Megvannak a Városmajori Színházi Szemle 2019-es díjazottjai Hír
Hirdetés
Budapesti Nyári Fesztivál 2019. évi évadzáró eseményén idén is kiosztották a Városmajori Színházi Szemle díjait. A szakmai zsűri hét kategóriában értékelte a versenyprogram előadásait, amelyben az idén nyolc előadás, a Tündérlaki lányok, a Tóték, az Állami Áruház, Az üvegcipő, A salemi boszorkányok, az Édes Anna, az Osztrigás Mici és a Black Comedy című előadások vettek részt - három előadást és öt színészt díjaztak.
A Szabad Tér Színház a Budapesti Nyári Fesztivál záróeseményeként szeptember 2-án rendezte meg a Városmajori Színházi Szemle díjátadóját. A szezon elején, lezajlott színházi fesztiválon nyolc nem budapesti színház nyolc előadása mutatkozott be teltházas érdeklődés mellett a Városmajori Szabadtéri Színpadon. A 2019. évi Szemle-programot a hagyományokhoz híven most is az elmúlt évad legjobb nem budapesti előadásaiból válogatták. Idén olyan szerzők művei képviseltették magukat a budai színpadon, mint Heltai Jenő, Örkény István, Molnár Ferenc, Arthur Miller, Kosztolányi Dezső, Peter Shaffer, Georges Feydeau vagy a Kerekes János, Barabás Tibor, Darvas Szilárd és Gádor Béla közös munkája. Minden idei rendezésnek és színpadra vitelnek sikerült új szemszögből megvilágítania ezeket a klasszikus műveket, nagy kihívás elé állítva az idei zsűri tagjait.
A rangos szakmai és közönségesemény a Győri Nemzeti Színház A tündérlaki lányok előadásával startolt június 11-én Forgács Péter rendezésében és a székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégjátékával, az önfeledten nevettető Black Comedy-val zárult július 5-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon.
Az e két időpont között zajló seregszemlén a Szegedi Nemzeti Színház Tóték című tragigroteszkje, a kecskeméti Katona József Színház Állami áruház című propagandaoperettje Fábián Péter és Benkó Bence friss rendezésében, majd Molnár Ferenc klasszikus vígjátéka, Az üvegcipő Tatabányáról Czukor Balázs rendezésében volt látható. A szombathelyi teátrum évek óta visszatérő vendége, és díjazottja a városmajori Szemlének, az idei évben ismét Alföldi Róbert országszerte nagy figyelmet kapott A salemi boszorkányok rendezésével tért vissza a versenyprogramba és kapta meg „A legjobb rendezés” díjat, a főszerepben Bányai-Kelemen Barnával, aki ahogy tavaly, most is elnyerte a szemle „Legjobb férfi főszereplő” díját. A 2019-es programban nagyobb hangsúly esett a klasszikus magyar szerzők – Heltai Jenő, Molnár Ferenc és Kosztolányi Dezső műveire. Az Édes Anna új színpadi adaptációját a Miskolci Nemzeti Színház előadásában, Rusznyák Gábor rendezésében láthatta a közönség. A határon túli magyar színházakat a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata képviselte, Feydeau fergeteges zenés vígjátékával, az Osztrigás Micivel, amelyet László Sándor rendezett.
A székesfehérvári, győri, szegedi, kecskeméti, tatbányai, szombathelyi, szabadkai és miskolci társulatok produkcióit idén egyedülálló módon egy négy fős, kizárólag nőkből álló szakmai zsűri kísérte figyelemmel: Nagy-Kálózy Eszter és Tenki Réka színművésznők, valamint Miklós Melánia dramaturg, színikritikus és Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház ügyvezető igazgatója. Döntésük eredményét a díjátadón osztották meg a nyilvánossággal, amelynek érdekessége, hogy több ponton is rímel a tavalyi eredményekre. A szakmai zsűri a legjobb előadás díját a székesfehérvári Black Comedy című előadásnak ítélte Mohácsi János rendezésében. A legjobb előadáson és rendezésen kívül értékelték a legjobb női és férfi főszereplőket és mellékszereplőket, valamint különdíjat is kiadtak, amelyet a Czukor Balázs által rendezett tatabányai Az Üvegcipő előadás kapta. A legjobb női főszereplő díját Dobó Enikő nyerte el. A legjobb női mellékszereplők díját megosztva Danyi Judit és Hartai Petra kapta, a legjobb férfi mellékszereplőjét Hirtling Istvánnak ítélték.
A Városmajori Színházi Szemle évről évre egyre nagyobb számú közönséget vonz a budai színpadra, és a nyáron is nemcsak a minőségi színházi élményre vágyó nézők, hanem a szakma számára is izgalmas fórumként van jelen a színházi palettán.
A 2019. évi Városmajori Színházi Szemle díjazottjai:
- A legjobb előadás: Black Comedy, székesfehérvári Vörösmarty Színház, rendező: Mohácsi János
- A legjobb rendezés: Arthur Miller: A salemi boszorkányok – Weörös Sándor Színház, Szombathely, rendező: Alföldi Róbert
- A legjobb női főszereplő: Dobó Enikő/ Kerekes – Barabás – Darvas – Gádor: Állami Áruház – Katona József Színház, Kecskemét, rendező: Benkó Bence és Fábián Péter
- A legjobb férfi főszereplő: Bányai Kelemen Barna / Arthur Miller: A salemi boszorkányok – Weöres Sándor Színház, Szombathely, rendező: Alföldi Róbert
- A legjobb női mellékszereplő (megosztva): Danyi Judit Ascher Gizi szerepében – Állami Áruház – Katona József Színház Kecskemét, rendező: Benkó Bence és Fábián Péter / Hartai Petra Mary Warren szerepében – A salemi boszorkányok Weöres Sándor Színház, Szombathely, rendező: Alföldi Róbert
- A legjobb férfi mellékszereplő: Hirtling István/ Peter Shaffer: Black Comedy – Vörösmarty Színház, Székesfehérvár, rendező: Mohácsi János
- Különdíj: Molnár Ferenc: Az üvegcipő – Jászai Mari Színház, Tatabánya, rendező: Czukor Balázs
Városmajori Színházi Szemle további részletek >>>
Budapesti Nyári Fesztivál
Kapcsolódó
Megnyílt a World Press Photo 2023-as kiállítás a Nemzeti Múzeumban Hír
A World Press Photo (WPP) kiállítás Magyarországon és a világban is az egyik leghíresebb és legnagyobb fotókiállítás, melyet a világban mindenütt óriási érdeklődés kísér.
Az évente megrendezett World Press Photo pályázat az elmúlt év legjobb fotóriporteri és dokumentarista fotóit ismeri el és díj
2023-ban is Best of Balaton! Hír
2021 és 2022 után idén is elindul a Best of Balaton! A MOL Nagyon Balaton kiemelt programja egy deklaráltan személyes válogatás, amelynek kurátorai nemcsak ismertek és olyan személyek, akiket érdemes követni, de köztudott róluk, hogy mind-mind a Balaton rajongói. Két év alatt 70 olyan helyet, ügye
Mire készülsz? - Július 26-ig várja a pályaműveket a 23. ARC Hír
Csapj az unikornisok közé, adj áramot a varázsgömbnek, rázd meg az ötletfát, és alkoss bármi jót, ami kép, szöveg, gondolat, indulat, látomás, szenvedély! Teremts saját világot, adj arcot a holnapnak, üzenj idén is azoknak a százezreknek, akik művedet látva veled gondolkodnak majd arról, hogy mire
Petőfi utcák népe - Szubjektív fotós látlelet a magyar társadalomról (kiállítás) Hír
A születése óta eltelt két évszázadban divat volt azon töprengeni, mit gondolna ma Petőfi. A Capa Központ június 22. és október 1. között látogatható, Petőfi utcák népe című kiállítása azonban azt mutatja be, ha a költő most indulna vándorútjára, vajon mit látna. Hogyan élnek ma a magyarok? A Pict