Budapest A Cappella Fesztivál 2017 2017.06.10 - 2017.06.11, Várkert Bazár, Budapest

acapella_fesztival_2017_fejlec

A Budapest A Cappella Fesztivál eddig is híres volt változatos programjairól. A francia, cseh, zimbabwei és szlovén vokális koncertek mellett idén első alkalommal a kisebbeket is lefoglaló gyerek- és családi programok várják a közönséget a Hangvető és a Várkert Bazár fesztiválján, június 10-11 között, a Várkert Bazár Öntőház udvarán. A belépés ingyenes.

Hirdetés

Az esemény hagyományosan az a cappella, azaz a hangszeres kíséret nélküli, kizárólag énekelt zene könnyed oldalát mutatja be. A harmadik alkalommal jelentkező fesztivál fellépői tehát idén is bebizonyítják, hogy az énekhang milyen nagyszerű hangszer, hiszen mindig kéznél van, könnyű szállítani, mégis a hangszeres zene gazdagságát képes nyújtani.

Az idei évben előtérbe kerül, hogy a fesztivál az egész család számára kiváló kikapcsolódás lehet egy hosszú hét után. Ennek fényében közös programokkal is várja  vendégeit a legkisebbektől a legnagyobbakig egyaránt. A zene mellett fontosak lesznek a kézügyességi-, kreatív feladatok. A gyerekek papírkoronát, térbeli képeslapot vagy színes játékhangszert készíthetnek és mindezt a környezettudatosság jegyében, újrahasznosított anyagokból. A gondolkodás és az aktív pihenés jegyében közös családi programként, a Várkert Kvízen a család együtt törheti a fejét. Zenehallgatás közben pedig óriási képet készíthetnek a gyerekek.

További információ: budapestacappella.hu

 

Szöveg: PressPresso

Kapcsolat

  • Budapest A Cappella Fesztivál 2017 időpont:
    Kezdete:
    2017 Jun 10 16:00
    Vége:
    2017 Jun 11 22:00
    Várkert Bazár:
    Budapest ,
    1013 ,

Június 10. (Szombat)

  • 16.00 - 19.00: Gyerekprogramok - Készíts hangszert vagy koronát újrahasznosított anyagokból! Fess a dallamokra vagy tegyétek próbára magatokat az egész családdal a játékos Várkert kvízben!
  • 19.00 - 20.15: Kreativo (SLO)
  • 20.30 - 22.00: Corou De Berra (FR)

 

Június 11. (Vasárnap)

  • 16.00 - 19.00: Gyerekprogramok - Készíts hangszert vagy koronát újrahasznosított anyagokból! Fess a dallamokra vagy tegyétek próbára magatokat az egész családdal a játékos Várkert kvízben!
  • 19.00 - 20.15: Yellow Sisters (CZ)
  • 20.30 - 22.00: Insingizi (ZW/AT)

Kapcsolódó

Bilderbuch koncert 2025, Budapest Esemény

Bilderbuch koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 13
A Bilderbuch nyitott a Carson Coma teltházas koncertje előtt a Budapest Parkban, most pedig önálló koncerttel hozzák el Softpower-re keresztelt turnéjukat Budapestre is, hogy kísérletező, színes, bátor zenéjükkel a Dürer Kert közönségét is megtáncoltassák május 13-án. A rockzene halott? Ezzel a z

Combichrist koncert 2025, Budapest Esemény

Combichrist koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 15
16 országon átívelő monstre turnéra indul az Andy LaPlegua vezette Combichrist idén tavasszal, a dark inusztriál metal konvoj pedig május 15-én Budapestre is begurul.  A norvég / amerikai "aggrotech" metal Combichrist tavaly megjelent, tizedik lemezét hozza majd el. A CMBCRST anyag pedig ismét já

Born of Osiris koncert 2025, Budapest [vendég: Ingested, Entheos, The Voynich Code ] Esemény

Born of Osiris koncert 2025, Budapest időpont

2025 May 18
Tavalyi fergeteges koncertje után ismét progresszív metal ünnepre készül a Born of Osiris a Dürer Kert Nagytermében. Május 18-án az amerikai banda az Ingested, a Entheos és The Voynich Code társaságában ad koncertet. A Born of Osiris több, mint 20 éves pályafutása alatt hét lemezt jelentetett meg

Iron Maiden dupla koncert 2025, Budapest [vendég: Halestorm] Esemény

Iron Maiden koncert 2025, Budapest - 2. este

2025 May 28
Budapesten indul az Iron Maiden 2025-ös turnéja! A ‘Run for your Lives’ körút május 27-én, és a masszív érdeklődésnek köszönhetően május 28-án, röffen be a Sportarénában. A turné egyben a zenekar 50. szülinapját is ünnepli, ehhez mérten egy különleges, az első 9 albumból merítő setlistre és persze