Magyar kézben a világ egyik legismertebb meséje Hír

Egy hazai produkciós iroda kapta meg a Masha és a Medve rajzfilmsorozat színházi adaptációjának jogait Európa 11 országában. A Pannon Produkció ez év végén már színpadra is állítja a népszerű mesét Magyarországon, hazai előadóművészek közreműködésével. Ezúttal nem egy arénás produkcióban találkozhatunk a mesehősökkel, hanem színházi mesemusicalként kerül repertoárra.

Hirdetés

Idén decemberben már hazai produkcióként kerül a színpadra a világ egyik legismertebb meséje, a 3-8 éves gyerekek aktuális kedvence, a Masha és a Medve. A gyermekek millióit lenyűgöző mesefigura óriási rekordot tudhat magáénak. A Masha és a kása című részt például több mint 3 milliárdan látták már a legnagyobb videomegosztón.

Ezúttal azonban színpadi előadásként, rengeteg dallal, egy teljes estés darabként, láthatjuk majd a mesét, aminek jogait egy magyar produkciós iroda kapta meg. László Sándor, a Pannon Produkció vezetője elmondta, hogy “idén decemberben Bulgáriában több városban indul a turné. Magyaroszágon először vidéki városokban mutatjuk be az előadást december közepétől majd a budapesti bemutatót december 28-án tervezzük a MOM Kultban. Ezt követően 2019-es szezonban több alkalommal is színpadra kerül a darab, amit 100%-ban hazai színházi szakemberek és előadók hívnak életre.”

A Masha és a Medve jogtulajdonosai hosszas procedúra után választották ki azt a szervező céget, mely a színházi adaptáció jogait kapta meg a régióban. “László Sándor és produkciós irodája kiváló referenciákkal bír és tapasztalata a környező országokra is kiterjed s nem utolsó sorban már a Masha és a Medve musical változatával is foglalkozott korábban” – mondta a Animacord Animation Studio Live Show részlegének igazgatója.

László Sándor több majd’ 25 év van a pályán, producerként nevéhez fűződik számos koncert, arénás produkció, nagykiállítás és több látványos show Magyarországi bemutatója, mint például 2010-ben a Harlem Globetrotters teltházas arénás show-ja, szintén az Arénában bemutatott Joe Cocker koncert, a Budapest Sportarénában 6 előadást megélt Disney on Ice: Princesses and Heroes produkció. Szintén a Pannon Produkció hozta Magyarországra a Brian élete film alapján készült Monty Python vígoratóriumot, a Nem a Messiást, 8 városban, így Pozsonyban, Budapesten, Veszprémben, Debrecenben, Kassán, Zágrábban, Belgrádban, Szófiában összesen 16 előadás erejéig mutatkozott be a YAMATO ütős-együttes, de a produkció gondozta a Red Army Choir, a Moscow City Ballet, a The Tarantinos, a Disney Live! Mickey’s Magic Show előadásait, sok más mellett. Hazai nagykiállításokban is részt vett a produkciós iroda, így például a Living Dinosaurs kiállítás, GOOÓL!, a Gateway to Space vagy a Van Gogh Alive!

 

Sajtóanyag: PressPresso

Kapcsolódó

Még nagyobb koripályával várja december 1-től a látogatókat a Budapest Park Hír

Budapest Park Jégvilág Harmadik alkalommal tárja szélesre kapuit a Budapest Park téli mesebirodalma, a Jégvilág. Ennek középpontjában egy korcsolyapálya áll, amely idén több mint kétezer négyzetméteren várja a korizókat. De nem csak a pálya lesz nagyobb, a megjelenésben és a kínálatban is találkozhatunk újdonságokkal.

Pszichoszínházban minden előadás egy premier Hír

Pszichoszínház Az ezredforduló idején született meg a hazai színházi világ legegyedibb teátruma, a Pszichoszínház. A majd’ negyed évszázada folyamatosan működő hangulat- és kapcsolatjavító vándorszínház, melynek megálmodója a pszichológus-szabadszóműves-színházszerelmes Bácskai Juli, idén immár a 400. előadásáho

Balatoni turnéra indul a Szörnyek és sellők című zenés gyerekdarab Hír

A szörnyek és sellők A könyv után, - mely A balatoni kacsavész címmel jelent meg - most színdarab is készült Hany Istók és barátai történetéből, akik a gyengélkedő Balaton segítségére sietnek. Jeney Zoltán könyvében Sió mama, a Balaton tündére és a kacsái megmentésére olyan víziszörnyek és is csatlakoznak, mint a Krák

Idén is ingyenes családi fesztivállal indítja a nyarat a Gyerek Sziget Hír

Gyerek Sziget hangulat Háromnapos fesztivállal indítja a vakációt a Generali Gyerek Sziget, a Hajógyári-sziget árnyas fái közt. Az ország egyik legnagyobb, ingyenes családi rendezvénye népszerű előadók koncertjével, bábszínházzal, tánccal, vetélkedővel, sportprogrammal, zsonglőrökkel és artistákkal, ugrálóvárral, kézműv