Nemzetközi Fúvós Napok Fesztivál 2019 Esemény

Hirdetés

A Nemzetközi Fúvós Napokat azzal a céllal hozta létre Kovács Zalán László tubaművész, hogy megmutassa a fúvós kultúra értékeit. A közönség a fuvolától kezdve a tubáig számos fúvós hangszerrel találkozhat, köztük olyan érdekességgel is, mint például a didgeridoo. A hazai kiváló művészek mellett külföldi vendégek is érkeznek Európa számos országából és Japánból.

Pakson 2016 óta – a Tubatábor keretén belül – minden nyáron rendeznek fúvós hangversenyeket, kiemelkedő jelentőségű hazai és nemzetközi művészek, együttesek, zenekarok részvételével. A mai fesztivál ebből nőtte ki magát, a tábor és a fesztivál 2018-ban vált ketté. Az így kialakított, új koncertstruktúra jobban figyelembe veszi a nagyközönség igényeit, a korábbinál több és nagyobb befogadóképességű helyszínen kerülnek megrendezésre a meghívott vendégek változatos műsorára épülő, egyre színesebb és nagyobb programok.

Idén a koncertek mellett ismeretterjesztő előadások, kiállítások is várják a látogatókat. A fesztiválra Horvátországból, Luxemburgból, Németországból és Japánból is érkeznek zenészek.

A magyar fúvósok kiemelkedő szerepet töltenek be a nemzetközi zenei életben. Önmagáért beszél, hogy a világ legjobb zenekarának mondható Berlini Filharmonikusok mind a két szólótrombitása hosszú évekig magyar volt; az elmúlt húsz esztendőben száznál is több győzelemmel tértek haza nemzetközi versenyekről fiatal zenész tehetségeink; hazánkban tizenhárom, főállású zenészekből álló fúvószenekar működik; több mint száz, hetente próbáló és rendszeresen koncertező amatőr fúvószenekarunk van.

A fesztivál szeretné a magyar fúvószene ünnepét évről évre megtartani, mindeközben bemutatva más kultúrák fúvós kincseit is.

Kiemelt programok:

augusztus 23. 20:00

  • „Tuba mirum”
  • Fellép: Beregi András – tuba és Dr. Balatoni Sándor – orgona
  • Helyszín: Paksi Evangélikus Templom

augusztus 24. 18:00

  • Készenléti Rendőrség Fúvószenekara koncertje
  • Vezényel: Kelemen Tamás
  • Helyszín: Paksi Evangélikus Templom

augusztus 25. 16:00

  • Nemzetközi Fúvós Napok zárókoncertje
  • Fellép: Scheuring Kata – fuvola, Yuri Komori – klarinét (Japán),
  • Kovács Zalán László – tuba, Veér Mátyás – harsona, Tubatábor tubaegyüttese
  • Közreműködik: Ana Granik – zongora (Horvátország)

                                                          

További Nemzetközi Fúvós Napok Fesztivál 2019 információk >>>

Kapcsolat

  • Nemzetközi Fúvós Napok Fesztivál 2019:
    Kezdete:
    2019 Aug 23 17:00
    Vége:
    2019 Aug 25 23:00
    Paks, több helyszín:
    Paks ,

Kapcsolódó

[ELMARAD] FALU Fesztivál 2021 Esemény

Nagyon sokan kérdeztétek, hogy ebben az évben megnyitjuk-e a fesztivál kapuit! Az utolsó pillanatig mérlegeltük, hogy a lehető legjobb és legfelelősségteljesebb döntést hozzuk meg.A rendelkezésünkre álló információkat, szabályokat figyelembe véve, sajnálattal kell most bejelentenünk, hogy a F.A.L.

Gojira koncert 2025, Budapest Esemény

Gojira koncert 2025, Budapest dátum

2025 Aug 23
2025. augusztus 23-án ismét benéz a Barba Negréba a modern az európai metal egyik legerősebb bástyája, túlzás nélkül az egyik legállatabb olimpia nyitókoncert felelőse, a francia Gojira! ... Jegyár: ... Fellépők: Gojira, ... Szerező: Concerto Music, Barba Negra Gojira koncer

Marc Rebillet koncert 2025, Budapest Park Esemény

Marc Rebillet koncert 2025, Budapest Park dátum

2025 Aug 27
Marc Rebillet egy igazán sokoldalú művész, színész, zenész, zeneszerző, humorista, filozófus és (saját maga szerint) telefonos pszichoterapeuta is, aki a loop művészetének határait feszegeti a legkomolyabb és legkomolytalanabb témákon keresztül. Korábban már olyan fesztiválokon hergelte a közönség

John Maus koncert 2025, Budapest Esemény

John Maus koncert 2025, Budapest dátum

2025 Sep 09
John Maust kísérleti zenéje miatt gyakran nevezik retro-futuristának, dalai moziszerű, furcsa látomások. A különös zenészt legutóbb tavaly hallhattuk az A38-on, most azonban a rajongók nagy örömére szeptember 9-én az Akvárium Klubba is elhozza különös dallamait. John Maus egy igazán rejtélyes zen