Garázsband Fesztivál 2019 Esemény

Hirdetés

Június 1-jén már negyedik alkalommal mutathatja meg magát öt ígéretes fiatal zenekar a Müpa rendhagyó fesztiválján. A zsűri által kiválasztott feltörekvő tehetségek a fesztiválszereplés mellett más értékes nyereményekkel – további fellépési lehetőséggel, profi fotózással vagy egynapos Müpa-stúdióidővel – gazdagodhatnak a nézők helyszíni szavazatainak köszönhetően. 

A Müpa 2016-ban azzal a céllal álmodta meg a Garázsband Fesztivált, hogy a fiatal, egyelőre még ismeretlen vagy kevésbé ismert zenekarokat segítse elindulni a sikeres karrier felé vezető úton, és mi sem lehetne erre jobb lehetőség, mint egy önálló, 40 perces koncert egy profi stábbal körülvéve, egy olyan helyszínen, amelyet egyhamar biztosan nem felejtenek el. A Garázsband Fesztivál, ahogy a neve is mutatja, ugyanis a Müpa mélygarázsában zajlik.

Az elmúlt három év során majd kétszáz zenekar jelentkezett, akik közül tizenöten bizonyíthattak a Garázsband színpadán. Sokan közülük pedig már állandó fellépői a hazai kluboknak és fesztiváloknak. 2016 közönségdíjasa, a The Bluebay Foxes például tavaly a holland Kensington zenekar előtt melegítette be a közönséget a Barba Negrában, de turnéztak már az Ivan & The Parazol előzenekaraként és már első nagylemezük is megjelent. 2017-ben még a Müpa mélygarázsában, 2018-ban viszont már az A38 Hajó színpadán zenélt a Shaibo, akik a mai napig szívesen emlékeznek vissza a Garázsbandes szereplésükre: „Számunkra a Müpa tényleg egy „kulturális templom”, és ott nyerni elég jó visszaigazolás arra, hogy jó úton haladunk. Nagyon kedves bánásmódban részesültünk, (hangosítás, backstage, riportok), és nagyon jó kapcsolatba kerültünk a többi zenekarral is.” A tavalyi nyertesek közül a MADRAPUR zenekar pedig azzal a 30Y-al koncertezett, akik a Hey, June! idei sorozatában a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadán játszanak majd.

Nem volt egyszerű dolga a Garázsband szakmai zsűrijének, hiszen több mint 70 zenekar küldte be jelentkezési anyagát az április 25-én zárult pályázatra. Beck Zoli (30Y), Keleti András (colorStar), Kollár-Klemencz László (Kistehén), Leskovics Gábor Lecsó (Pál Utcai Fiúk) és Zságer Balázs (Žagar) szakmai füllel hallgatott meg minden pályaművet, és egymástól függetlenül értékelték is őket: az 5 legtöbb pontot elérő bandából pedig összeállt a negyedik Garázsband Fesztivál fellépőinek névsora.

  • 18:30: háznyitás

  • 19:00: JETLAG - a házigazda nyitóbulija

  • 20:00: 21 Gramm Akusztik

  • 21:0000: Rien du Sol

  • 22:00: Verőköltő

  • 23:00: Peer Pressure

  • 24:00: Gidnim'Rém

Ez még nem minden: a fellépésen kívül egyéb nyeremények is várnak a zenekarokra. A közönség helyszíni szavazatai alapján a legnépszerűbb zenekarok nyerhetnek egy egész napot a Müpa profi stúdiójában, egy profi fotózást, további fellépési lehetőséget és az életre szóló élmény mellett a MOJOTM felajánlásából 2db Ultimate Buzz hangfallal is gazdagabbak lehetnek.

 

Garázsband Fesztivál

Kapcsolat

Kapcsolódó

Marcus & Martinus dupla koncert 2025, Budapest [extra dátum] Esemény

Marcus & Martinus koncert 2025, Budapest - 1. este (TELTHÁZ)

2025 Mar 16
Az egypetéjű testvérpár alkotta norvég pop-duó jövő márciusi budapesti koncertjére már el is keltek a jegyek, a rajongók nagy örömére pedig a zenekar új koncertdátumot hirdetett 2025. március 17-re, hogy senki se maradjon le a fellépésükről az Akvárium Klubban. A sikeres zenészek noha csak 22 éve

Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest ['Girls Just Wanna Have Fun' búcsúturné ] Esemény

Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 19
Cyndi Lauper 2025 elején Budapestre is elhozza a Girls Just Wanna Have Fun búcsúturnéját! Az énekes-legenda szenzációs showja a Sportarénába érkezik majd február 19-én. A hosszú turné jövő februárban Európában jár majd, és egy évtized után ismét fellép Glasgow-ban, Manchesterben, Londonban, Birmi

Planet of Zeus koncert 2025, Budapest Esemény

Planet of Zeus koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 26
A Planet of Zeus egy görög heavy rock zenekar, akiket tavaly már a Voivod vendégeként megismerhettünk, most pedig új lemezükkel, az ősszel érkező Afterlife-val indulnak útnak. Mi is elcsíphetjük dörgő erejüket február 25-én, a Dürer Kertben. A Planet of Zeus egy heavy rock zenekar Athénból. 2000 ót

Loreen koncert 2025, Budapest Esemény

Loreen koncert 2025, Budapest dátum

2025 Mar 02
A svéd énekesnő olyan sikereket ért el, amit csak kevesen mondhatnak el magukról: hiszen kicsit több mint 10 év különbséggel 2023-ban másodjára is megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált. 2025. március 2-án pedig az Akvárium Klub NagyHalljában is elénekeli legnagyobb slágereit. Lorine Zineb Noka Ta