A Magyar Nemzeti Múzeum felkészült a 2023-as turistaszezonra Cikk

Magyar Nemzeti Múzeum

Hirdetés

A Magyar Nemzeti Múzeum célja, hogy minél több külföldi turista vigye hírét a magyar nemzet kincseinek, amelyekre büszkék vagyunk, ennek érdekében közös munkába kezdett és együttműködési megállapodást kötött a Magyar Idegenvezetők Egyesületével. Az idegenvezetőknek kiemelkedő szerepe van a megújuló múzeum népszerűsítésében, a stratégia együttműködés szerint a múzeum az idegenvezetőket partnernek tekinti és szakmai ügyekben közös fellépést tervez a jövőben.

Az együttműködés részleteit nyílt nap keretében mutattuk be múlt héten, amely eseményen a teljes idegenforgalmi szakma megjelent, közel 150 idegenvezető ismerte meg az új túrákat és a múzeum új programjait.

Célunk, hogy a múzeum az első számú turisztikai célpontok között legyen a hazai utazási szakemberek szemében.

A múzeumunk olyan nyitott intézmény és olyan értéket közvetít, amelyet a külföldi és a belföldi turistáknak is érdemes megmutatni. A látogatók színvonalas kiállításokkal találkozhatnak, a műkincs tartalom pedig arra ad lehetőséget, hogy mindig legyen egy-egy megújuló tárlat is.

Az elmúlt évben a szolgáltatásainkon is rengeteget fejlesztettünk, így a látogatókat még magasabb színvonalon tudjuk kiszolgálni.

Az együttműködés keretében közös képzések indulnak múzeumpedagógusaink által kidolgozott kiállítási útvonalakról az állandó kiállításban, és aki az Egyesület tagjai közül sikeres záróvizsgát tesz, az utána saját csoportokat vezethet ezeken a túrákon.

Két új rövid túraprogramot alakítottunk ki Top5 és Top 10 címmel, ezek a rövid tárlatvezetések kitűnően alkalmasak arra, hogy viszonylag rövid idő alatt a múzeum legértékesebb kincseit be lehessen mutatni.

Új programjaink között szerepelnek VIP program lehetőségek is, illetve az exkluzív vacsorával összekötött új tárlatvezetések, amelyek a reményeink szerint minél több külföldi turista tetszését is elnyerik majd. A hétvégékre szóló csomagajánlat része a rövidített tárlatvezetés a múzeum emblematikus kincseiből, amelyet egy magas gasztronómiai színvonalú vacsora követ a kávéház impozáns terében, és a résztvevők egy ajándéktárgyat is hazavihetnek emlékbe.

Magyar Nemzeti Múzeum kiállítások, programok >>> 

 

Magyar Nemzeti Múzeum

Kapcsolódó

A JusTeenTime 2024-ben is várja a 12-15 év közötti fiatalokat Cikk

JusTeenTime 2024 @ Budapest Park Idén szeptember 15-én második alkalommal rendezi meg a Budapest Park a JusTeenTime nevű eseményét, amelynek középpontjában most is a 12-15 éves korosztály áll. A rendezvény nem titkolt célja, hogy kimozdítsa ennek a generációnak a tagjait az online világból, és lehetőséget adjon nekik, hogy számo

Lupa szezonzáró a Budapest Bárral Cikk

Lupa szezonzáró a Budapest Bárral Egy különleges szezonzáró élményt ígér egy különleges helyszínen a Budapest Bár zenekar szeptember 21-én. Ezúttal a Dunakanyar kapujában, a türkizkék Lupa tó és a homokos beach adja a díszletét egy feledhetetlen, közel kétórás koncertnek, ahol stílusok, dallamok, korok, hangok és egyéniségek kaval

Rendkívüli látványosság, sok kihívással - Szeptember 8-tól Hőlégballon Világbajnokság Szegeden! Cikk

Hőlégballon Világbajnokság 2024 Szeptember 8-14. között Szegedre érkezik a világ legnagyobb hőlégballon megmérettetése, a 25. FAI Hőlégballon Világbajnokság. Több, mint 120 versenyző méri majd össze tudását, de vajon tudjuk-e, milyen kihívásokkal kell megküzdeniük? Már feltűntek Szeged egén a levegőben úszó hatalmas, színes hől

Minőségi kézműves sörökkel elindult a 8. Belvárosi Sörfesztivál Cikk

Minőségi kézműves sörökkel elindult a 8. Belvárosi Sörfesztivál Nyolcadik alkalommal tölti meg sörrel mától szeptember 8-ig a budapesti Szabadság teret a Belvárosi Sörfesztivál. A több mint 300-féle sör, köztük 20 százalékban kézműves söröket forgalmazó SPAR Magyarország támogatásával megvalósuló fesztivál látogatói idén is megkóstolhatják a hazai és nemzetköz