Tomáš Brauner és a Nemzeti Filharmonikusok április 18-án a Vigadóban Cikk
Hirdetés
Izgalmas arra gondolni, hogy a nagy zeneszerzőknek is akadnak felfedezésre váró műveik. Dvořák, az Újvilág-szimfónia és a Csellóverseny szerzője negyvenhárom évesen írt egy romantikus kantátát A kísértetmenyasszony címmel: az opus Magyarországon – vélhetően a cseh nyelvű szövegkönyv okozta előadási nehézségek miatt – máig nem vált repertoárdarabbá. A Nemzeti Énekkar és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar előadása megismerteti velünk a kompozíció szépségeit. A produkcióban cseh szólistagárda és cseh karmester működik közre.
1883-ban Antonín Dvořák (1841–1904) nagyszabású oratórium írására kapott felkérést a Birminghami Fesztiváltól. Eleinte Szent Vencel és Husz János történetének feldolgozását fontolgatta, végül azonban Karel Jaromír Erben balladája, A kísértetmenyasszony mellett döntött. A kompozíciós munka 1884 áprilisától novemberéig tartott, az 1885 augusztusában mamutapparátus (négyszáz tagú kórus, százötven tagú zenekar) mozgósításával lezajlott birminghami bemutató sikere minden várakozást felülmúlt.
A bevezetésből és tizennyolc számból álló dramatikus kantáta alapjául szolgáló történet jól illik a 19. század képzeletvilágához: egy menyasszony és meghalt vőlegénye túlvilági nászáról szól. Éjszaka, temető, sírhantok, halottak szellemei, nyitott koporsó: a ballada motívumai között egy romantikus kísértethistória minden nélkülözhetetlen alkotóeleme megtalálható. A Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba) és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar cseh nyelvű előadásának három cseh szólistája, Pavla Vykopalova, Richard Samek és Svatopluk Sem a prágai illetőségű karmesterrel, Tomáš Braunerrel együttműködve mind nyelvi, mind stiláris értelemben szavatol a tolmácsolás hitelességéért.
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Kapcsolódó
Fiktív fesztiválok valós vizualitása – MOME-kiállítás nyílt a Budapest Parkba Cikk
Június 12-én egy megnyitó eseménnyel vette kezdetét a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) és a Budapest Park együttműködésében megvalósult kiállítás, amely a “Park Gallery” helyszínen kapott helyet. A tárlat a MOME Média Design BA hallgatóinak fesztiválarculati munkáit mutatja be, amelyek egy tav
Dupla jubileum a Budapesti Wagner-napok 2026-on Cikk
Két jelentős jubileumot is ünnepelhetnek a német zeneszerzőzseni rajongói jövőre: a Fischer Ádám művészeti vezetésével megvalósuló Budapesti Wagner-napok alapításának 20. és A nibelung gyűrűje tetralógia bemutatásának 150. évfordulóját. A különleges alkalmat dupla Ring-szériával, két Parsifal-előa
Több mint 70 ingyenes programmal érkezik a 2025-ös Déryné Fesztivál Cikk
A világhírű zongoraművész, Bogányi Gergely, és a fennállásának 30. évfordulóját ünneplő Söndörgő együttes is színpadra lép az ország egyik legizgalmasabb kulturális eseményén. 5 napon át 12 helyszínen, több mint 70 ingyenes programmal csábít a festői Zemplénbe a Déryné Fesztivál.
A színházi, zen
Tíz időszaki kiállítás nyílik a SopronFesten Cikk
A SopronFest ideje alatt, június 1. és 8. között tíz időszaki kiállítás nyílik Sopronban. Első alkalommal mutatkozik be önálló tárlattal szülővárosában a világhírű fotográfus, Esther Horvath. A Várkerület pop-up galériává alakul, a Mária-szobor környékén egyedülálló módon gigantikus festmények rep