DreherFeszt Felfedező 2018 - Döntő Esemény

Hirdetés

A hiphopban utazó dunaújvárosi Beatkoho, valamint az elektronikus és pop elemeket vegyítő alternatív rockot játszó The Palace koncertjével zárul október 25-én a DreherFeszt Felfedező tehetségkutató döntője.

A megmérettetésen a most fellépő két bandát és a korábban már a sörgyárfesztiválon bemutatkozott három szereplőt – a Down For Whatevert, az Úrfit és a Zion Refresh-t – több mint 100 pályázó közül választotta ki a szakértő zsűri. Tagjai: Dankó Gábor, a Lángoló Gitárok főszerkesztője, a Tesco Disco és Spartak Music által fémjelzett Szalai Attila, Tóth Gergő, a Wellhello, az Anna and the Barbies és a Cloud9+ útját is egyengető Supermanagement vezetője, és Gál Marcell, a DreherFeszt társszervezője.

Miután csütörtök este a két feltörekvő fiatal zenekar összeméri tudását a budapesti Hard Rock Cafe-ban, már jön is az eredményhirdetés, és végre kiderül, kik is nyerik el ebben az évben a Dreher és a Lángoló Gitárok közös versenyén a fődíjat. A nyeremény idén 100 ezer forintos stúdiózást, jövő évi DreherFeszt fellépést, és 500 ezer forint értékű médiacsomagot tartalmaz.

A belépés ingyenes!

 

- DreherFeszt -

Kapcsolat

Kapcsolódó

Calum Scott koncert 2025, Budapest Esemény

Calum Scott koncert 2025, Budapest dátum

2025 Oct 25
Ed Sheeran koncertjét felvezetve lopta be magát a hazai közönség szívébe, ezúttal egy önálló koncerttel érkezik Budapestre Calum Scott 2025. október 25-én, az MVM Dome-ba. „Szeretlek benneteket!” – kiáltotta magyarul a közönségnek tavalyi arénás koncertjén, a korábban a Britain’s Got Talent cím

Katy Perry koncert 2025, Budapest Esemény

Katy Perry koncert 2025, Budapest dátum

2025 Oct 27
Katy Perry minden idők egyik legnépszerűbb előadója, olyan feledhetetlen popslágerekkel, mint az I Kissed a Girl vagy a Firework, aminek a videóklipjét Budapesten forgatta magyar rajongói közreműködésével. Most Katy Perry 15 év után visszatér Budapestre, hogy a legnagyobb slágereiből összeállított

shame koncert 2025, Budapest [infó, jegyek] Esemény

shame koncert 2025, Budapest dátum

2025 Oct 30
  A shame napjaink egyik legenergikusabb brit bandája, az öt huszonéves srácból álló csapat minden alkalommal szétszedi a házat, legújabb, Cutthroat című lemezük ígéretük szerint pedig még erősebb lesz, mint valaha. A shame legutóbb a Reflektor Fesztivál sztárja volt, most pedig az A38 Hajón vernek

One Ok Rock koncert 2025, Budapest [vendég: Paledusk] Esemény

One Ok Rock koncert 2025, Budapest dátum

2025 Oct 30
A One Ok Rock eddig egyetlen egyszer járt Magyarországon, akkor pillanatokon belül elkeltek a jegyek. 2025-ben legújabb, Detox című lemezük turnéjával térnek vissza hozzánk, ezúttal a Budapest Arénába október 30-án, ráadásul nálunk zárják eddigi legnagyobb, világkörüli turnéjukat, így minden One O