Yes, Gertrude - vissza a kultúrát a történelmi zsidónegyedbe! Cikk

Hirdetés

A Yes, Gertrude 2019 áprilisában nyílt meg a pesti Kazinczy utcában. A hely megálmodói – Sas Tamás rendező és családja – a szórakoztatás mellett célul tűzték ki, hogy visszaadják a történelmi zsidónegyednek, ami jár: hogy ne csak romkocsmás bulinegyedként híresüljön el a világban és itthon, ne csak az európai viszonyokhoz mérten olcsó alkoholok jussanak eszébe róla a fapados járatokkal csütörtökön érkező és vasárnap távozó turistáknak. Szeretnék visszacsábítani azt a kultúrára szomjazó magyar vendégkört is, akiket a pólyásnak öltözött, legénybúcsúra érkező angol fiatalok elijesztenek a környékről.

Legyen egy hely, ahol hasonló érdeklődésű emberek politikai hovatartozásukat félretéve találkozhatnak, beszélgethetnek! Pont úgy, ahogy a múlt század első felében Párizsban a hely névadója, Gertrude Stein szalonjában, ahol Picassótól Fitzeraldig mindenki megfordult, aki számított.

A Gertrude Szalon programsorozat (együttműködve a Szépírók Társaságával) olyan zenei, irodalmi, filmes élményeket kínál, melyek képesek lehetnek a bulinegyeddel kapcsolatos előítéleteik felülírására. Igényes zenék, beszélgetések a különböző művészeti ágakban tevékenykedő alkotókkal, valamint kiállítások szerepelnek a programban.

A Gertrude Szalon 2019. szeptember 16-án, hétfőn 19 órakor startol, az első esemény a RendXváltás a kultúrában címet viseli. A zenés-filmnézős-beszélgetős est résztvevői: Török Ferenc filmrendező, Vágvölgyi B. András író, mindenes, Darvas Kristóf billentyűs, aki a zenéről gondoskodik. Az est háziasszonya: Bárdos Deák Ágnes énekes, kultúrdíva. Az est interaktív, lehet bátran kérdezni, legyen ez egy igazi beszélgetés, egy jóízű kultúrtalálka! A belépés ingyenes.

Yes, Gertrude hírek és programok >>>

 

Yea, Gertrude

Kapcsolódó

Fiktív fesztiválok valós vizualitása – MOME-kiállítás nyílt a Budapest Parkba Cikk

kiállítás nyílt a Budapest Parkban a MOME hallgatóinak munkáiból Június 12-én egy megnyitó eseménnyel vette kezdetét a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) és a Budapest Park együttműködésében megvalósult kiállítás, amely a “Park Gallery” helyszínen kapott helyet. A tárlat a MOME Média Design BA hallgatóinak fesztiválarculati munkáit mutatja be, amelyek egy tav

Dupla jubileum a Budapesti Wagner-napok 2026-on Cikk

Budapesti Wagner-napok 2026 - Fischer Ádám Két jelentős jubileumot is ünnepelhetnek a német zeneszerzőzseni rajongói jövőre: a Fischer Ádám művészeti vezetésével megvalósuló Budapesti Wagner-napok alapításának 20. és A nibelung gyűrűje tetralógia bemutatásának 150. évfordulóját. A különleges alkalmat dupla Ring-szériával, két Parsifal-előa

Több mint 70 ingyenes programmal érkezik a 2025-ös Déryné Fesztivál Cikk

Déryné Fesztivál - Ungvári Borterasz A világhírű zongoraművész, Bogányi Gergely, és a fennállásának 30. évfordulóját ünneplő Söndörgő együttes is színpadra lép az ország egyik legizgalmasabb kulturális eseményén. 5 napon át 12 helyszínen, több mint 70 ingyenes programmal csábít a festői Zemplénbe a Déryné Fesztivál.  A színházi, zen

Tíz időszaki kiállítás nyílik a SopronFesten Cikk

A SopronFest ideje alatt, június 1. és 8. között tíz időszaki kiállítás nyílik Sopronban. Első alkalommal mutatkozik be önálló tárlattal szülővárosában a világhírű fotográfus, Esther Horvath. A Várkerület pop-up galériává alakul, a Mária-szobor környékén egyedülálló módon gigantikus festmények rep