Visegrád ősszel is! Cikk

Visegrád látkép

Hirdetés

Akár egy napra, akár egy hétre látogatunk Visegrádra, garantáltan bőven akad felfedezni való. Csodás panorámájával, híres fellegvárával, lovagi tornabemutatóival, bobpályájával, vízi programlehetőségeivel kihagyhatatlan élmény a Dunakanyar jobb partján fekvő kis település. Összegyűjtöttük, hogy mi mindent érdemes megnézni a Budapesttől egy órás autóútra lévő Visegrádon.

Elsőre mindenkinek a Fellegvár ugrik be Visegrád hallatán, ám ennél sokkal több látnivalót és programlehetőséget kínál ez a kedves kisváros a Dunakanyarban. Ősszel például célszerű itt szállást foglalniuk az erdei kirándulások kedvelőinek, hiszen Visegrádról számos túraútvonal indul. Sokan sétálnak fel a Zsitvay-kilátóhoz, csodálják meg az Apátkúti-völgyet, vagy kalandoznak például a Mogyoróhegyi tanösvényen. Könnyebb séta lehet a Kaán-forrás vagy a pisztrángos tavak meglátogatása – utóbbiaknál még a saját ebédünket is kifoghatjuk, amit kérésre elkészítenek helyben.

Sétahajózás 500 forintért

Az idei év nagy slágere a MAHART új körjárata a Dunakanyarban, amelyet fejenként 500 forintos jegyárért lehet igénybe venni. A körjárat három útvonalon is megy, a Visegrád és Zebegény közötti utazás mellett Szentendrére és Esztergomba is hajózhatunk a Duna legszebb részén. Nem csoda, hogy már több mint 140 ezer ember élt ezzel a lehetőséggel. 200 forintért még biciklit is felvihetünk a hajóra, ami a kirándulóknak jó lehetőséget ad a térség két keréken való felfedezésére. A sétahajókat még mindig van idő kipróbálni: 2020. szeptember 27-ig közlekednek.

Bárki lehet király és királyné

A híres Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok sikerén felbuzdulva már évek óta állandó lovagi torna bemutatókat is szerveznek. Évente több mint 350 alkalommal látható, ahogyan harcosok korhű ruhában mutatják be a régi fegyverek használatát és a harcmodort. Bemutató pedig nem létezik király, királyné és udvari bolond nélkül: ha egy kicsit szerencsések vagyunk, a trónról is figyelhetjük a műsort.

„Már öt éve garantált programként működnek a bemutatók: az év minden hétvégéjén van lovagi torna programunk. Nyáron az alsóvár udvarán, télen pedig a fűtött Palotaházban várjuk a vendégeket. A vírushelyzet miatt idén jóval több belföldi vendégünk van, aminek nagyon örülök, sokkal másabb érzés magyaroknak bemutatót tartani” – mondta Cseke László, a lovagrend és a helyi TDM vezetője.


Élő középkor

Évről évre több tízezren látogatnak el a város legmagasabb pontján fekvő Fellegvárba, melynek teraszáról rendkívüli panoráma nyílik a Dunakanyarra, és mely több, elsősorban a középkorról szóló izgalmas kiállításnak is otthont ad. Visegrád másik szimbóluma a Salamon-torony – amely a lovagi bemutató nyári helyszíne is egyben -, illetve a gyönyörű visegrádi királyi palota és az 500 éves reneszánsz palotakert.

Visegrád  - Fellegvár


Pisztráng, vadételek és szobában tálalt vacsora

Ha már Visegrádon járunk, mindenképpen érdemes megkóstolni a térségre jellemző ízeket is. Erre tökéletes hely a termelői piac, ahol egész évben, vasárnaponként 8 és 12 óra között válogathatunk a portékák között. Nagyon finom a pisztráng, amelyet számtalan variációban, frissen készítenek az éttermekben. Az erdő közelsége miatt pedig a vadételek is jellemzőek. A vadak rendszeresen feltűnnek az egyik visegrádi prémium szálloda, a Royal Club Hotel heti ajánlatában is. A hotel mindenki számára nyitott éttermében emellett változatos, trendi ételekkel, bőséges kínálattal várják a kirándulókat – kiemelten odafigyelve az ételérzékenyekre is. Ráadásul, ha valaki ebben a szállodában száll meg, akár egy jakuzzis szobában tálalva is elfogyaszthatja a vacsoráját.


SUP és száguldás motorcsónakkal

Azoknak, akiknek a sétahajózás nem lenne elég, bőven akad más vízi programlehetőség is a Dunán. Több cég kínál például motorcsónakos kirándulásokat és tematikus túrákat is.

„Áprilistól októberig az egyik legnépszerűbb vízi programlehetőség a motorcsónakozás, ezen belül is nálunk a ’kettős naplemente’ programra jönnek a legtöbben. A Dunakanyar adottságainak köszönhetően ugyanis kétszer is lehetőség van megcsodálni egy este alatt a festői naplementét. Általában pilismarótról indulunk, Visegrádon bukik le először a nap, majd a Szent Mihály-hegyet hajóval megkerülve utolérjük és látunk még egy naplementét” – mondta Ispán László kapitány, a ’Száguldás a Dunán motorcsónakkal’ Facebook-oldal vezetője, aki cégével mások mellett wakeboard és vízisí oktatással is foglalkozik.

2020 nagy újdonsága Visegrádon a SUP megjelenése. Magyarul leginkább állószörfnek vagy állva-evezésnek mondjuk, világszerte egyre népszerűbb sportág, amit egyszer mindenkinek ki kell próbálnia.

„Aki siet, még idén ősszel is kipróbálhatja, de jövő tavaszra és el lehet tenni mint egy hétvégi programlehetőséget. Időjárás függvényében május végétől szeptember végéig lehet SUP-ozni a Dunán. Mi profi felszereléssel, oktatóval várjuk azokat is, akik életükben először próbálnák ki ezt a sportágat. Emellett különböző SUP túrákat is szervezünk Visegrádról” – mondta Gyurián Zoltán, az outdoor.maffia vezetője.


Adrenalinfokozó bobozás

Magyarország legrégebbi bobpályája a visegrádi. 1991 óta üzemel, 2002 óta téli pályával is várják az adrenalinkedvelő kirándulókat. Bármikor tökéletes program, és még a nyitvatartást sem kell figyelni, mert az év minden napján várják a vendégeket. A gyerekek 3 éves kortól szülői kísérettel, 8 éves kortól pedig egyedül is használhatják. Ugyanakkor rendszeres vendégek a párok, sőt időnként az idősebb korosztály tagjai is. Több tanúsítvánnyal rendelkezik, nagyon biztonságos, és egyben szép helyen is fekszik: fantasztikus kilátás nyílik a pályáról a Fellegvárra. Tipp: ha tehetjük, érdemes a hétköznapokat választani a bobozásra, mivel hétvégén hosszú sorok alakulhatnak ki a nagy érdeklődés miatt.


Szálláshelyekben sincs hiány

A hotelek között bőven válogathatunk, hiszen Visegrádon összesen 1400 darab négycsillagos szállodai ágy van – ez majdnem a város teljes lakosságának száma.

Itt található az ország egyik legnépszerűbb szállodája, a Royal Club Hotel is. A Visegrád központjától 400 méter távolságra álló 4* superior minősítésű hotel a Dunakanyar egyik legszebb részén van, a Dunára, Dunakanyarra, Fellegvárra néző panorámával. A szálloda a családosok nagy kedvence, mivel tágas lakosztályokban lakhatnak és sok kifejezetten nekik szóló szolgáltatással találkozhatnak. Esős idő esetén sem kell unatkozni a gyerekekkel, hiszen animátor, játszószoba, és külön gyermekprogramok segítik teljessé tenni a kikapcsolódást. A fárasztó programok után pedig mindenkinek jól esik a jó megérdemelt pihenés, amire jó hely a tökéletesen felszerelt wellness részleg. Itt kültéri és beltéri medencék, finn és infraszauna aromaterápia, színterápia, Kneipp taposó medence, szolárium, relaxációs himalájai só szoba is található. Néhány szobában még jakuzzikat is találni, itt a szülők is tudnak lazítani egy kicsit, amíg a gyerekek az animátorral játszanak.

Royal Club Hotel Visegrád


Minden foglalás után egy fát ültetnek

A hotel további különlegessége, hogy „zöld szállodaként” üzemel. Környezetbarát működésükért négy alkalommal is elismerésben részesültek a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége által és már csak egy évnyire vannak az örökzöld cím kiérdemlésétől. Mit jelent ez a gyakorlatban?

„A hotelben napkollektorokat használunk a víz melegítésére. Ezen kívül a vendégek és a szálloda üzemeltetése által generált hulladékot egyaránt utólagosan szelektáljuk. A víztakarékos csaptelepek, az energiatakarékos vagy LED izzók, a tudatosan kialakított beszerzési folyamatok mind a környezetünk megóvását szolgálják. Természetes alapanyagú tisztítószerekkel takarítunk, illetve az újrahasznosítható anyagokból készült termékeket részesítjük előnyben” – nyilatkozta Belán Miklós szállodaigazgató, majd kiemelte: 2020 szeptemberétől minden közvetlen foglalás után egy új fát ültetnek, számításaik szerint ezzel évente 5000 körüli fa telepítését segíthetik majd elő.

Visegrád télen-nyáron egyaránt vonzó a turisták számára, jöhetnek autóval, hajón, vagy busszal, mindig gyönyörű a táj, szállásokkal, kulturális és sportos programokkal várják a vendégeket.

 

Royal Club Hotel 

Kapcsolódó

Magyar nyelvű gasztrokalandok Brnoban Cikk

Brno gasztrotúra Brno évről-évre népszerűbb a magyar turisták körében. Csehország legközelebbi városa mindössze 3 és fél óra alatt elérhető Budapestről, de korántsem csak közelsége, hanem építészeti és gasztronómiai látványosságai miatt is vetekszik a régió többi látványosságával. Brno nem csak ipari és kulturáli

Visegrád ősszel és télen is nyitva! Cikk

Visegrádi vár Visegrádon továbbra is nyitva tart a Fellegvár és a Bobpálya. Egész télen megrendezik a lovagi tornákat, horgászhatunk a pisztrángos tavakban, sőt wellnessezhetünk is, hiszen a magas energiaárak ellenére például a Royal Club Hotel is stabil nyitvatartással várja a vendégeit. Az ország egyik kedven

Egyedülálló kemping nyitott a Zsóry fürdő mellett Cikk

Zsóry Liget Camping prémium faház Mezőkövesd felkészült a nyárra. A Bükkalja és az Alföld találkozásánál fekvő település bár a matyó népművészetéről és a különleges gyógyfürdőjéről híres, talán kevesen tudják, hogy a város sok más érdekességet is tartogat a pihenni vágyó turistáknak. Az idei év egyik újdonsága, egy különleges kemp

Görögország a favorit, Bulgáriába alig megy valaki nyaralni Cikk

Görögország Az infláció, az euróárfolyam drasztikus emelkedése és az elszálló üzemanyagárak következtében alaphangon 5-15 százalékkal drágulhat idén a magyar turisták nyaralása. Zsebők Tamás, a Zseppelin Utazási Iroda irodavezetője arról beszélt, mivel a szolgáltatók télen, jóval az árrobbanást előidéző hábor