Hétvégén indulnak a PLÁZS koncertek! Hír
Végre nemcsak a naptár, de a hőmérő higanyszála szerint is itt a nyár, ha pedig nyár, akkor irány a vízpart és a szabadtéri koncertek. A siófoki PLÁZS mindkettőt ötvözi, ahol a pihenés és a szórakozás is a legmagasabb fokon pörög. A PLÁZS idén is garancia a feledhetetlen estékhez és már az indítás is igen erős: június 17-én az új dalával érkező Halott Pénz és a Nagy-Szín-Pad! győztes Lóci játszik nyitja a koncertek sorát.
Hirdetés
Ha hétvége, akkor Siófok, június 17-től pedig ez hatványozottan igaz, ugyanis ekkor lesz az első PLÁZS buli, amit nem csak mi várunk, de a PLÁZSon másodjára játszó Halott Pénz is. A csapat idén ritkán hallott dalokkal, különleges fényekkel és vizualitással készül: „Igyekszünk igazán emlékezetes koncertet nyújtani mindenkinek. A tavalyi koncert igazán pozitív élmény volt, egy nagyon egyedi helyszínen, ahová nagyon szívesen térünk vissza. Szuper közönség volt az első alkalommal!” – Meséli a zenekar, akiknek most jelent meg legújabb klipes daluk az Otthon, amit elsők között hallhat élőben a siófoki közönség. És bár az otthon elsősorban Pécset jelenti a srácoknak, azért a Balatonról is bőven vannak kedves emlékeik: „A gyermekkori táborozások mindannyiunkban mély emlékeket hagytak. De például olyan fantasztikus zenekarokat is láttunk a Balaton partján játszani, mint a Beastie Boys, a Massive Attack vagy a Kraftwerk. Ráadásul évről-évre újabb élményeket gyűjtünk a magyar tengernél.” A csapat azt is elárulta, hogy többen nagyon szeretnek úszni, a finom ételek szeretete pedig mindenkiben közös, így a strandok és a Balaton parti éttermek jelentik számukra a legnagyobb élményt, de rajonganak a balatoni fesztiválokért is.
Siófok, itt kezdődik a Balaton és szép emlékek kötik ide a Lóci játszik legénységét is: „Siófok a spontán "Szálljunk be a kocsiba és ugorjunk le a Balatonra!" megmozdulások kedvelt célállomása, így sok igazán furcsa sztori köthető a balatoni "fővároshoz" - melynek nagy része (remélem) soha nem lesz publikus. Nem mellesleg pedig a gitárosunk, Fülöp Bence balatonfüredi, így benne külön bizonyítási vágy ég mindig, amikor a Plattensee partján kötünk ki.”- Meséli Lóci, aki zenekarával a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató győzteseként először lép fel a PLÁZSon, a MOL Nagyon Balaton programsorozat részeként.
További információ: plazssiofok.hu
Sajtóanyag: PressPresso
Kapcsolódó
Egy héttel csúszik a Lupa nyitás Hír
5
Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. Azonban a korábban május végére hirdetett nyitóhétvégét a szervezők egy héttel későbbre halasztották.
„Korábban úgy tűnt, hogy május végén ki tudunk nyitni, azonban az időjárás rosszabbra
Eddig nem látott Mercik érkeznek májusban Szegedre Hír
Mintegy 150 darab különböző típusú, ikonikus Mercedes-Benz járművet vonultat fel az idei Classic Car Show & Expo a Pappas Auto támogatásával, Szegeden. A tavaly debütált rendezvény nagy sikere után a szervezők idén - néhány klasszikus kedvenc kivételével - egy teljesen új válogatást mutatnak
Újra Szegedre gurulnak a legendás Mercedesek Hír
Ikonikus Mercedes-ek és egy legendás autóversenyző is érkezik Szegedre 2025-ben, az idei nagy sikerre való tekintettel jövőre újrázó Classic Car Show & Expora, melynek névadó támogatója a Pappas Auto. Az elmúlt évtizedek legendás Mercedes-Benz klasszikusait, ezúttal különösképpen a kabriókat f
Tizedik alkalommal pörög fel a Total Dance Festival Hír
Tizedik születésnapját ünnepli november 30-án a Total Dance Festival az Arénában, amely évről évre töretlen népszerűséggel kerül megrendezésre. A 90-es és 2000-es évek legnagyobb magyar és nemzetközi sztárjait felvonultató ikonikus rendezvénysorozat mindig megújulva, látványos színpadi show-val és