Május 17-én újra Nyitott Főzdék Napja! Cikk
Hirdetés
Május 17-én, szombaton újra országos program keretében nyílnak meg az érdeklődők előtt a magyar kisüzemi sörfőzdék. A Nyitott Főzdék Napján idén is a különleges fűszerekkel, speciális komlózási eljárásokkal készülő, vagy épp különféle hordókban érlelt sörök lesznek a középpontban.
Ahogy azt a sörkedvelők az elmúlt öt évben már megszokhatták, tavasszal újra megnyitnak a sörfőzdék, szerte az országban! A kezdeményezés célja ezúttal is az, hogy egyenesen a sörfőzdékhez vigye a sörszerető, illetve a gasztronómia iránt érdeklődő közönséget.
A rendezvényen résztvevő kisüzemekben lehetőség lesz a főzde bejárására, sörkóstolásra és -vásárlásra is. Knap Gábor, a rendezvény főszervezője arról tájékoztatott, hogy a 2020-as, első alkalom óta országosan mintegy 40 különféle sörfőzdébe látogathattak el az érdeklődők a Nyitott Főzdék Napján, illetve a szervezők számításai szerint kb. 500 csoportos főzdelátogatás valósult meg.
„Az idei évben nem készültünk kiemlet sörtípussal, hanem arra kértük a kezdeményezéshez csatlakozó főzdéket, hogy a legnépszerűbb termékük mellett legalább egy szezonális újdonságot is mutassanak be a hozzájuk érkezőknek” – mondta a főszervező. Hozzátette: ezzel a kisüzemi sörfőzdék azon tulajdonságát szeretnék kiemelni, hogy bámulatos gyorsasággal tudnak reagálni a trendekre, egy-egy divathullám hetek alatt átfut a rendszeren, így a fogyasztóknak érdemes figyelmesen követni a főzdék kommunikációját, ha nem akarnak lemaradni egy-egy új termékről.
A kezdeményezéshez csatlakozó sörfőzdék folyamatosan kerülnek fel a Nyitott Főzdék Napja hivatalos oldalára, rövidesen pedig a részletes programokat is ismertetik a szervezők.
Beerporn
Kapcsolódó
Május 25-én újra Müpa Gyermeknap! Cikk
Nagyszabású programforgataggal várja a családokat május 25-én a Müpa Gyermeknap: ingyenes koncertek, tánc- és meseelőadások mellett játékosan izgalmas programokkal, többek között Senával és Trap Kapitánnyal, valamint természetesen készségfejlesztő, kreatív foglalkozásokkal is készül az idén húszév
Május 17-én minden út a sörfőzdékhez vezet! Cikk
Hétvégén, május 17-én, szombaton országos program keretében nyílnak meg az érdeklődők előtt a magyar kisüzemi sörfőzdék, amelyek sörbemutatókkal, kulturális programokkal és sörtörténeti kvízekkel is várják a látogatókat.
Kora délutántól egészen késő estig kínál programokat idén a Nyitott Főzdék N
Újabb gyűjteménnyel tér vissza a szegedi Classic Car Show Cikk
Mintegy 5000 m2-es területen 150 Mercedes autócsodát ígér az idén május 10-11. között jelentkező Classic Car Show a szegedi Pick Arénában. A tavaly nagy sikerrel bemutatkozó rendezvény most - néhány nagy kedvenctől eltekintve – egy teljesen új gyűjteményt mutat be, az eddig nem látott autók közöt
Fagyi féláron - Május 8-án újra itt a Magyar Fagylalt Napja Cikk
2025. május 8-án ismét megrendezik a Magyar Fagylalt Napját, amikor az eseményhez csatlakozó cukrászdák és fagyizók országszerte féláron kínálják a fagylaltgombócokat. A szervező Élmény és Szakértelem Magyarország Alapítvány célja, hogy felhívják a figyelmet a minőségi magyar fagylaltra, közösségi