Ingyenes hálakoncerttel köszöni az egészségügyi dolgozók munkáját a Budai Szabadtéri Színház Hír
Hirdetés
Ezer olyan ápolót, orvost, mentőst, kutatót hív meg és lát vendégül a Budai Szabadtéri Színház, akik az elmúlt hónapokat a frontvonalban töltötték a koronavírus elleni küzdelemben. A 2020. augusztus 31-én megrendezésre kerülő koncerten musical, operett és popénekesek lépnek fel – mindannyian ingyenesen, munkájukat felajánlva az egészségügyi dolgozók számára.
Különleges kezdeményezést indított el Tóth Ádám, a Budapesti Showszínház és a Budai Szabadtéri Színház igazgatója: 2020. augusztus 31-én Budapest legújabb, 2019-ben megnyitott szabadtéri színpadán vendégül látnak ezer egészségügyi dolgozót. Olyan ápolókat, orvosokat, mentősöket, rendvédelmi és egészségügyi dolgozókat hívnak meg a különleges gálaestre, akik az elmúlt hónapokat a magyar emberek egészségének védelmét a “frontvonalban” szolgálták.
A színházigazgató szerint bár az elmúlt hónapok számukra is keservesek voltak, hiszen minden előadás, fellépési és bevételszerzési lehetőség megszűnt, hálával kell gondolni azokra, akik a saját egészségüket is veszélyeztetve gondoskodtak rólunk és szeretteinkről a nehéz hónapokban.
A gálán nem “csak” egy előadást, de vendéglátást is terveznek, ezért megnyitották a lehetőséget bárki számára, aki a kezdeményezés mellé állva segíteni szeretné a hálakoncert sikerességét. A Budai Szabadtéri Színház jegyoldalán, a Ticket Shop-ban támogatói jegyeket lehet vásárolni, amelyből fedezni kívánják a vendéglátást, s bíznak abban, hogy mások mellett cégek, vállalkozók is bekapcsolódnak a terv megvalósításába.
Az eseményhez egyre több művész kapcsolódik, valószínűleg nagyon színes és változatos programot láthat majd a meghívott vendégsereg. Eddig olyan művészek ajánlották fel ingyen a munkájukat, mint Csengeri Attila, Gergely Róbert, Polyák Rita vagy Nédó Olga hegedűművész. A színház vezetősége szívvel-lélekkel készül az eseményre, amely reményeik szerint nem csak egy kikapcsolódás, de egy örök emlék is lesz a megjelenteknek.
Július 1-én nyit a szabadtéri színház
A Budai Szabadtéri Színház idén is megnyitja kapuit, július elsejétől a rendeleteknek megfelelően csökkentett nézőszámmal és a vendégek elszeparált ültetésével, majd 2020. augusztus 15. után szeptember végéig nagykoncertekkel és előadásokkal várják régi is új nézőiket. A műsorra tűztek mások mellett Edda akusztikus koncertet és Zséda koncertet, de lesz Operett Gála, Lángos és Palacsinta fesztivál, valamint a Showszínház saját produkciója, a Képzelt riport szimfonikus szuperkoncert is látható lesz a nyár vége felé.
Budai Szabadtéri Színház
Kapcsolódó
Megnyílt a World Press Photo 2023-as kiállítás a Nemzeti Múzeumban Hír
A World Press Photo (WPP) kiállítás Magyarországon és a világban is az egyik leghíresebb és legnagyobb fotókiállítás, melyet a világban mindenütt óriási érdeklődés kísér.
Az évente megrendezett World Press Photo pályázat az elmúlt év legjobb fotóriporteri és dokumentarista fotóit ismeri el és díj
2023-ban is Best of Balaton! Hír
2021 és 2022 után idén is elindul a Best of Balaton! A MOL Nagyon Balaton kiemelt programja egy deklaráltan személyes válogatás, amelynek kurátorai nemcsak ismertek és olyan személyek, akiket érdemes követni, de köztudott róluk, hogy mind-mind a Balaton rajongói. Két év alatt 70 olyan helyet, ügye
Mire készülsz? - Július 26-ig várja a pályaműveket a 23. ARC Hír
Csapj az unikornisok közé, adj áramot a varázsgömbnek, rázd meg az ötletfát, és alkoss bármi jót, ami kép, szöveg, gondolat, indulat, látomás, szenvedély! Teremts saját világot, adj arcot a holnapnak, üzenj idén is azoknak a százezreknek, akik művedet látva veled gondolkodnak majd arról, hogy mire
Petőfi utcák népe - Szubjektív fotós látlelet a magyar társadalomról (kiállítás) Hír
A születése óta eltelt két évszázadban divat volt azon töprengeni, mit gondolna ma Petőfi. A Capa Központ június 22. és október 1. között látogatható, Petőfi utcák népe című kiállítása azonban azt mutatja be, ha a költő most indulna vándorútjára, vajon mit látna. Hogyan élnek ma a magyarok? A Pict