Múlt hét vasárnap bezárt az idei Gyerek Sziget Cikk

Hirdetés

Június 23-án vasárnap este bezárt Miki Mókatára, azaz vége a négy hétvégén át tartó ingyenes gyerekzsúrnak a Hajógyári-szigeten. Rengeteg ingyenes programmal, koncerttel, cirkuszi látványossággal, kézműves műhelyekkel, állatsimogatóval és sportprogrammal várták a lurkókat a szervezők, ami az idén is nagy népszerűségnek örvendett. 

A Generali Gyerek Sziget mára az ország leghosszabb és programkínálatát, annak műfaját tekintve a legösszetettebb családi eseménysorozata, aminek megvalósulása a szponzorok jelenlétének köszönhető, hiszen a kezdetektől fogva ingyenes. A négy hétvégén összesen majd 130 ezren táncoltak, okosodtak, szórakoztak, alkottak, vettek részt időutazáson - azaz tobzódtak a jobbnál - jobb programokban. 

„Arra törekszünk, hogy az adott műfaj - zene, színház, bábszínház, képzőművészeti alkotás - legnívósabb képviselőit hozzuk el a látogatóinknak. A neveléssel, oktatással, fejlesztéssel foglalkozó szakmai szervezetek, egyesületek esetében is olyanok mutatják meg magukat, akik minden szempontból kiemelkedőek a maguk szakterületén” – mondja Vidó Andrea projektvezető. 

A rendezvény mára már szerves része a budapesti nyárnak, kicsik és nagyok lazítanak a tanév végén és itt melegítenek be a vakációra, így a Hajógyári-szigeten a jövő évi június is a gyerekeké lesz.

 

Gyerek Sziget

Kapcsolódó

HangFeszt Fóton - Minden, ami zene, minden, ami érték Cikk

HangFeszt Fót 2024 Nagyszabású, ingyenes kulturális fesztivál várja a családokat 2024. május 11-én, szombaton Fóton, a Szeplőtelen Fogantatás-templomban és annak kertjében. A HangFeszt programjai között olyan művészekkel találkozhat a közönség, mint Farkas Gábor Liszt Ferenc-díjas zongoraművész és Shu Hui Bao operaé

Ünnepre hangoló előadásokkal várja az egész családot decemberben a Müpa Cikk

https://mupa.hu/programok/naptar/2023/12 Az év végi rohanás közepette és az ünnepi készülődés forgatagában még nagyobb szükségünk lehet a kikapcsolódásra és arra, hogy minőségi időt töltsünk együtt azokkal, akik a legközelebb állnak hozzánk. A Müpa ebben az időszakban is a család minden tagjának kínál programot, amellyel hangolódhat a kö

Tiniturbina, avagy október 23-án legyen a tiniké a Turbina! Cikk

Turbinédzser - Petőfi & Rock'n'roll A Turbinában a helye minden szülőnek és öröklázadónak október 23-án, hogy együtt tomboljunk kedvenc szórakozóhelyünkön, amely napközben átvedlik 6-14 éves kamaszok színhelyévé. Czirják Erika író, Mehringer Marcell énekes és Zubor Rozi (IgenAnya) eszmecserére invitálnak minket a social media hatás

Augusztus utolsó hétvégéjén Szentendre ismét éjjel-nappal nyitva áll a látogatók előtt Cikk

Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Augusztus utolsó hétvégéjén – mint minden évben – Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva áll majd a látogatók előtt, és feltárul a város igazi arca.  A legkedveltebb Házak, udvarok, házigazdák programsorozaton túl most is lesznek gyerekprogramok, jótékonysági gumikacsa-verseny, fényfestés a Fő téren, prog