Életjelek a Bikás parkban - nyitva az ARC 2021! Hír

Vértessy Flóra és Ónodi Lóránt - Volt

Hirdetés

„... Nehéz időkön vagyunk túl – mindenki megélte a veszteséget. Van, aki a munkáját, a megtervezett jövőjét, a vállalkozását veszítette el, van, aki a szomszédját, a barátját, rokonát, de ha csak az ismerősének az ismerősét, már az is több a soknál. 

És mégsem változott semmi: a gazdagok még gazdagabbak lettek, a szegények még szegényebbek és még többen szegények, a környezetünkre még magasabbról tesznek azok, akiknek vigyáznia kellene rá, a gazdaság még kevésbé emberi, pedig az emberekből él, a pénz pedig még nagyobb úr, mert a hatalmi erők szemrebbenés, együttérzés és részvét nélkül préselték ki, amit csak lehet ebből a tragikus helyzetből. 

Ami azt jelenti, hogy idén bőven van dolgunk, témánk, és persze plakáthelyünk. 

Lehet, hogy neked sem tetszik mindez. Lehet, hogy van róla véleményed, lehet, hogy észrevettél valami fontosat, amit mások nem, de az is lehet, hogy mesélnél valamit úgy, ahogy más nem meséli el. 

Itt az ideje, hogy magunkhoz térjünk: a kreativitás, az emberiesség és az érzékenység a mi erőnk. És te is itt vagy velünk: akik nem adják fel a küzdelmet a kultúráért, a környezetért, az emberiességért és a közös együttlétért. Pusztán a létezésünk, az életünk jelei, a leheletünk, a testhőmérsékletünk, az érintésünk, a látásunk és persze leginkább a kreativitásunk az, amivel hangot adhatunk annak, amiben hiszünk. 

Nem kell ehhez erő, hatalom, pénz. Elég vagy te, az ötleted, a pályázatod és a részvételed az idei ARC kiállításon."

ARC 2021 díjazottak

A legjobb alkotásnak járó díjat Vértessy Flóra és Ónodi Lóránt, "Volt" című alkotása kapta. Második helyezett Vercz Dávid, "Újjászületés" című képe lett. Harmadik helyezést ért el Mészáros Dóra, "Házi feladat-2021" című munkájával. A legkedélyborzolóbb alkotás díját, a Borz díjat pedig Radványi Gábor, "Belóg a lóláb" című műve kapta.

Budapest különdíját Elter Zsolt, "Magyarfalancs" című alkotása kapta, melyet a díj felajánlója azon pályázat készítőjének ítélt oda, aki Budapest szempontjából a legfigyelemreméltóbb megoldást alkalmazta.

Újbuda különdíját Kocsis Bálint, "Hajrá magyarok!" című pályaműve kapta, melyet a díj felajánlója azon pályázat készítőjének ítélt oda, aki fontos társadalmi kérdésre progresszív módon reflektál és cselekvésre ösztönöz.

A Hammer Agency különdíját Hegedüs Melinda-”Depresszív addikció” című pályamunkája nyerte el, melyet a díj felajánlója azon pályázat készítőjének ítélt oda, aki marketing szempontból világszínvonalú megoldást nyújtott.

A díjazottak sora itt nem ér véget, hiszen a közönségdíjért még megküzdenek a pályaművek. A szervezők arra bíztatják a kiállítás látogatóit, hogy fedezzék fel az idei tárlatot, keressék meg kedvenc alkotásaikat és szavazzanak rájuk a képek alatti QR kód segítségével, vagy az ARC weboldalán (www.arcmagazin.hu) 2021. október 17-ig! A közönségdíjazott alkotást 2021. október végén hirdetik majd ki.  

ARC közérzeti kiállítás: 09.17-10.17, Bikás Park

 

ARC

Kapcsolódó

2024. április 6-án megnyílt a 3. Mini ARC kiállítás Szegeden Hír

ARC kiállítás - Szeged A 3. Mini ARC kiállítás – Szeged a II. SZEGEDI CIVIL KONFERENCIA keretében nyílt meg. A megnyitón Orbán Hedvig, a Szent-Györgyi Albert Agóra igazgatója köszöntötte a résztvevőket, majd Dr. Kozma József, Szeged Város Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottságának elnöke, Bakos Gábor

Mire készülsz? - Július 26-ig várja a pályaműveket a 23. ARC Hír

23. ARC közérzeti pályázat Csapj az unikornisok közé, adj áramot a varázsgömbnek, rázd meg az ötletfát, és alkoss bármi jót, ami kép, szöveg, gondolat, indulat, látomás, szenvedély! Teremts saját világot, adj arcot a holnapnak, üzenj idén is azoknak a százezreknek, akik művedet látva veled gondolkodnak majd arról, hogy mire

A Müpa ad otthont a legújabb Kolodko-szobornak Hír

Kolodko szobor - Müpa 18. születésnapja alkalmából az idén nagykorúvá érett ikonikus intézmény különleges alkotással lepi meg közönségét: a Müpába látogatókat márciustól egy Kolodko Mihály-szobor fogadja. A művész a bronzból készült fejhallgatót a Müpa bejáratánál helyezte el, az alkotás a „Füles” fantázianévre hallgat

Világ buborékjai, egyesüljetek! - Július 20-ig várja a pályaműveket a 22. ARC Hír

22. ARC közérzeti pályázat Buborékban élünk. Földgömb-buborékban, laposföld-buborékban, pénzbuborékban, szegénységbuborékban, áldozatbuborékban, erőszakbuborékban, hatalombuborékban, ingatlanbuborékban, karrierbuborékban, prekariátus-buborékban, anarchistabuborékban, alkalmazottbuborékban, nemzetbuborékban, világpolgár-bubo