Seasons of Life - Az élet évszakai előadás a Tokaj Fesztiválkatlanban Cikk

Szeptember 1-én mutatják be Az élet évszakai című folklórshow-t Novák Péter rendezésében a Tokaj Fesztiválkatlanban. A Seasons of Life az életről szól, örömről, bánatról, szerelemről, vágyról, féltékenységről.

Hirdetés

A Dance Alliance Entertainment egy egyedülálló, izgalmas produkciót hívott életre három, nagy múltú együttes közreműködésével. A székesfehérvári Alba Regia, a salgótarjáni Nógrád és a miskolci Szinvavölgyi Táncegyüttes tagjai az autentikus táncnyelvet úgy beszélik, hogy közben modern, kortárs gondolatokat is közölnek a színpadon. Novák Péter az emberi élet legfontosabb eseményeit, a kultúránk jeles napjait – menyegzői szokások, a húsvét köszöntése, Szentiván éjjele, nyári kenyérszentelés, szüreti mulatság, őszi ünnepek, karácsony – középpontba helyező produkcióhoz egy olyan szimbólumrendszert állított össze, amely a világ minden táján érthető. Muha Csaba producer álma az volt, hogy új formában, új módon juttassák el a külföldi és hazai közönséghez a magyar néptáncot. A szuperprodukciónak is nevezhető előadás zeneszerzője Ifj. Csoóri Sándor, a Budafolk Band vezetője, koreográfusai pedig, Rémi Tünde és Appelshoffer János, a Táncművészeti Egyetem Harangozó Díjas mesterei.

A mind volumenében, mind minőségében nagyon magas színvonalú darabot a külföldi turné előtt a Tokaj Fesztiválkatlan főszínpadán láthatja a közönség.

Jegyek és további részletek >>>

 

Sajtóanyag: Tokaj Fesztiválkatlan

Kapcsolódó

Illúzió az Erkelben - Luis de Matos 2025 decemberében újra Budapesten! Cikk

A világ egyik legismertebb illuzionistája, Luis de Matos új produkcióval tér vissza Budapestre 2025 decemberében három napon át különleges előadás érkezik az Erkel Színházba. A világ egyik legismertebb illuzionistája, Luis de Matos új produkcióval tér vissza Budapestre – és vele együtt egy olyan színpadi élmény, amely egyszerre lélegzetelállító, meghökkentő és mélyen emlékezetes.  Az IMPOS

Újabb gyűjteménnyel tér vissza a szegedi Classic Car Show Cikk

Mercedes-Benz SSK Mintegy 5000 m2-es területen 150 Mercedes autócsodát ígér az idén május 10-11. között jelentkező Classic Car Show a szegedi Pick Arénában. A tavaly nagy sikerrel bemutatkozó rendezvény most  - néhány nagy kedvenctől eltekintve – egy teljesen új gyűjteményt mutat be, az eddig nem látott autók közöt

Víkingúr Ólafssonon, Diana Krall, Jung Jae-il és Antonio Pappano is a Müpa fellépői lesznek 2025-ben Cikk

Diana Krall - Öt kontinens szupersztárjai érkeznek a Müpába A Müpa az elmúlt két évtizedben igazi kulturális találkozóponttá vált, a művészek és a közönség számára egyaránt. Nem lesz ez másként 2025 második felében sem, amikor a világ szinte minden tájáról érkeznek fellépők, a karmesterlegenda Sir Antonio Pappanótól a zongoristazseni Víkingúr Ólafssonon va

François Leleux és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar április 17-én a Zeneakadémián Cikk

François Leleux A Nemzeti Filharmonikus Zenekar visszatérő vendége a világklasszis oboaművész és karmester, François Leleux, hangszerének egyik legjobbja. Már tizennyolc évesen a Párizsi Opera első oboása lett, később pedig a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara és az Európai Kamarazenekar szólistája volt. Tagja a Ma