Kertmozivá alakul a Budai Szabadtéri Színház Cikk

Hirdetés

Burai és G.w.M, Király Viktor és a Ponyvaregény - mi a közös bennük? 2019. július 12-14 között ezek a nevek mind megfordulnak majd a Budai Szabadtéri Színházban. Mozgalmas hétvége következik: pénteken Burai Krisztián és G.w.M. első közös koncertjét, szombaton Király Viktor szuperkoncertjét rendezik meg Budapest legújabb szabadtéri színházában, vasárnap pedig szabadtéri mozivásznon vetítik le a Ponyvaregényt a szervezők.

Ahogy azt már korábban hírül adtuk: Budán új nyári színház várja az érdeklődőket, méghozzá a volt csillebérci úttörőtábor területén. A gyönyörű, fákkal körülvett, természetközeli színpad azonban komoly meglepetéseket tartogat: a retro helyszín ellenére a legmodernebb színháztechnikák kerültek felszerelésre, így olyan nagyporodukciók is “beférnek”, melyek általában csak a fesztiválszínpadokon szoktak előfordulni.

Július 12-én, pénteken este Burai Krisztián és G.w.M. adnak közös nagykoncertet, amely zenei történetük során most előszőr fordul majd elő. Mindkét produkció önálló koncertettel és nagyyenekarral lép színpadra, így garantáltan egész estét koncertshow várja a fiatalokat!

Július 13-án ugyanaezen a nagyszínpadon Kriály Viktor ad önálló és meglepetésekkel tarkított szuperkoncertet, a nyár folyamán csak itt látható az énekes ilyen jellegű önálló produkcióval.

Július 14-én éjjel pedig kertmozivá alakul a Budai Szabadtéri Színház. Végre újra van hol mozizni a szabad ég alatt! Nem is akármilyen filmet lehet majd az ország legnagyobb szabadtéri mozivásznán végignézni: a Ponyvaregényt veszik elő a szervezők.

A Budai Szabadtéri Színház egész nyáron közel 50 programot kínál, melyből 10 este a kertmoizizás jegyében telik majd. A színház vezetősége nem “csak” mozivetítésként jellemzi ezeket az estéket, a helyszín adottságai miatt inkább mozi-pikniknek szeretik nevezni, hiszen ez az a környezet, ahol tényleg egészen más élményt okoz a filmnézés is.

 

Budai Szabadtéri Színház

Kapcsolódó

Inspiráló nők a Gourmet országkóstolóján Cikk

Gourmet Fesztivál 2024 A nők szerepe egyre láthatóbbá és meghatározóbbá válik a gasztronómiában, ezt hangsúlyozza idén a hazai gasztro szcéna legkedveltebb eseménye, az MBH Bank Gourmet Fesztivál, május 24-26. között, a Millenárison. A „sétáló országkóstoló” ezúttal is nagyot merít a hazai kulináris kínálatból: kiváló é

HangFeszt Fóton - Minden, ami zene, minden, ami érték Cikk

HangFeszt Fót 2024 Nagyszabású, ingyenes kulturális fesztivál várja a családokat 2024. május 11-én, szombaton Fóton, a Szeplőtelen Fogantatás-templomban és annak kertjében. A HangFeszt programjai között olyan művészekkel találkozhat a közönség, mint Farkas Gábor Liszt Ferenc-díjas zongoraművész és Shu Hui Bao operaé

100 különleges Mercedes, 100 izgalmas történet Cikk

Classic Car Show & Expo 2024 - Mercedes A világ egyik legdrágább Mercedes-e, egykori magyar állam- és kormányfők autói, Fenyő János utolsó útján használt kocsija és egy huszonhét év után tökéletes állapotban előkerült, lopott Merci is látható április 20-21-én Szegeden, a mintegy 100 különböző, ma már klasszikusnak számító Mercedes-t kiá

2024-ben is fesztiváldömpinget hoz a Nagyon Balaton Cikk

Nagyon Balaton 2024 Több mint egy évtizedes fennállása óta a MOL Nagyon Balaton a hazai turizmus egyik legfontosabb védjegyévé vált. Az alapítók fontos feladatuknak tekintik, hogy a hazai és külföldi látogatók a sokszínű kulturális és gasztronómiai kínálat ismeretében szeressenek bele, látogassák meg és térjenek viss