Utcazene Fesztivál 2019: a Brass Time és a The Anahit vitték a pálmát! Hír

Hirdetés

A hangulatbajnok napok mellett egy igen szoros verseny is zajlott a Veszprémi Utcazene Fesztivál 2019 kulisszái előtt és mögött, amihez immár két nyertes is felírhatunk, akik 1-1 millió forintot vihetnek haza a zenekar kasszájába!  

A közönségdíjat idén a budapesti rézfúvós őrület, a Brass Time zsebelhette be, akik keményen oda is tették magukat eme elismerésért, ugyanis óriási pörgést hoztak a fesztiválozók életébe e pár napban. Az egészen friss, 2018-ban alakult formáció egyébként a saját dalokkal és feldolgozásokból rakta össze azt a rendkívül energikus show-t, amivel elrabolták a közönség szívét.

A szintén fővárosi The Anahit igényes elektronikából építkező minimál-downtempo zenéjére már 2017-óta kapják fel egyre többen a fejüket, és joggal: a kezdetben még szólóprojektnek indult zenekar nagyon érti a nívós ritmusok, ütemek és dallamok összefonását, aminek idén Veszprémben meg is lett az eredménye, ugyanis ők vihették haza a szakmai fődíjat.   

 

Fotó: Brass Time

-fv-

Kapcsolódó

Akciós és újra elérhető koncertjegyek - Májusban jön a Live Nation Koncert Hét 2025 Hír

Live Nation Koncerthét 2025 Nincs még meg a nyári programod? A Koncert Héten most összeállíthatod a saját nyári line up-odat, május 5. és 11. között ugyanis olyan világsztárok koncertjeire válthatsz kedvezményesen jegyet, mint a Guns N’ Roses, Lionel Richie, a Queens of The Stone Age vagy éppen Billy Idol. A Live Nation ráad

Mire magad rendbe rakod, elcsesződik a világ - megjelent az Analog Balaton új klipje Hír

Megjelent az Analog Balaton új klipje A tavaly ősszel megjelent Repedés lemez egyik legegyetemesebb dala, a Rajtad most különleges videóval egészül ki. Az egymást követő, apokaliptikus képek a világvége első és a teljes elengedés utolsó pillanatát mutatják meg; amikor újra tiszta lappal indulhatnánk, de végül csak a teljes káosz jut n

A Palaye Royale melegít az Avenged Sevenfold előtt a Budapest Parkban Hír

A Palaye Royale lesz az Avenged Sevenfold előzenekara   A Los Angeles-i trió legújabb, Death or Glory című lemezével szántja fel a színpadot az Avenged Sevenfold régóta várt budapesti koncertje előtt június 19-én a Budapest Parkban. A lendületes Los Angeles-i Palaye Royale nem ismeretlen hazánkban, hiszen tavaly is önálló koncerttel jártak nálunk, mo

Megjelent Kolibri második nagylemeze, a Rúnák Hír

  Kolibri, polgári nevén Bognár Bandi énekes-dalszerző, zenei pályafutását 2018-ban kezdte angol nyelvű "Elloish" című EP-jével. 2019-ben bejutott a Kikeltető 30-as shortlistjébe. Később áttért a magyar nyelvű dalszövegekre, és 2020-ban kiadta a Szívavató című EP-t. Egyszálgitáros előadóként, melan