Időszaki tárlat nyílt a tiranai Nemzeti Történeti Múzeumban, a balkáni-magyar kulturális évad keretében Hír

Hirdetés

2019. október 2-án a balkáni-magyar kulturális évad keretében, a Külgazdasági- és Külügyminisztérium, valamint más magyarországi kulturális intézmények közreműködésével időszaki tárlat nyílt a tiranai Nemzeti Történeti Múzeumban, „A Fehér Rózsa – Geraldine” címmel. A kiállítás létrehozását a Magyar Nemzeti Múzeum társkurátori tevékenységgel támogatta.

Az albániai bemutató előzményét a budapesti Magyar Nemzeti Múzeum 2017. október 19-e és 2018. január 7-e között, az Albán Nagykövetséggel együttműködésben megrendezett, „Magyarország fehér rózsája – Geraldine” című kamara-kiállítása jelentette. A mostani tárlat a tiranai múzeum épületének két helyszínén, a központi fogadócsarnokban és az első emeleti kiállító térben mutatkozik be.

Az évad megnyitó ünnepségére a tiranai Nemzeti Történeti Múzeum előcsarnokában kerül sor, 2019. október 2-án. Az ebből az alkalomból, MNM közreműködéssel létrehozott nagyszabású díszlet elemei az 1938 áprilisában albán királynévá emelkedő magyar grófkisasszony, Apponyi Geraldine (1915–2002) életéből vett ismert és kevésbé ismert pillanatokat elevenítenek fel.

Maga az előcsarnok-kulissza több méteresre felnagyított, ikonikus, kiterített kártyapaklira emlékeztető elrendezésben látható fotográfiákból, és izgalmasan sokszínű, különböző textúrájú anyagokból kreált könnyű drapéria-installációra vetített archív filmfelvételekből áll. A lengő drapériák a virágról-virágra szálló lepke mintájára érzékeltetik az albán uralkodó pár országlásának rövidségét és 1939-től évtizedekig tartó emigrációjuk folytonos „úton levésének” élményét. A főbb elemek utalnak a díszlettel párhuzamosan berendezett, első emeleti kiállításban megtekinthető eredeti műtárgyakból, és a témához illeszkedő másolatokból alkotott tematikus kiállításra.

Az első emeleti kiállítás koncepciója jóllehet kitér rá, és új tartalommal egészíti ki, mégis némileg elvonja a látogatók tekintetét a már ismert esemény, Geraldine I. Zog albán királlyal kötött esküvőjéről (Tirana, 1938. április 25–27.), hogy az életrajz korábban kevésbé hangsúlyozott mozzanataira irányítsa azt. A tárlat fő vonulatát egy hagyományos, kronológiai megközelítésű alaptörténet adja. A közönség nagyrészt levéltári anyagokon és másolataikon keresztül megismerheti Geraldine családjának, az Apponyiaknak régi időkre visszanyúló históriáját, benyomást szerezhetnek a nagyapponyi kastély egykori csodás berendezéséről és vendégeiről. Eközben szemük előtt bontakozik ki Geraldine áldozatokat vállaló felnőtt nővé válásának és rangemelkedésének lépései, a zebegényi Virágegyletben és Pressbaumban eltöltött évek, a különböző szerep-vállalások, majd a királyi család emigrációja egy-egy jelenetének bemutatásán keresztül. Geraldine természetes szépsége, egyszerre vonzó és visszafogott viselkedése, nem különben a jelleméből fakadó kedvesség szerethetővé tette mindenütt, ahol hosszú élete során megfordult, ma is élő emlékezettel megajándékozva hazánkat és Albánia országát egyaránt.

A előcsarnok díszlete 2019. október 2. és 17. között, az első emeleti tematikus kiállítás október 2. és 30. között tekinthető meg, a tiranai Nemzeti Történeti Múzeumban.

 

Magyar Nemzeti Múzeum

 
 

Kapcsolódó

Megnyitott a 24. ARC közérzeti kiállítás Hír

Megnyitott a 24. ARC közérzeti kiállítás A 24. ARC kiállítás idén is egy bárki számára nyitott, jeligés pályázat eredménye. A tárlat egy hónapon keresztül, szeptember 13-tól október 13-ig az újbudai Bikás parkban lesz megtekinthető éjjel-nappal. Az ARC hagyományaihoz hűen az alkotói szabadság jegyében a felkínált témakörön kívül más ötl

Ismerje meg a zeneszerző másik arcát a 2025-ös Wagner-napokon! Hír

Wagner-napok 2025 Közel két évtizede vonzza a világ minden pontjáról a komolyzene rajongóit a Müpa egyik legrégebbi sorozata, amely egyben a régió egyik legjelentősebb kulturális eseményévé vált. A Budapesti Wagner-napok 2025-ben visszatér korábbi hagyományaihoz, a fesztivál ideje alatt több közönségkedvenc produkc

Falra fel! plakátaukció és pop-art kiállítás Marczibányin Hír

Falra fel! plakátaukció  - Az édes élet Május 9-én tizenegyedik alkalommal várják a régi film-, reklám- és propagandaplakátok rajongóit a Falra fel! plakátaukción, ahol ezúttal egészen egyedülálló módon egy pop-art kiállítás részeként kerül sor az árverésre, ahol ismét csodálatos grafikai munkák kerülnek kalapács alá a szakma legelismer

A Piaf! The Show után érkezik a Paris! The Show Hír

paris, the show Ötven országban bemutatott, több mint 1 milliós közönséget vonzó, mintegy 400 előadás után a napokban Budapesten is színpadra került az Edith Piaf életműve előtt tisztelgő Piaf! The Show. A három előadás itthon is telt házat vonzott, a sanzonok szerelmesei azonban már készülhetnek, mert még idén,