Nemzetközi előadók részvételével szervez oktatási konferenciát a Hangfoglaló Program Hír

A Hangfoglaló Program Könnyűzenei Oktatást Támogató Alprogramjának soron következő rendezvényén ezúttal az oktatásé és a tudásmegosztásé lesz a főszerep. A Legyen a könnyűzene is mindenkié! szlogennel meghirdetett kétnapos konferencia 2017. november 21–22-én lesz a Budapest Music Center könyvtárában.

Hirdetés

Nemzetközi szinten is elismert szaktekintélyek, zenetanárok, egyetemi oktatók, iskolavezetők, könnyűzenei alapítványok képviselői és ismert zenészek az érdeklődő közönség bevonásával térképezik fel a hazai zenei oktatás helyzetét, kihívásait és lehetőségeit.  

A konferencia keddi nyitó napján a délelőtt a stratégiai célokra fókuszáló, nemzetközi kitekintéssel egybekötött helyzetértékelésé lesz, Bajnai Zsolt (Hangfoglaló Program) vezetésével. Ezt mélyíti el a szervezett könnyűzene-oktatás különböző színtereit bejáró második szekció, többek között Dr. Beck Zoltán (30Y, Pécsi Tudományegyetem Zenélő Egyetem) gondolataival az akadémiai térbe lévő populáris zenei kultúráról, és a svéd Lars Andersson (a széles körű nemzetközi munkát végző jazz-dob szakos egyetemi docens) előadásával.

Az ebédszünetet követően Murzsa Tímea (a konferencia koordinátora) elnöklésével az együtt zenélés sikeres példáiból adnak ízelítőt az előadók, a hangszeres előképzőtől a magániskolai formátumon és az interaktív zenés programokon át az egyetemi keretekig terjedően, mely utóbbi témát a Németországból meghívott Udo Dahmen (Popakademie Baden-Württemberg) tárja a közönség elé.

A keddi záró etapban a könnyűzenei oktatás lehetőségeinek témája mellett a zenetanárképzés is terítékre kerül, többek között olyan címek alatt, mint Mit érdemes és mit lehet? – A (könnyű)zenei nevelés reális céljai a közoktatásban (Orosz Mihály – Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium) vagy a Kutatás vezérelt oktatás és gyakorlat vezérelt kutatás: dalszerzés és könnyűzene (Toby Martin – University of Huddersfield).

A szerda délelőtt egy workshopé lesz, ahol harmincfős létszámkerettel interaktívan tudják megvitatni a zenetanulás lehetőségeit a jelenlevők.

A konferenciát előkészíti és figyelemmel kíséri a Poptanítás-blog, de tájékozódni lehet az esemény hivatalos facebook-oldalán is, ahol a részletes programleírás is megtalálható. Az eseményen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, melyet ezen a linken tudnak megtenni. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

 

Sajtóanyag: Hangfoglaló Program

Kapcsolódó

Színpadra kerül az Erkel Színházban a Hogyan tudnék élni nélküled? film története Hír

Az Erkel Színház bemutatja: Hogyan tudnék élni nélküled Megérkezett az első hír a megújuló Erkel Színház ősztől induló évadjáról. Eszerint a magyar musicalek otthonaként újjáéledő színház 2025/26-os bemutatói közt színpadra kerül a rendszerváltás utáni magyar filmgyártás legnézettebb filmjének, a Hogyan tudnék élni nélküled? című mozinak a színpadi ada

Mégis lesz Győrben Az Őrült Nők Ketrece Hír

Az Őrült Nők Ketrece - Győr Bár korábban úgy tűnt, hogy az elmúlt évtizedben töretlen sikerrel játszott, de most a közönségtől végleg elbúcsúzó, Az Őrült Nők Ketrece című előadás búcsúturnéjából kimarad a győri állomás, mostanra kiderült, hogy mégis mennek Győrbe az „Őrült Nők”. „Némi vargabetűvel mégiscsak megérkezik Az Őr

Levendula Piknik 3.0: újra izgalmas kollaborációk és zenei koncertek a Budapest Park színpadán Hír

Levendula Piknik 2025 A Levendula Piknik Budapest egyik leginnovatívabb összművészeti eseménye, harmadik alkalommal tér vissza június 4-én a Budapest Parkba, hogy újra összehozza a divat, zene, tánc és vizuális művészetek iránt érdeklődőket. Az esemény generációk, és a különböző szcénából érkezők találkozási pontja: h

Fontos ügyeket támogat a Radnóti Színház Hír

„Az emberség kellékei”: fontos ügyeket támogat a Radnóti Színház Jótékonysági online aukciót szervez a Radnóti Színház, melyen sikeres darabjaikhoz köthető ikonikus kellékeket árvereznek el. A befolyt összeg olyan egyesületeknek nyújt támogatást, melyek társadalmunk legégetőbb problémáinak enyhítésén dolgoznak. Az aukció március 24-31. között zajlik a www.ember