Új biciklis központ nyílik Kapolcson Hír

MűvészVölgy Kúria új épület megnyitó

Hirdetés

A MűvészVölgy Kúria, a BalatonBike365 és a Balaton Bike Tour együttműködésében izgalmas programok várják a kerékpározás szerelmeseit május 11-én, Kapolcson. Az új biciklis központ átadása mellett két kerékre is lehet majd pattanni, kora délután áthalad Kapolcson a 45. Tour de Hongrie mezőnye is, a szurkolás után pedig a művészeteké lesz a főszerep.

A MűvészVölgy Kúria Kapolcs kulturális és turisztikai központja, mostantól pedig az új oldalépületbe költözött BalatonBike365 kerékpáros szolgáltató pontnak köszönhetően a bicikliseknek is fontos kiindulópontot jelent. Az új BalatonBike365 Port a „Bakony kapuja” szerepét fogja betölteni a kerékpáros úthálózatban, prémium kerékpárokkal, európai szintű szolgáltatásokkal várja a térséget kerékpárral felfedezni vágyó vendégeket. A központban a jövőben a kölcsönzés és útvonaltippek, valamint a biciklis információnyújtás mellett szervezett túrákra is lehet majd jelentkezni.

Ebből már a megnyitó látogatói is kaphatnak ízelítőt, ugyanis 11 órától indul az e-bike túra. A 21 km hosszú, körülbelül 2 órás vezetett túra során a biciklisek eltekernek Balatonhenyére, a hamuházi forráshoz, a Csicsói erdészházhoz, majd a Római őrtorony érintésével térnek vissza Kapolcsra a főként terepen haladó túráról. A biciklis túrára az Balaton Bike Tour linken lehet jelentkezni.

A túra után biztatástól lesz hangos Kapolcs, ugyanis a kora délutáni órákban halad át a községen a 45. Tour de Hongrie mezőnye. A World Tour és Pro Tour csapatok világsztárjai várhatóan 14.15 körül érkeznek meg a településre, emiatt a szurkolóknak érdemes legkésőbb 13 óráig megérkezniük a kapolcsi szurkolói zónába, ahol igazi szurkolói hangulat uralkodik majd. A világszínvonalú mezőny elhaladásakor 15 hazai biciklistának is drukkolhatnak majd.

A kerékpáros programok után a zenéjé lesz a főszerep: 15 órától a Modern Art Orchestra hívja a gyerekeket egy interaktív jazzkoncertre, utánuk Prieger Zsolt Harmadnapon zsoltárokkal c. rendhagyó zenés irodalmi estje következik a MűvészVölgy Kúriában, a napot pedig a kapolcsi katolikus templomban, a Modern Art Orchestra Sacred Music koncertjével zárhatjuk.

MűvészVölgy Kúria új épület megnyitó hivatalos esemény >>>

 

MűvészVölgy Kúria

Kapcsolódó

Falra fel! plakátaukció és pop-art kiállítás Marczibányin Hír

Falra fel! plakátaukció  - Az édes élet Május 9-én tizenegyedik alkalommal várják a régi film-, reklám- és propagandaplakátok rajongóit a Falra fel! plakátaukción, ahol ezúttal egészen egyedülálló módon egy pop-art kiállítás részeként kerül sor az árverésre, ahol ismét csodálatos grafikai munkák kerülnek kalapács alá a szakma legelismer

Szegedre érkeznek a világ legjobb hőlégballonosai Hír

Hőlégballon Világbajnokság 2024 Szeged A világ több, mint harminc országából érkező, száznál is több hőlégballon színezi be Szeged egét szeptember 8-14. között, a hőlégballonozás legnagyobb világversenyén, az idén 25. alkalommal jelentkező Hőlégballon Világbajnokságon. Ég és föld között csendben haladó, hatalmas és sokszínű hőlégballo

Még több koncerttel és megújult nagyszínpaddal vár idén a siófoki Plázs Hír

Plázs Siófok 2024 Megérkeztek az első hírek a balatoni nyár epicentrumának számító, immár 9. évébe lépő siófoki Plázsról. Idén a tavalyinál is hosszabb szezonra, ebből következően pedig még több élvonalbeli fellépőre és “átbulizott” hétvégére számíthatunk. A technikailag és külsőleg is teljesen megújult, fesztivál

2024. április 6-án megnyílt a 3. Mini ARC kiállítás Szegeden Hír

ARC kiállítás - Szeged A 3. Mini ARC kiállítás – Szeged a II. SZEGEDI CIVIL KONFERENCIA keretében nyílt meg. A megnyitón Orbán Hedvig, a Szent-Györgyi Albert Agóra igazgatója köszöntötte a résztvevőket, majd Dr. Kozma József, Szeged Város Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottságának elnöke, Bakos Gábor