Friss szövegek, kortárs alkotók - címszavakban a Stúdió K Színház új évada Cikk
Hirdetés
Válságos korok bizonytalanságaira és a velük való megküzdés stratégiáira reflektálnak a Stúdió K Színház következő bemutatói, a Kosztolányi Dezső – Garai Judit: NERO, a Günter Grass – Gyarmati Kata: Kutyaévek és Závada Péter új, A széplélek címmel készülő drámája. A frissen színpadra írt szövegek előadássá formálására fiatal, kortárs alkotókat kért fel Gyarmati Kata igazgató, köztük Hegymegi Máté, Mirko Radonjić és Geréb Zsófia rendezőkkel.
A tavasszal a járvány miatt elmaradt, Zalán Tibor író és Fodor Tamás rendező együttműködésével készült, 100+1 holdaspagony című bábjáték szeptember 12-i bemutatója után megkezdődik a NERO próbafolyamata a Stúdió K Színházban. A Kosztolányi Dezső regényéből adaptált előadás középpontjában a 17 évesen az ókori világbirodalom élére került uralkodó áll, akinek valójában csak két ambíciója volt az életben: hogy elismert költő és kiváló kocsiversenyző váljon belőle. Az előadás azt kutatja, hogy hogyan igyekeznek érvényesülni a Nero közelébe került potentátok azáltal, hogy táplálják, vagy éppen óvatosan szabotálják az uralkodásra teljesen alkalmatlan császár ambícióit. A címszerepet ifj. Vidnyánszky Attila alakítja, a színpadi átiratot Garai Judit dramaturg készítette, a rendező Hegymegi Máté, a bemutató október 16-án lesz.
Günter Grass Kutyaévek című regényének cselekménye Gdanskban, a német-lengyel határon elhelyezkedő, a Második világháborúig független városállamban játszódik, és az egyre elmérgesedő német-zsidó viszonyokat vizsgálja egy gyerekkori barátság felbomlásának tükrében. A regény tele van abszurd humorral, valamint expresszív és fantasztikus elemekkel, megidézve Bruegel és Bosch festményeit, melyekben a múlt mítoszai találkoznak a jelen démonjaival. A színpadra állítást a képzőművészként is aktív montenegrói rendező, Mirko Radonjić vállalta, a színpadi adaptációt Gyarmati Kata készíti. A bemutató időpontja: december 20.
A széplélek című előadás Závada Péter új drámájának ősbemutatója lesz. Főszereplője II. Lajos, 19. századi bajor uralkodó, aki az ország háborús kudarcait követően kivonult a politikából. Az építészet- és művészetrajongó király ezután saját fantáziavilágot alkotott maga köré XIV. Lajos, a Napkirály udvarát másolva – elképesztő mennyiségű pénzből. Vajon megérthető-e, sőt ismerős-e II. Lajos döntése, hogy ahelyett, hogy vállalta volna az egyre kilátástalanabbnak tűnő napi politikai küzdelmeket, végérvényesen elmerült a tündérmesék és a múlt romantikájában? A rendező Geréb Zsófia, aki 2015-ben végzett Bodó Viktor és Székely Gábor osztályában. A bemutató időpontja: 2021. február 26.
Stúdió K Színház műsor - 2020/2021-es évad >>>
Stúdió K Színház
Kapcsolódó
Budapesten kerül megrendezésre a IX. Országos Playback Találkozó Cikk
Ismét egy helyen a hazai playback közösség tagjai - előadásmaraton - műhelymunkák a műfajjal most ismerkedőknek és nagymestereknek - sőt, idén először külön programok az 5-12 éves korosztálynak és szüleiknek, valamint kamaszoknak - és persze PlayJAM - ahol bárki előtt nyitva áll a játék lehetősége
Hétindító reggeli és improszínház a Momentán Társulattal Cikk
Ki mondta, hogy színházba járni csak délután vagy este lehet? Magyarország legnépszerűbb improvizációs társulata, a Momentán Társulat Nulladik Óra című előadásával most azokhoz szól, akik garantált nevetéssel indítanák a reggelüket és nem riadnak vissza attól sem, hogy már hétfő reggel 7-kor szính
Őrült utazásra hív a Radnóti Színház új kísérleti produkciója Cikk
Egy őrült utazásra invitálja a nézőket - szeptember 7-én a Radnóti Tesla Laborba - a Radnóti Színház most induló évadának első premierje, amely a latin-amerikai irodalom sztárjának kikiáltott Roberto Bolaño Vad nyomozók című regényét viszi színpadra. A hatszáz oldalas könyv színpadi adaptációja és
Csáth és démonai az online térben - bemutató a Vígstreamházban Cikk
Egyszerre volt író, orvos, pszichoanalitikus, mellette festett és zenét szerzett, mindeközben a démonjaival is küzdött. Február 13-án, Csáth Géza születésnapján a Vígstreamház közvetítéssorozatában bemutatott előadás eredeti levelekkel, naplóbejegyzésekkel, valamint Csáth Géza irodalmi műveivel és