Véget ért a 13. Budapest Music Expo Cikk

Hirdetés

Véget ért tegnap kora este a 13. Budapest Music Expo. A Hungexpo G és F csarnokában három napon keresztül szólt a zene. Rengetegen érkeztek a rendezvényre azért, hogy kipróbálhassanak hangszereket, megnézzenek bemutatókat és rész vegyenek szakmai előadásokon. A Budapest Music Expóra több tízezer ezer ember látogatott ki.

A három nap alatt nyitástól zárásig szóltak a gitárok, a dobok, a zongorák és egyéb hangszerek, kütyük. A rendezvény ideje alatt közel háromszáz hangszerbemutató és koncert zajlott.

A Budapest Music Expón zárult az Öröm a Zene országos tehetségkutató döntője. A versenyt a Fangler's nyerte, így a zenekar a Hangszeresek Országos Szövetsége (Hanosz) jóvoltából 1 millió forint értékű hangtechnikai felszereléssel, a Hangfoglaló Program felajánlásának köszönhetően pedig 2 milliót érő egyedi pályázattal gazdagodott. Mellettük három együttes kimagasló tehetségét ismerte el a zsűri különdíjjal, ők a Nene, a Ruby Harlem és a Carson Coma.

A Hanosz idén is kiosztotta az Öröm a Zene Díjat 12 kategóriában. Ezzel a hangszeres-élőzene népszerűsítése iránti elkötelezett személyeket kívánta elismerni. Az év zenésze Köteles Leander, az év helyszíne az Analog Music Hall, az év zenepedagógusa díjat idén nem egy tanár, hanem egy intézmény, a Kőbányai Zenei Stúdió kapta. Az év felfedezettjei Berkes Olivér és Závodi Marcell, az év hangmérnöke Mohai György, az év hangtechnikusa Bácskay Gábor, az év fény- és látványtechnikusa Magony Zoltán, az év hangszerjavítója Medgyesi Tibor, az év zenei újságírója Hegedűs István, az év különdíjasa Jantyik Zsolt, a Budapest Music Expo különdíjas terméke a Pearl MinicPro Dobmodul és Pearl E-merge elektromos dob lett.

A Budapest Music Expóra idén is több tízezer zeneszerető ember látogatott ki. - A 13. expó számomra jelenleg a legkedvesebb az összes eddigi közül, mivel az idei évben számtalan olyan jelentős történést sikerült megvalósítanunk, amit ezelőtt még senki sem csinált Magyarországon – mondta Andrásik Remo főszervező. - Ilyen például a Magyar Gitárosok Fala, amivel tiszteleghettünk számos ma élő és alkotó gitáros előtt, vagy az oktatási szekció, amely páratlan összefogással jött létre. De említhetném a 93 szakmai programot is.

Az expót idén 13. alkalommal rendezték meg, és a szervezők szeretnék jövőre is tető alá hozni.

 

- Budapest Music Expo -

 

Kapcsolódó

Anyák napi családi hétvége a Budapest Arénában - Április 29-én nyit a BabaMama Expo 2022! Cikk

BabaMama Expo és KidExpo Egész napos izgalmas gyerekprogramokkal, mesehősökkel, kalandokkal, tanácsadásokkal, szakértőkkel és előadásokkal várja az anyák napi hétvégén a látogatókat a BabaMama és a KidExpo! Az ország legnagyobb várandósoknak, kisbabásoknak és kisgyerekes szülőknek szóló rendezvényén a család egyetlen tagj

Online térbe költözik az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás Cikk

Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást A korlátozások miatt online platformra költözött a továbbtanulók nagyrendezvénye, ám mint azt a szervezők mondják, ez a kihívás egyben új lehetőségeket is hoz. A 21. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást 2021. január 21-23. között rendezik meg, a megvalósítás céljából egy úttörő, többnyelvű

Virtuális expová válik a 2021-es Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás Cikk

Új helyszínt és időpontot kapott a felsőoktatás irányába tendáló diákok éves nagyeseménye, az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás: a szervezők friss bejelentése szerint már biztosan megrendezik, 2021. január 21-23. között az online térben, egy úttörőnek számító virtuális expo keretében. – 

Amerika 6 év után újra az Utazás kiállításon Cikk

Hosszú idő után ismét saját standdal jelenik meg az idei Utazás kiállításon az Amerikai Egyesült Államokat mint úticélt promotáló Discover America Hungary. 2020 február 27. és március 1. között az egyesület szakemberei segítenek megválaszolni az USA-ba való beutazással kapcsolatos felmerülő kérdés