Tavaly kizárt versenyző nyerte a Székely Vágtát Hír
Tavaly kizárták a futamról Berde Lórándot, a hétvégi Székely Vágta idei győztesét, aki szeptemberben Anci nevű lovával képviseli majd a céhes várost, Kézdivásárhelyet a budapesti Nemzeti Vágtán. A sepsiszentgyörgyi vágta idén rekordszámú részvétellel zajlott, tizenhat település versenyzett a közel 10 ezer néző előtt.
Hirdetés
Bár már tavaly is ígéretes versenyzőnek számított, akkor kizárták a versenyből Kézdivásárhely lovasát, Berde Lórándot, aki Anci lovával idén magabiztos győzelmet aratott. A futam viszont így is rengeteg izgalmat tartogatott, hiszen a lovasok és a lovak felkészültsége évről-évre fejlődik, míg az előző években többször volt kizárás, idén tökéletesen, technikai hiba nélkül zajlott le az elővágta a sepsiszentgyörgyi Óriáspince tetőn. Kézdivásárhely mellett Mikóújfalu és Nyújtód fogja képviselni Székelyföldet a szeptemberi Nemzeti Vágtán.
Sztakics Éva, a rendezvény szervezője, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, az elővágta kapcsán kiemelte: évről-évre jobban látszik az, ahogyan a települések felkészültebben, nagy szurkolótáborral és lelkesedéssel várják a vágtát. A székely lovasok pedig hozzáidomulnak a vágta szabályzatához. Szenvedélyesen, nagy virtussal fognak hozzá a versenyhez, de az elmúlt években megtanulták elfogadni a szabályzatot és fejet hajtanak a nemzeti vágta bírái előtt, akik szigorú szakmai szempontok szerint, következetesen bírálnak el minden elővágtát.
A székely vágta több kiegészítő programmal is várta a látogatókat, akik idén csaknem 10 ezren voltak. Napközben bemutatkoztak a helyi lovardák, kézművesek, és kiegészítő futamok is voltak, este pedig lovas táncszínházi produkcióval és a székelyek történetét bemutató zenés előadással várták a nézőket. Erdélyből minden évben nagy szurkolói csapat kíséri a versenyzőket, a résztvevő településekről több busszal érkeznek a nézők a budapesti Nemzeti Vágtára is, amely kevesebb, mint két hónap múlva, szeptember 15-én kezdődik.
A következő elővágta helyszíne: Tisza-tavi Vágta a Nemzeti Vágta Tiszafüredi Előfutama, Tiszafüred, 2017. július 29.
Szöveg és fotók: Nemzeti Vágta
Kapcsolódó
Egy héttel csúszik a Lupa nyitás Hír
5
Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. Azonban a korábban május végére hirdetett nyitóhétvégét a szervezők egy héttel későbbre halasztották.
„Korábban úgy tűnt, hogy május végén ki tudunk nyitni, azonban az időjárás rosszabbra
Eddig nem látott Mercik érkeznek májusban Szegedre Hír
Mintegy 150 darab különböző típusú, ikonikus Mercedes-Benz járművet vonultat fel az idei Classic Car Show & Expo a Pappas Auto támogatásával, Szegeden. A tavaly debütált rendezvény nagy sikere után a szervezők idén - néhány klasszikus kedvenc kivételével - egy teljesen új válogatást mutatnak
Újra Szegedre gurulnak a legendás Mercedesek Hír
Ikonikus Mercedes-ek és egy legendás autóversenyző is érkezik Szegedre 2025-ben, az idei nagy sikerre való tekintettel jövőre újrázó Classic Car Show & Expora, melynek névadó támogatója a Pappas Auto. Az elmúlt évtizedek legendás Mercedes-Benz klasszikusait, ezúttal különösképpen a kabriókat f
Tizedik alkalommal pörög fel a Total Dance Festival Hír
Tizedik születésnapját ünnepli november 30-án a Total Dance Festival az Arénában, amely évről évre töretlen népszerűséggel kerül megrendezésre. A 90-es és 2000-es évek legnagyobb magyar és nemzetközi sztárjait felvonultató ikonikus rendezvénysorozat mindig megújulva, látványos színpadi show-val és