Weinfrühling 2018 - Bortavasz Dél-Burgenlandban Esemény

Hirdetés

63 borász összesen több mint 350 féle borral várja a jófajta nedűk kedvelőit - 35 euró idén a kétnapos jegy. A borászok mellett a negyven szolgáltató mutatja be kínálatát, melyből megtudhatjuk, mit is jelent a helyi termékek tisztelete és szeretete a régióban élő és dolgozó emberek számára. Lehetőségünk lesz saját csokoládét készíteni, sütő- és főzőtanfolyamokon ismerkedni a régió specialitásaival, kávéiskolába is járhatunk, gazdálkodási alapismeretekre tehetünk szert, és addig kóstolhatjuk a régió termékeit, míg vérünkké nem válik a különbségek felismerésének képessége.

A rendezvényeket egy zenei "csúcstámadás" koronázza majd meg: az Írottkő-Geschriebenstein Natúrpark településeiről induló csillagtúra célpontja a tartomány legmagasabb pontja, ahol egy különleges fúvószenei koncert és kulináris meglepetések várják majd a résztvevőket. A kevésbé elszántakra is gondoltak a szervezők, így buszok is rendelkezésre állnak majd. További információk: www.paradiesfruehling.at

A Vas megyéhez legközelebb fekvő osztrák borvidéken hatodszor rendezik meg a Bortavaszt. A Rohonctól (Rechnitz) Csejkén (Eisenberg), Németlövőn (Deutsch Schützen), Csatér-hegyen (Csaterberg), a winteni hegyen (Pinkatótfalu), Pinkakertesen (Gaas), Nagysároslakon (Moschendorf) át Ókörtvélyesig (Eltendorf) 60 kilométer hosszan húzódó terület legjobb borászatai április utolsó hétvégéjén napján kitárják pincéik kapuit az érdeklődők előtt, hogy bemutathassák a hordókban és a palackokban rejtőző kincseket.

A 63 borász összesen több mint 350 féle borral várja a jófajta nedűk kedvelőit - pincészetenként ötfélét kóstolhatunk. A bor mellett mindenhol gondoskodnak némi tipikus helyi harapnivalóról is. A sós stangli és a tökmagos hagyományos különlegességek valamint a házikészítésű "disznóságok" mellett helyi termékekből született konyhaművészeti remekeket is kóstolhatunk. Az olaszrizling, a kékfrankos és az Uhudler A határmenti Weinidylle borvidék borászai összesen 500 hektár betelepített területen művelik szőlőskertjeiket és készítik változatos boraikat. A tájegység mikroklímája és ásványos talaja karakteres, csak erre a vidékre jellemző borokat eredményez.

Egy kis kalauz a Bortavasz fontosabb helyszíneihez:

  • Rohonc (Rechnitz): a tipikus olaszrizling otthona
  • Németlövő - Csejke (Deutsch Schützen - Eisenberg): magas mineralitás, fűszeres jelleg - ilyen egy igazi kékfrankos, amivel az itt található számtalan pince szinte mindegyikében találkozhatunk.
  • Csatér-hegy (Csaterberg): ahol a bor és a kő egymásra talál - ezekben a borokban is az ásványosság dominál.
  • Beled (Bildein): bor határok nélkül - az osztrák-magyar határrégió legjobb borai a Borarchívumban (Weinarchiv).
  • Eberau (Monyorókerék): Bor és kulinárium - a Pinka-medence sokszínűsége köszön majd vissza a település közepén, ahogy a helyiek hívják, a „falupusztán" felépített borfaluban.

Az olaszrizlingtől a kékfrankoson keresztül egészen az uhudlerig kóstolhatunk, miközben a helyi ínyencségeket is megismerhetjük a standoknál, de ebben az évben nagysároslaki vinotéka felujítása miatt itt találkozhatunk majd a borvidék legjobb uhudlereivel is. Az 2017-es évjrat 50 legjobb uhudleréből már kiválasztották a legkiválóbb tizenötöt, melyeket Monyorókerék főterén kóstolhatnak meg ezeknek a csak itt, Dél-Burgenlandban termeszthető, különlegesen gyümölcsös és illatos boroknak a kedvelői.

Az uhudlert a Vas megyei közönségnek nem kell bemutatni. Direkttermő szőlőfajta számtalan van a világon, de Dél-Burgenlandban sikerült az ebből a fajtából készült borokat igazi kultitallá tenni. Számos egyedi termék (uhudler, frizzante, lekvár, csokoládé, stb.) csak itt készül. Az Uhudler Egyesület védjegyét csak szigorú minőségi feltételek teljesítése esetén használhatják a borászok.

Közvetlen buszjáratok

Hogy minden vendég jogosítványa elvesztésének veszélye nélkül élvezhesse a Weinidylle borvidék borait, szombaton és vasárnap különjáratok indulnak Szombathelyről Monyorókerékre (Eberau), Kőszegről Rohoncra (Rechnitz), Körmendről pedig Nagysároslakra (Moschendorf). A borvidéken belül is közlekednek buszok, szőlőhegytől szőlőhegyig, illetve egy-egy kisrégión belül borásztól borászig. A buszhálózat 1 fővonalból és számos kiegészítő járatból áll.

Reggel 10:00-től este 18:00-ig óránként délután háromtól pedig fél óránként indul majd egy-egy busz Rohoncból délre illetve Moschendorftból északra. A magyarországi vendégeket a buszok mindkét este vissza is hozzák Szombathelyre, Kőszegre, illetve Körmendre. A buszok indulási időpontjai: Körmend: 9:15 és 11:15; Kőszeg: 9:25 és 11:25, Szombathely: 9:30 és 11:30. Az utolsó buszok 19:45-kor (Eberauból Szombathelyre) és 19:50-kor (Rohoncról Kőszegre és Moschendorfból Körmendre) indulnak Magyarországra, de mindhárom településről indul egy-egy busz már két órával korábban is a határ innenső oldalára.

A Bortavaszra szóló kétnapos jegy, amely magába foglalja a teljes buszhálózat ingyenes használatát, 39 euróba kerül. Azonban április 18-ig kedvezményesen, 35 € ellenében váltható, illetve rendelhető jegy. Elővételre a www.weinidylle.at oldalon van lehetőség. Az elektronikus levélben küldött utalványt a helyszínen lehet majd jegyre váltani - bármely résztvevő borásznál, a vinotékákban vagy az információs pontokon. Náluk természetesen a rendezvény alatt a helyszínen is lesz lehetőség jegyet venni.

A buszokra történő felszálláskor nem kell és nem is lehet jegyet váltani. A pincék mindkét nap 10:00 órától 19:00 óráig lesznek nyitva. A jegy birtokában pincészetenként öt különféle bort kóstolhatunk meg, kapunk egy egyedi borospoharat s hozzá egy praktikus pohártartót, egy borkalauzt, részletes térképeket, a buszhálózat menetrendjét és egy 5 euró értékű bónt, amelyet legalább 6 palack bor vásárlása esetén válthatunk be.

 

Sajtóanyag: Bortavasz

Kapcsolat

  • Weinfrühling 2018 időpont:
    Kezdete:
    2018 Apr 28 10:00
    Vége:
    2018 Apr 29 23:00
    Dél-Burgenland:
    Burgenland ,
    Ausztria ,