A PLÁZSon tovább dübörög a nyár Cikk

Hirdetés

A PLÁZSon egészen augusztus végéig tart a nyár, úgyhogy aki még szeretne magának kikanyarítani egy szeletet belőle, az ezen a hétvégén is élvezheti Siófok homokos tengerpartját, ahol hétvégén medencés bulikkal és a Palace Closing Festtel várnak mindenkit.

Szerencsére ezúttal csak három napon át tart a hét, pénteken pedig ismét célba vehetjük a Balatont és annak legszebb partszakaszát, a siófoki PLÁZSt, hogy még utoljára kiélvezhessük a nap sugarait, a Balaton hullámait és a felhőtlen szabadságot és bulizást.

A hétvégére hangolásról ezúttal a SPONTAN Beach/Pool Party gondoskodik majd, a nyár utolsó hétvégéjének első napján, augusztus 23-án. A már délután kettőkor elrajtoló partyn olyan előadók vezetnek át a naplementén át az éjszakába, mint B&E, Dorothy T., a Squirrel Project, Ratkay, Rizkid és Audrey. A belépés a Nagystrand belépő megváltásával ingyenes.

Idén sem maradunk Palace Closing Fest nélkül. A PLÁZS Arénában újjáéledő Palace nyitotta a szezont, természetes, hogy a hagyomány nem szakad meg és zárásra is visszatér a Palace! Ezúttal is három helyszínen pörögnek majd a legforróbb lemezek a hazai elektronikus színtér javától augusztus 24-én, egészen másnap reggelig.

Akiben még maradt erő - és miért ne maradna - az vasárnap az idei utolsó Audio bbq eseményen lazíthat Peter Makto ütemeire, de a rezidensekről, Chriss Ronsonről és Toto Jr-ról se feledkezzünk meg. Jövő hétvégén pedig a PLÁZS mindenkit vár vissza az ULTRA COLOR of Siófokkal, azaz a Balaton fővárosának legszínesebb éjszakájával augusztus 31-én, hogy méltóképp búcsúzhassunk 2019 nyarától.

 

PLÁZS

Kapcsolódó

A pünkösdi hétvégén nyit a Plázs, indul a 10. jubileumi szezon Cikk

A pünkösdi hétvégén nyit a Plázs, indul a 10. jubileumi szezon Immár hagyományosan a pünkösdi hétvégén nyitja meg kapuit a balatoni nyár ikonikus helyszíne, a siófoki Plázs. A jubileumi 10. szezon Rúzsa Magdi nagykoncertjével és a fiatalok ezreit vonzó Grand Opening eseménnyel veszi kezdetét június 7-én. Másnap vadonatúj koncerttel érkezik a Neoton Família, a

2025-ben is Bor & Pezsgő Fesztivállal indul a budapesti nyár Cikk

Bor & Pezsgő Fesztivál és Junibor Ünnep  2025 A nagy sikerű Bor & Pezsgő Fesztivál és Junibor Ünnep idén immár 4. alkalommal kerül megrendezésre a Szabadság téren, hogy bemutassa és ünnepelje a magyar és nemzetközi borok és pezsgők gazdag világát. A rendezvény 2025. június 4-9. között várja a látogatókat. Az elmúlt években a fesztivál a b

2025-ben is a Gyerek Szigettel kezdődik a vakáció Cikk

Gyerek Sziget 2025 programok Rendhagyó koncertek, népszerű előadók, interaktív előadások, cirkuszi forgatag, zsonglőrök, cserkészek, kézműves foglalkozások, újdonságok és várva-várt kedvencek töltik meg a Hajógyári-szigetet június 20. és 22. között, ahol a Generali Gyerek Sziget ingyenes programjai garantálják a felhőtlen szó

Mi kerül idén a Belvárosi Bor & Pezsgő Fesztivál poharába? Cikk

IV. Belvárosi Bor & Pezsgő Fesztivál Egyre tudatosabbak, alkalomszerűbbek, ízlésükben nyitottabbak: ilyenek ma a magyar borfogyasztók. A Belvárosi Bor & Pezsgő Fesztivál szervezői idén is azért dolgoznak, hogy a kulturált borfogyasztás és a borral kapcsolatos élmények újra a hétköznapok részévé váljanak, különösen a fiatalabb gener