencsére nem hagyta, hogy bírálói eltérítsék a számára kijelölt úttól. Kalkuttai otthonát hátrahagyva, több mint kétezer kilométert utazott, és tíz évig volt távol a családjától, hogy a gitár indiai úttörőjétől, Brij Bhushan Kabrától tanuljon. „A kapcsolatunk olyan volt, mint gurué és tanítványáé. Rendkívül szigorú oktatásban részesültem, napi tizenkét órát gyakoroltam” – idézte fel ezt az időszakot, amelynek során hangszerének mestere vált belőle.

Debashish Bhattacharya ötvenéves pályafutása során több mint háromezer alkalommal lépett fel, és a slide gitár egyedüli gurujaként ma ő ad a világ minden tájáról érkező tanítványainak útmutatást kalkuttai zeneiskolájában. A világzene és a jazz olyan sztárjaival dolgozott együtt, mint John McLaughlin, Jerry Douglas, Ballake Sissoko, Bob Brozman és Ustad Zakir Hussain, tradicionális és fúziós lemezeivel egyaránt rendkívüli sikereket - többek közt kétszeres Grammy-jelölést - ért el.

Legutóbbi lemezén a kortárs lengyel jazz két jeles alakjával, a dobos Hubert Zemlerrel és a bőgős Wojtek Traczykkal alkotott triót. A 2018-as JOY!Guru felvételeit egyetlen éjszaka alatt rögzítették Varsóban, minden előzetes egyeztetés és hangszerelés nélkül az egymásra figyelés jegyében, amellyel messze felülemelkedtek téren, időn és műfajokon. A Kelet és a Nyugat utánozhatatlan találkozása ez: a hindusztáni rágákkal együtt ragyog a jazz, a blues és a hawaii zene ezen az albumon, amit a Müpa közönsége Magyarországon először március 4-én hallhat a Fesztivál Színházban.

A Müpa világzenei kínálatában gyakran találkozhatnak a látogatók az indiai zene legkiválóbb előadóival, így Debashish Bhattacharyát olyan ikonok után köszönthetjük hazánkban, mint a világhírű Anoushka Shankar és Zakir Hussain.


Debashish Bhattacharya koncert további infók és jegyek >>>

 

Müpa

Kapcsolat

  • Debashish Bhattacharya koncert 2020, Budapest időpont:
    Kezdete:
    2020 Mar 04 20:00
    Vége:
    2020 Mar 04 22:00
    Müpa:
    Budapest ,
    Komor Marcell u. 1 ,
    1095 ,

Kapcsolódó

30 Seconds To Mars koncert 2024, Budapest Esemény

30 Seconds To Mars koncert 2024, Budapest dátum

2024 May 16
Több mint 5 év után újra turnénra indul a Thirty Seconds To Mars! A zenekar monumentális 2024-es körútja Magyarországra is eltalál: május 16-án az MVM Dome-ban lép fel Jared Leto és csapata! A turné Latin Amerikában indul olyan fesztivál fellépésekkel, mint a Lollapalooza Chilében, Argentinában é

Caligula’s Horse koncert 2024, Budapest Esemény

Caligula’s Horse koncert 2024, Budapest dátum

2024 May 18
Az ausztrál progresszív metal banda januárban érkező Charcoal Grace című lemezével turnézik idén tavasszal Európában, Magyarországra május 18-án vágtáznak be, hogy az Analog Music Hallban is bemutassák az új anyagot. A Caligula’s Horse dinamikusan szárnyaló hangzásukról, bonyolult dallamaikról is

Wolves in the Throne Room koncert 2024, Budapest Esemény

Wolves in the Throne Room koncert 2024, Budapest dátum

2024 May 20
A Wolves in the Throne Room igazi mesterei a különleges hangulatú black metal daloknak. A zenekar koncertjein is igyekszik megteremteni egy olyan hangulatot, mintha valamilyen ősi rítuson vennék részt. Új, Crypt of Ancestral Knowledge című friss kislemezük is ezt a szellemiséget hordozza, amelyet

La Femme koncert 2024, Budapest Esemény

La Femme koncert 2024, Budapest dátum

2024 May 25
Az Akvárium Klubban lép fel május 25-én a francia újhullámos-retrofuturista-szintipop zenekar, a Marlon Magnée és Sacha Got által több mint 10 éve létrehozott La Femme.  A sok tagot számláló zenekar egészen különleges atmoszférát teremt koncertjein, hiszen zenéjüket rengeteg különböző műfaj inspi