Vincenzo Bellini: A puritánok - Bemutató a Müpában 2017.05.18, 2017.05.21, Müpa, Budapest

2017 a reformáció emlékéve, Luther Márton éppen 500 éve szögezte ki téziseit a wittenbergi vártemplom kapujára. Azt azonban kevesebben tudják, hogy a bel canto királynője, Maria Callas halálának 40. évfordulója is éppen az idei évre esik. Ennek a két jeles jubileumnak állít emléket a Müpa és a Pannon Filharmonikusok koprodukciója. Vincenzo Bellini utolsó operáját, A puritánokat május 18-án és 21-én láthatja a budapesti közönség.

Hirdetés

A nagy olasz bel cantót, azaz a vokális perfekciót, a bravúros éneket, és a hangot már-már hangszerként kezelő zeneszerzői triász tragikusan fiatalon, 33 évesen elhunyt tagjának, Vincenzo Bellininek utolsó operája – hattyúdala – már párizsi bemutatója idején, 1835-ben hatalmas sikert aratott, majd nagy-britanniai bemutatója után Viktória királynő kedvenc operája lett. 114 évvel később, 1949-ben pedig María Ána Szofía Kekilía Kalojeropúlu, azaz Maria Callas ezzel az operával diadalmaskodott a velencei La Fenice operaházban. Talán nem túlzás azt állítani, hogy Callas harcolta ki művészetével a bel canto mai, az operaelőadások közti kiemelkedő helyét.  Nem véletlen tehát, hogy Némedi Csaba, a nemzetközileg elismert magyar rendező az omegától az alfa felé indul, és az előadás vezérfonalaként Maria Callas legendás, a Juilliard Schoolban tartott mesterkurzusát idézi meg a „színház a színházban” dramaturgia jegyében.  

Az utóbbi évtizedek operaműsorát figyelve meglepőnek tűnhet, de Bellini egyike volt a legnépszerűbb zeneszerzőknek: a 19. század közepe táján művei állandóan műsoron voltak a magyar színházakban is. A puritánok, az 1658-ban, az angol polgárháború alatt játszódó szerelmi háromszöget elmesélő opera nehézsége leginkább az énekesekkel szemben támasztott, szinte teljesíthetetlen elvárásokban rejlik. Míg a tenorszólamok legmagasabb hangja általában a kétvonalas C, addig Bellini több D, sőt egy helyütt kétvonalas F hangot is írt a partitúrába. A mostani előadásnak nem titkolt missziója az is, hogy a hazánkban valamikor oly népszerű szerzőt visszahozza a köztudatba.

Ezt a küldetést a kiváló alkotó-, és szereplőgárda hivatott beteljesíteni. A Müpa koprodukciós partnereként az előadás zenekara, a Pannon Filharmonikusok nem csupán Bellini csodálatos partitúrájának megszólaltatásáért felel, de május 22-én a pécsi Kodály Központba, a zenekar állandó játszóhelyére is ellátogat a produkció. Az előadás karmestere a bel canto hivatott mestere, a bresciai születésű Riccardo Frizza lesz, akit Rossini-specialistaként tart számon a zenei világ, továbbá közreműködik a Kolozsvári Magyar Opera énekkara.

Némedi Csaba neve nem cseng ismeretlenül a Müpa látogatói számára, hiszen szerteágazó nemzetközi karrierje mellett Kocsis Zoltán Strauss-ciklusának két darabját, A béke napját és a Daphnét is színpadra állította a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

A két főszerepben az angliai születésű, de Ausztráliában nevelkedett Jessica Pratt-tet és a szardíniai tenort, Franceso Demurót hallhatjuk. Pratt a világ vezető operaházainak ünnepelt énekesnője, avatott Bellini specialista, Demurót pedig főként Verdi lírai és spinto szerepeinek előadójaként ismeri a közönség. A nemzetközi énekesgárda (Alekszej Markov, Bretz Gábor, Sebestyén Miklós, Ninh Duc Hoang Long és Szántó Andrea) mellett Popova Aleszja, a Magyar Nemzeti Balett sztárja ezúttal egy különleges színházi szerepben mutatkozik be – Maria Callasként. 

Vincenzo Bellini: A puritánok — Müpa-bemutató

  • 2017. május 18. csütörtök 19:00-22:00
  • 2017. május 21. vasárnap 19:00-22:00
  • Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

vezényel:

  • Riccardo Frizza

Közreműködők:

  • Elvira: Jessica Pratt
  • Lord Talbot: Francesco Demuro
  • Sir George: Bretz Gábor
  • Lord Walton: Sebestyén Miklós
  • Richard Forth: Alekszej Markov
  • Brown: Ninh Duc Hoang Long
  • Henriette: Szántó Andrea
  • Maria Callas: Aleszja Popova
  • a Kolozsvári Opera Énekkara (karigazgató: Kulcsár Szabolcs)
  • a Pannon Filharmonikusok

Alkotók:

  • Rendező: Némedi Csaba
  • Díszlet- és jelmeztervező: Gilles Gubelmann

 

További részletek: mupa.hu

 

Sajtóanyag: Müpa

Kapcsolat

  • Előadás I.:
    Kezdete:
    2017 May 18 20:00
    Vége:
    2017 May 18 22:00
    Előadás II.:
    Kezdete:
    2017 May 21 20:00
    Vége:
    2017 May 21 22:00
    Müpa:
    Budapest ,
    Komor Marcell u. 1 ,
    1095 ,