Közel 100 nyeremény a 2024-es Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban Cikk

Fülesbagoly 2024

Hirdetés

Számtalan újítással rendezik meg az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatot, és minden eddiginél nagyobb nyereményeső hullik a döntős zenekarokra. A könnyűzenei versenyt ezúttal is Debrecenben, Martonvásáron, Budapesten és Keszthelyen rendezik meg. Utóbbi helyszínen a szervezők és a város idén először átadja a Keszthely Zenei Díjat. A legjobbak 10 fesztiválon, köztük a Szigeten, a SZIN-en, a Campuson és a Művészetek Völgyében léphetnek fel. Díjat ajánlott fel többek közt a MOME Media Design szak, a Bagossy Brothers Company, valamint a Petőfi Rádió és TV is. A produkciókat a magyar zeneipar neves szaktekintélyei zsűrizik.

A Fülesbagoly Tehetségkutatók sorát a debreceni kezdi; május 5-én a Nagyerdei Víztorony kerthelyiségében lesz az első döntő. Ezt követi a budapesti június 9-én a Kobuci Kertben, a keszthelyi augusztus 3-án a Zenepavilon színpadán, majd a martonvásári szeptember 15-én. A tehetségkutatók egymástól függetlenek, mindegyikre lehet jelentkezni a teljes Kárpát-medencéből, a könnyűzene bármely stílusában alkotó, induló magyar szólóelőadóknak és együtteseknek. A négy tehetségkutatón összesen 97 nyereményt adnak át a szervezők. Idén 10 fesztiválos fellépést lehet nyerni, ennek értelmében egy-egy zenekar színpadra léphet a Sziget, a Campus Fesztivál, a SZIN, a Művészetek Völgye, a Kerekdomb Fesztivál, a KeszthelyFest, a Tök Jó Fesztivál, az MCC Feszt, a Gombaszög Tábor és a Waldorfeszt valamelyikén. A díjak között szerepel dalok felvétele és utómunkája a digitalPro stúdióban, lemezkiadás a Music Fashion által, merchandise gyártása a Zeneszöveg.hu-tól, a WMMD-től social media tanácsadás, imPro School-képzés, a Sparhelt grafikusaitól borítótervezés, illetve koncertezés a FISH!, a Bagossy Brothers Company és az Elefánt előtt.

Újdonság az idei évben, hogy Keszthely Zenei Díj néven díjat alapítottak a szervezők és a város. Keszthely első írásos emléke 777 éves, ezért Regős Ábel kétszeres Magyar Klipszemle-díjas rendező 777 ezer forint értékben klipet készít az elismerésben részesülő együttesnek. Szintén klipet forgatnak egy különdíjas zenekarnak a MOME Media Design szak harmadéves hallgatói, ők 15-en a budapesti döntőn fogják kiválasztani a díjazottat. A fővárosi helyszínen a Majdnem Híres Rocksuli végzős hallgatói is jelen lesznek, hogy megnézzék a döntős produkciókat azzal a céllal, hogy szimpátia esetén felajánlják menedzseri munkájukat egy-egy bandának. Egy zenekar a Thermal Camping Aqua Land és Faházas Villaparkban pihenheti ki fáradalmait, ugyanis egy hosszú hétvégét tölthetnek el Ráckevén, ahol kényelmes apartmanok, a termálfürdő komplex szolgáltatásai és félpanziós ellátás várja őket.

A tehetségkutatókon megválasztják a legjobb énekest, a legjobb zenészt, a legjobb dalszövegírót, a legjobb dalszerzőt, a legjobb frontembert, ők mind – immáron hetedik éve - értékes Audio-Technica nyereményekkel gazdagodnak. A négy győztes részt vehet az Öröm a Zene Tehetségkutató nagydöntőjében, ahol a fődíj 1 millió forintos hangszeres támogatás.

A Petőfi Rádió idén is fő médiatámogatója a tehetségkutató sorozatnak. Ennek értelmében minden döntőből egy-egy kiválasztott zenekar koncertet adhat az M2 Petőfi TV Akusztik című műsorában és a Petőfi Rádió Hajrá Magyarok! című műsorában, egyetlen szerencsés dalát pedig rotációban játssza majd a rádió.

A jelentkezés mind a négy versenyre elkezdődött a fulesbagolyalapitvany.hu/tehetsegkutato oldalon. A beküldött hangfelvételek alapján megtörténik az előzsűrizés, majd mind a négy döntőbe a legjobb tíz produkciót hívják be a szervezők, ahol 15-15 perces minikoncertekkel mutatkoznak be a zsűrinek. Az ítészek között olyan elismert zenei szakemberek, muzsikusok vannak, mint Andrásik Remo, a Hangszeresek Szövetségének főtitkára, Anga Kis Miklós menedzser, basszusgitáros, Bóna Márk, a Sziget programszervezője, Both Miklós, a Hagyományok Háza főigazgatója, Cselőtei László, az NKA Hangfoglaló Kollégium vezetője, Dominik Zsolt, a Petőfi Rádió főszerkesztője, F. Tóth Benedek kulturális újságíró, az Index főszerkesztő-helyettese, Füstös Bálint, a Margaret Island gitárosa, Koltay Anna, a Petőfi TV főszerkesztője, Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye igazgatója, Szendrői Csaba, az Elefánt frontembere, és Warnusz Zsuzsa zenész, Artisjus-díjas zenepedagógus.

A könnyűzenei verseny a Fülesbagoly Alapítvány szervezésében, az Öröm a Zene rendszerében, 34 zenei szervezet, illetve zeneipari szereplő partnerségében jött létre. A rendezvény-sorozat támogatója az NKA Hangfoglaló Program. További információ a fulesbagoly.blog.hu oldalon található.

Fülesbagoly Tehetségkutató 2024 események, jegyek >>>

 

Fülesbagoly Tehetségkutató

Kapcsolódó

Na, de mit játsszon az Elefánt? Cikk

Elefánt Ti+Mi koncert Az Elefánt zenekart utoljára tavaly szeptemberben csíphettük el önálló nagykoncerten Budapesten, az évet pedig a Budapest Park Winterfest headlinereként zárták az MVM Dome-ban. A csapat tavaly tavasszal jelentette meg SEMMI című nagylemezét, amit a szakmai sajtó a év legfontosabb megjelenései közt

Regán Lili nyitja az estét Kamrad budapesti koncertje előtt Cikk

Regán Lili nyitja az estét Kamrad budapesti koncertje előtt Regán Lili nyitja az estét Kamrad budapesti koncertje előtt február 16-án az Akvárium Klubban. A kiváló lemezlovas neve garancia arra, hogy a közönség már Kamrad színpadra lépése előtt is egy hatalmasat bulizhasson. Az immár háromszoros Rádió 1 Év DJ-je győztes Lili a legnagyobb hazai szórakozóhel

Elindult a jelentkezés a II. Carson Coma Palántaprogramra Cikk

Elindult a jelentkezés a II. Carson Coma Palántaprogramra A Carson Coma idén is elindítja Palántaprogramját, amellyel az együttes a pályakezdő zenészeket támogatja. A tavalyi sikeres évad után a pályázat idén is visszatér: a legígéretesebb anyagot beküldő zenekar egy stúdiólemeze felvételéhez használhatja fel a Palántaprogram nyereményét. A II. Carson C

80 éves lenne Bob Marley - A Ladánybene 27 összefogás koncerttel készül a jubileumra Cikk

A Ladánybene 27 összefogás koncerttel készül a jubileumra Redemption Song, One Love, No Woman No Cry, Get Up, Stand Up – csak néhány dal, amely a mai napig velünk van Bob Marley életművéből. Minden idők legismertebb reggae zenésze 2025. február 6-án lenne 80 éves. A világ számos pontján emlékkoncertekkel, fesztiválokkal készülnek a jubileumra. Hazánkban