ÚJ DÁTUM - Brain Bar 2020 (online kiadás) Esemény

Brain Bar Budapest 2020 online

Hirdetés

A térség egyik legfontosabb, a jövőt a fókuszba helyező rendezvény is vándorol egyet a naptárba, és megszokott nyárváró időpont helyett 2020-ban rendhagyó módon ősszel, egész pontosan szeptember 15. és szeptember 17. között érkezik majd, a jelen egészségügyi helyzetre való tekintettel online formában! 

 Ha már frissül a dátum, a program fő tematikája is kap egy kis polírt, és a Reboot! szlogenhez illeszkedően ezúttal a világjárvány illetve a legalább ilyen mértékű kockázatot rejtő tényezők – klímaváltozás, háborús helyzetek, stb. – hatásainak a kielemzése és persze az újrakezdés kerül majd fókuszba az esemény két napja alatt.

A rendezvény az előző alkalmakhoz hasonlóan díjtalanul látogatható diákok és pedagógusok számára, akik a Brain Bar erre kijelölt oldalán regisztrálhatnak. A már korábban megváltott belépők természetesen automatikusan érvényesek az új időpontra is, ha pedig az nem megfelelő, akkor 2020. június 6-ig visszaválthatóak, ezt szintén a weboldalon lehet jelezni a szervezők felé.

Ízelítő a Brain Bar 2020-as előadóinak sorából:

  • Bjørn Lomborg | The Skeptical Environmentalist

  • Franky Zapata | Flight pioneer, Inventor of Flyboard® Air

  • Ryan Hickman | 10-year-old CEO of Ryan's Recycling Company

  • Lital Shemesh | Former sombat soldier, Israeli journalist

  • David Eberhard | The Rebel Child Psychiatrist

  • Tim Maughan | Journalist and sci-fi writer

  • Andrea Jones-Rooy | Data Acrobat

  • Radha Mistry | The Future Architect

  • Ziya Tong | Reality Bubble Burster

  • Tom Szaky | CEO of TerraCycle

  • Hannah Critchlow | Neuroscientist, Researcher of free will

  • Tom Szaky | CEO of TerraCycle

  • Kinga Jentetics | CEO of PublishDrive, Publishing innovator

  • David Sloan Wilson | Evolution researcher, Author of 'The View of Life'

  • ...

Brain Bar 2020 előadók teljes listája >>>

 

-fv-

Kapcsolat

Brain Bar 2020 jegyárak:

  • elővételes 2napos jegy: 45 000 Ft-tól

  • helyszíni 2napos jegy: 77 000 Ft

  • helyszíni napijegy:: 50 000 Ft

 

Brain Bar 2020 jegyelővétel >>>