Kutyák örökbefogadására biztat a BittnerSweet legújabb klipje Cikk

Hirdetés

Az örökbefogadás nemcsak a menhelyi kutyáknak nagy lehetőség, hanem az örökbefogadó gazdik számára is az. Erre hívja fel a figyelmet a BittnerSweet legújabb klipjében, melyet Eke Angélával és a nemrég örökbefogadott Mázli kutyával forgattak. A zenekar a klip premierjével párhuzamosan online kampányt is indít a Noé Állatotthonnal közösen, hogy minél több menhelyi kutya szerető otthonra találhasson.

„Mindannyian a saját ketrecünkben ülünk, és arra vágyunk, hogy hazavigyen valaki.” A dalszerző-gitáros, Bittner Dániel szinte minden dala a szerelmi bukdácsolásról, útkeresésről szól. Most sincs ez másképp, a Csábító című dal szövege a kapcsolati félelmeinkről, vágyainkról, kötődéseinkről és az érzéseink elől való menekülésről mesél. Ugyanakkor Dani szerint végül mindannyian arra vágyunk, hogy kiválasszanak, és otthonra találjunk egy kapcsolatban. A dal kulcsmondata - „hadd legyek neked az, aki számít” - is ezt fejezi ki. A zenekar úgy döntött, hogy a klipben mindezt egy másik szemszögből közelítik meg: ezeket az érzéseket egy örökbefogadott menhelyi kutya történetén keresztül mutatják be, a végén happy enddel.

Mázli kutya már gazdára talált, de klipbeli szereplésével most sorstársain is segíthet - a kliphez kapcsolódóan ugyanis online adományozásra van lehetőség a Noé Állatotthon javára. Emellett kampányt is indítanak, abban a reményben, hogy minél több menhelyi állat és leendő gazdája egymásra találjon.

A tudatos életmódjáról, állatszeretetéről és környezetvédelmi aktivitásáról is ismert színésznő, Eke Angéla a zenekar céljait megismerve szívesen vállalta el a klip főszerepét. „Nem volt kérdés számomra, hogy részt vállaljak egy olyan videoklipben, ami az állatok örökbefogadást népszerűsíti. A forgatáson a frissen örökbefogadott Mázli olyan alázatosan és boldogan vett részt a játékban, mintha tudná, hogy ezzel sok egykori sorstársán segíthet. Örülök, hogy egyre több olyan művész, formáció van, mint a BittnerSweet, akik fontos kérdésekben is hallatják a hangjukat” – emelte ki.

A Csábító című dal zenei producere a Heaven Street Sevenből is ismert Takács Zoltán Jappán, a klipet pedig Németh Máté rendezte.

 

A Noé Állatotthon gazdára váró állatai >>>  

 

 

Kapcsolódó

HangFeszt Fóton - Minden, ami zene, minden, ami érték Cikk

HangFeszt Fót 2024 Nagyszabású, ingyenes kulturális fesztivál várja a családokat 2024. május 11-én, szombaton Fóton, a Szeplőtelen Fogantatás-templomban és annak kertjében. A HangFeszt programjai között olyan művészekkel találkozhat a közönség, mint Farkas Gábor Liszt Ferenc-díjas zongoraművész és Shu Hui Bao operaé

Lemezre kerültek a Ladánybene 27 korai ska dalai Cikk

Ladánybene 27 ska Menekülés címmel jelent meg a Ladánybene 27 albuma, amelyen a zenekar korai, ska korszakának ikonikus dalai hallhatók. A 15 számot eddig még sosem rögzítették profi körülmények között, így a felvételek készítése során a fő szándék az eredeti hangszerelés és hangzás megőrzése volt. Május 9-én a Kob

Komplex előadó-támogatói programot indít a WMMD Cikk

artist2watch Független hazai előadók részére indít egy komplex támogatási programot a WMMD. A piacvezető zenei disztribútor idén összesen 6 előadónak segít az előrejutásban - a közel egymillió forint értékű támogatás többek között klipkészítésre, fotózásra és marketingkommunikációs célokra fordítható. A WMMus

Megjelent az idén 40 éves Dresch Quartet Londonban rögzített koncertalbuma Cikk

Dresch Quartet: Live in London Az EFG London Jazz Fesztiválon lépett fel 2022-ben a Dresch Quartet.  A koncert felvételéből nyolc kompozíció a vinylen és digitálisan is elérhető Live in London című albumon jelent meg. „A zene az energiáról szól. Amikor felléptünk a színpadra már érezni lehetett a londoni közönség szeretetét, vá