Wa(l)king The City: folytatódik a PLACCC Fesztivál különkiadása Cikk
Hirdetés
A koronavírus miatt kialakult helyzetre reagálva a PLACCC Fesztivál az őszre tervezett nemzetközi programjai helyett elsősorban magyar alkotóknak írt ki nyílt pályázatot helyszínspecifikus produkciók létrehozására. A Wa(l)king The City című eseménysorozat a nyílt pályázat nyerteseinek munkáival folytatódik júliusban Budapest utcáin és az online térben. Lesz például privát történetmesélés Pesterzsébeten, fotóművészeti akció hajléktalanokról, zenei, tánc- és újcirkuszi produkciók, sőt még közösségi napraforgó ültetés is. Az akciókra virtuális támogatói jegyek válthatók, amelyek bevétele további művészek megbízását teheti lehetővé.
A koronavírus járvány minden téren gyökeresen változtatta meg az életünket. A kialakult helyzetre tekintettel a PLACCC Fesztivál – a megszokott őszi programjai helyett idén – dán partnerével, a Metropolis/Koppenhágai Nemzetközi Színházzal együttműködésben szervezi meg Wa(l)king The City című köztéri művészeti eseménysorozatát. A művészeket arra kérik, hogy köztéri mikroprojektek sorozatán keresztül fedezzék fel a változó várost. A művészek júniusban és júliusban 2-3 naponta ötórás sétákat tesznek Budapesten egy általuk választott útvonalon, amelynek során hat-hat alkalommal online bejelentkeznek egy-egy művészeti mikroakcióval.
![]() |
A felhívásra 47 pályamű érkezett, melyek közül a szakmai zsűri 13-at választott ki. A sorozatot június végén a Göndör László és Hajmási Péter által nagy sikerrel elkezdett Karanténshow „városi” verziója indította, majd a színházi megközelítést Porteleki Áron hajnali minikoncertjei követték, utána pedig Murányi Marcell bogárhoteleket telepített a sétája során, melyek a feléledő város és a természet kapcsolatára utalnak.
Az eseménysorozat júliusban a Budapesten tanuló flamand Ine van Horen intermédia művész sétájával folytatódik, amely a városi antropológia felől közelít meg egy konkrét épületet, a Blaha Lujza téri Corvin áruházat. Ezt Lévai Viola táncprodukciója, majd Stern Lili és Antal Bálint részvételi művészeti városi sétája követi. Juhász Gergő képzőművész hajléktalan emberekről készült portrékat készít útja során, amelyek sajátos public art alkotásokként - legalábbis egy ideig - a helyszínen maradnak. Zoletnik Sophie és Lennart Paar újcirkuszi intervenciója a nyilvánosság és az identitás kérdését járja körül, Szeri Viktor, Páll Tamás és Muskovics Gyula pedig ismét egy új műfajt, az AR performanszot vezeti be a sorozatba. Ágens „privát ’történetírás’ közben mutatja be Pesterzsébet rejtett zugait és ikonikus helyszíneit, figuráit, Kovács Márton és Móser Ádám pedig hol együtt, hol külön-külön sző dallamokat az utcák, terek kiismerhetetlen hangszőnyegébe. Vass Imre mozgás-performansza némiképp provokatív módon ösztönöz az elmúlt hónapok feldolgozására, végül pedig a Wa(l)king The City eseménysorozat július 21-én egy olyan akcióval zárul, amelynek eredménye hosszabb távon is a város része marad: Margit Anna és St. John Mckay ugyanis a helyi lakók és járókelők bevonásával ültet napraforgókat az VIII. kerületi utcák betonját megszakító kis földterületekre.
Wa(l)king The City részletes program >>>
PLACCC Fesztivál
Kapcsolódó
Két operaelőadással indítja a 2024-es évet a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Cikk
Már Kocsis Zoltán is fontosnak tartotta, hogy a Nemzeti Filharmonikusok programján szerepeljenek teljes operák – ennek köszönhetjük az emlékezetes Richard Strauss-produkciókat, valamint Schönberg Mózes és Áron című művének rekonstrukcióját (ez szintén Kocsis munkája volt). Vashegyi György is súlyt
Ünnepre hangoló előadásokkal várja az egész családot decemberben a Müpa Cikk
Az év végi rohanás közepette és az ünnepi készülődés forgatagában még nagyobb szükségünk lehet a kikapcsolódásra és arra, hogy minőségi időt töltsünk együtt azokkal, akik a legközelebb állnak hozzánk. A Müpa ebben az időszakban is a család minden tagjának kínál programot, amellyel hangolódhat a kö
1944 filmbemutató november 30-án a Puskinban Cikk
A Zsidó Budapest 150 ünnepi rendezvénysorozat keretén belül mutatják be Salamon András, Balázs Béla-díjas rendező 1944 című filmjét, melyet a Lumiere Filmiskolával karöltve készített.
A történet egy fiatal nő naplójára épül, akit a nácik – a rendező nagymamájával együtt – 1944. november 28-án dep
Tizedik - Jubileumi Falra fel! plakátaukció a KÉK-ben november 23-án Cikk
Tizedik alkalommal várják a régi film-, reklám- és propagandaplakátok rajongóit a Falra fel! plakátaukcióján, hogy értékes ritkaságokra licitálhassanak. A szinte már hagyományosnak mondható árverésen ismét csodálatos grafikai munkák kerülnek kalapács alá november 23-án a szakma legelismertebb haza