Második Felvonás - Alternatív színházi előadások elváltaknak a Katonában Cikk

Hirdetés

Katona József Színház Fövényi Évi, rendezvényszervező ötlete alapján interaktív színházi előadásokkal, beszélgetésekkel várja azokat a váláson átesett férfiakat és nőket, akik úgy érzik, nincs megfelelő platform a trauma feldolgozására. A március elején induló programsorozat célja, hogy eloszlassa a váláshoz társított tabujelleget és őszinte kommunikációra bíztassa a résztvevőket.

A Második Felvonás egy sokak által ismerős élethelyzetet, a válást és annak több, az élet szinte minden területére begyűrűző aspektusát járja körül. Az elválás rengeteg kérdőjelet hagy maga után. Az elengedésen túl a nőiesség-férfiasság, a szexualitás, a baráti kapcsolatok, a gyerekek, a felbomlott családegység kérdésére is hatással van a szakítás. Arról nem is beszélve, hogy sokan nem mernek beszélni a fájdalmukról, mert egyszerűen nem elfogadott, hogy nyíltan vállaljuk a „kudarcot”. Ez a rendhagyó színházi előadás, sokkal inkább közösségi esemény jelleggel, ezt a tabut szeretné ledönteni, amellett, hogy pozitív életszemléletre bíztat. A Második Felvonás olyan alkalmak láncolata, ahol interaktív, oldott hangulatú előadások, találkozások, könnyed beszélgetős estek keretében kérdéseket tehetnek fel a nézők és szakértői válaszokat is kaphatnak a számukra legégetőbbekre vagy egyszerűen megbeszélhetik azokat a mellettük ülőkkel.

Az első alkalom rögtön egy húsbavágó témával, az elhúzódó szakítás kérdésével indít.Gönczi Dorka válási és Varga Zsolt párkapcsolati mediátor interaktív előadását, Vajdai Vilmos (Katona József Színház színésze, rendező, zenei dramaturg) közreműködése teszi még izgalmasabbá. A témát Nagy Anna az Egyszülős Központ alapítója teszi még érzékletesebbé, azzal, hogy a gyermekek kérdését is beemeli az első előadás tematikájába: vajon ők hogyan élik meg a hosszú elválási folyamatot?

„Sokan, sokféle problémával fordulnak hozzánk. De a legnagyobb kérdés mindig az, hogyan lehetek jó szülő egyedül? Nincsen általános, mindenki számára bevethető recept, ezért az Egyszülős Központ is többféle alternatívát kínál a gyógyuláshoz. Van egy kávézónk, ahol találkozhatnak a hasonló cipőben járók, sokszor ez a legnagyobb segítség, amit adhatunk. De ezen felül különböző tematikus előadásokkal, közösségi programokkal, gyerekrendezvényekkel, segítő csoportokkal és sportolási lehetőségekkel várjuk az egyedül maradt anyukákat és apukákat.”

A rendezvénysorozat ötletgazdája, Fövényi Évi, a Friends Club Hungary rendezvényszervezője az indulással kapcsolatban elmondta: „A színház és a színpad világa a táncos múltam miatt és a rendezvényszervezői jelenem miatt is közel áll hozzám. Egy évvel ezelőtt én is elváltam, a Második Felvonás ötlete akkor fogalmazódott meg bennem, amikor egy színházi előadás után számtalan kérdőjel maradt bennem ebben a szenzitív időszakban… Miért nincs platform arra, hogy ezeket a kérdéseimet feltegyem valahol? Megvitassam szakemberekkel vagy akár a sorstársaimmal? Erre az igényre nyújt mostantól megoldást a Második Felvonás.”

  • Az első előadás időpontja: március 5., kedd, este 7 óra

  • Helyszíne: a Katona Színház előcsarnoka

 

További információk >>>

 

Katona József Színház

Kapcsolódó

Petőfi x Szendrey: szabadakarat>>>> - Rendhagyó pop-up előadás októberben az Erkel Színházban Cikk

Petőfi x Szendrey: szabadakarat>>>> A reformkor első „celeb párja”, Petőfi Sándor x Szendrey Júlia különc szokásait, egymásnak jutott két évük felfokozott érzelemvilágát, a véleményformáló szerepük jelentőségét húzza meg tengelyül és mesél köré egy térben és időben is szabadon mozgó, koncerthangulatú történetet, a hamarosan sz

Budapesten kerül megrendezésre a IX. Országos Playback Találkozó Cikk

IX. Országos Playback Találkozó Ismét egy helyen a hazai playback közösség tagjai - előadásmaraton - műhelymunkák a műfajjal most ismerkedőknek és nagymestereknek - sőt, idén először külön programok az 5-12 éves korosztálynak és szüleiknek, valamint kamaszoknak - és persze PlayJAM - ahol bárki előtt nyitva áll a játék lehetősége

Hétindító reggeli és improszínház a Momentán Társulattal Cikk

Momentán Társulat: Nulladik Óra Ki mondta, hogy színházba járni csak délután vagy este lehet? Magyarország legnépszerűbb improvizációs társulata, a Momentán Társulat Nulladik Óra című előadásával most azokhoz szól, akik garantált nevetéssel indítanák a reggelüket és nem riadnak vissza attól sem, hogy már hétfő reggel 7-kor szính

Őrült utazásra hív a Radnóti Színház új kísérleti produkciója Cikk

Roberto Bolaño Vad nyomozók Egy őrült utazásra invitálja a nézőket - szeptember 7-én a Radnóti Tesla Laborba - a Radnóti Színház most induló évadának első premierje, amely a latin-amerikai irodalom sztárjának kikiáltott Roberto Bolaño Vad nyomozók című regényét viszi színpadra. A hatszáz oldalas könyv színpadi adaptációja és