2024. április 6-án megnyílt a 3. Mini ARC kiállítás Szegeden Hír
Hirdetés
A 3. Mini ARC kiállítás – Szeged a II. SZEGEDI CIVIL KONFERENCIA keretében nyílt meg. A megnyitón Orbán Hedvig, a Szent-Györgyi Albert Agóra igazgatója köszöntötte a résztvevőket, majd Dr. Kozma József, Szeged Város Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottságának elnöke, Bakos Gábor, az ARC egyik alapítója és Farkas Bálint a Civilizáció koalíció kommunikációs koordinátora is megszólaltak.
Az ARC közérzeti pályázat és kiállítás 23 éve a kreativitásról és a szabadságról szól. Arról, hogy a pályázók az alkotásaik segítségével mondhassák el, mit gondolnak az életükről, az aktuális magyar társadalomról, vagy a bolygó dolgairól.
A Mini ARC kiállítások célja, hogy elsősorban Budapesten kívül, településről településre járva szélesebb körben is hozzáférhetővé tegye az így született alkotásokat, inspiráljon, kreativitásra sarkalljon és szabaddá tegyen.
A válogatás elsődleges szempontjai röviden a következők voltak: Az eredetileg óriásplakát méretű alkotások működjenek jóval kisebb méretben is, tematikájuk beleférjen a közérdeklődésre számot tartó felvetések és az aktuális jelen halmazaiba, illetve kellőképpen reprezentálják az – ARC kiállításra amúgy is jellemző – civil kurázsit és értékeket.
A vándortárlat harmadik helyszíne Szeged, ahol az elmúlt 7 év 94 alkotásának kicsinyített változatával, egy, Magyarország megyéit formáló terepasztal jellegű installáción, fedett térben találkozhatnak a képnézegetők.
A belépés a kiállításra ingyenes.
-
A kiállítás megtekinthető: 2024. április 6. – május 6.
-
Nyitvatartás: hétfő-péntek: 8.00-20.00, szombat 9.00-17.00
-
Helyszín: Szent-Györgyi Albert Agóra, Szeged
-
Megközelítés: főbejárat (gyalog, kerékpárral, közösségi közlekedési eszközökkel) a Kálvária sugárút 23. felől, hátsó bejárat (gépkocsival, kerékpárral, gyalog) a Gogol utca 32. felől.
ARC
Kapcsolódó
Egy héttel csúszik a Lupa nyitás Hír
5
Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. Azonban a korábban május végére hirdetett nyitóhétvégét a szervezők egy héttel későbbre halasztották.
„Korábban úgy tűnt, hogy május végén ki tudunk nyitni, azonban az időjárás rosszabbra
Eddig nem látott Mercik érkeznek májusban Szegedre Hír
Mintegy 150 darab különböző típusú, ikonikus Mercedes-Benz járművet vonultat fel az idei Classic Car Show & Expo a Pappas Auto támogatásával, Szegeden. A tavaly debütált rendezvény nagy sikere után a szervezők idén - néhány klasszikus kedvenc kivételével - egy teljesen új válogatást mutatnak
Újra Szegedre gurulnak a legendás Mercedesek Hír
Ikonikus Mercedes-ek és egy legendás autóversenyző is érkezik Szegedre 2025-ben, az idei nagy sikerre való tekintettel jövőre újrázó Classic Car Show & Expora, melynek névadó támogatója a Pappas Auto. Az elmúlt évtizedek legendás Mercedes-Benz klasszikusait, ezúttal különösképpen a kabriókat f
Tizedik alkalommal pörög fel a Total Dance Festival Hír
Tizedik születésnapját ünnepli november 30-án a Total Dance Festival az Arénában, amely évről évre töretlen népszerűséggel kerül megrendezésre. A 90-es és 2000-es évek legnagyobb magyar és nemzetközi sztárjait felvonultató ikonikus rendezvénysorozat mindig megújulva, látványos színpadi show-val és