Mégis mire készüljünk? - Válaszkeresés szeptember 8-tól az ARC kiállításon Cikk

23. ARC közérzeti kiállítás - Budapest 150 ARC+ kiállítás

Hirdetés

„Vannak, akik szerint a mesterséges intelligencia átveszi a hatalmat, és rabszolgasorba juttatja az egész emberiséget. Ők minden erejükkel azon vannak, hogy minél több tartalmat állítsanak elő a mesterséges intelligencia leleplezésére, és ehhez az összeesküvések hívői mellett a mesterséges intelligencia szolgálatait is igénybe veszik.

Vannak, akik szerint ropira sülünk, és ez, valamint a vele járó tömeges vándorlás fogja kipusztítani az emberiség nagy részét. Ők föld alatti bunkerekben halmoznak fel konzervételt, vizet, gyógyszereket, nagyképernyős tévét, nagymennyiségű lőszert és annyi fajta fegyvert, amihez lehet golyót kapni az apokalipszis után is.

Mások űrturista prospektusokat nézegetnek, űrruhát készíttetnek maguknak, telket vesznek a Marson, és megpróbálnak olyan fényvédő naptejet beszerezni, ami a kozmikus háttérsugárzás ellen is véd.

Vannak, akik a covidhoz hasonló, de még pusztítóbb világjárványra készülnek, ők őssejtet adnak le, előre kezeltetik magukat minden ellen, és felhalmoznak mindenből. Lesz náluk védőoltás, növekedési hormon, a kék és sárga tablettából egy konténernyi a későbbi szaporodáshoz, meg persze annyi vécépapír, hogy soha többé ne kelljen lemenni az ábécébe egy gigapakkért.

Vannak, akik szerint a nukleáris világháború fogja tönkre tenni a délutánjukat, ők minden bizonnyal sugárvédelmi felszerelésben hajtják álomra a fejüket egy saját oxigénellátással működő sátorban. Vagy egyszerűen csak megveszik Árpádtól a zokszigénbunkert.

Vannak, akik tojnak az egészre, és jól bevásárolnak hétvégére valami akciósat. Vannak, akik csak vannak, és vannak, akik mást gondolnak az előttünk álló időkről.

Szerinted mire érdemes készülnünk, mibe kapaszkodjunk, ha körbevesz a hiszti és a bizonytalanság? Vagy lehet, hogy nincs is hiszti, csak gyorsul az idő, vágtat a technológia, és manipulál a hatalom? Lehet, hogy van ok a bizakodásra, a jókedvre, az optimizmusra, csak meg kéne fogalmazni?”


23. ARC közérzeti kiállítás - Budapest 150 ARC+ kiállítás

  • 2023. szeptember 8. – október 8.

  • Budapest, Újbuda, Bikás park


ARC kiállítás 2023 infó, hírek >>>

 

ARC közérzeti kiállítás

Kapcsolódó

Guinness-rekord kísérlettel és jótékonysággal indul a Csak a Mentes Őszi Fesztivál Cikk

Jön a Csak a Mentes Őszi Fesztivál - 2025.09.20-21. MoMSport Becslések szerint ma Magyarországon több, mint 500.000 ember érintett gluténérzékenységben és több, mint 70.000 fő él cöliákiás diagnózissal – sokan közülük anélkül, hogy tudnának róla. Míg a gluténérzékenység (nem cöliákiás gluténérzékenység, NCGS) különböző kellemetlen tüneteket eredményez – pél

Lendülj mozgásba a Lupa Beachen! Cikk

Lendülj mozgásba a Lupa Beachen! Sportos közösségi feltöltődésre hívja a mozgás szerelmeseit a Lupa. Szeptember 13-án három szabadidősportban is kipróbálhatják magukat a jelentkezők saját korosztályuk és felkészültségű szintjük szerint. Ehhez a naphoz csatlakozott a Sportból JELes Alapítvány „Közös tér – sport, ami összeköt” prog

Több mint 250 féle sör és 30 főzde a 9. Belvárosi Sörfesztiválon Cikk

Több mint 250 féle sör és 30 főzde a 9. Belvárosi Sörfesztiválon 2025. szeptember 2-án kezdetét vette az ország egyik legnagyobb szabadtéri sörkóstolója, a 9. Belvárosi Sörfesztivál. A budapesti Szabadság téren megrendezett eseményen több mint 30 hazai és nemzetközi sörfőzde kínálatából válogathatnak az érdeklődők. A SPAR idén is saját standdal, a SPAR Sörházza

A világ legextrémebb elektromos versenyautói Szegeden Cikk

E Street Parade Idén szeptember 14-én Szeged ad otthont Magyarország legizgalmasabb elektromobilitási rendezvényének. Az E Street Parade-en megismerhetjük az iparág legújabb innovációit, az elektromos hajtású járművek és a fenntartható közlekedés jövőjét, valamint megcsodálhatjuk az elektromos autó és motorsport