33 év után új dallal jelentkezett az F.O. System - Élőben január 28-án az Akváriumban hallhatjuk Hír
Hirdetés
Az F.O. System a ’90-es évek kultikus underground zenekara, akiknek egyetlen lemeze jelent meg és 1991-ben be is fejezték a közös zenélést. Most azonban megtörték a 33 éves csendet: itt az F.O. System vadonatúj dala, amelyet január 28-án, az Akvárium Klubban adnak elő először élőben!
Az F.O. System noha 1991-ben befejezte a közös zenélést, a rajongóik örömére 2006 óta minden évben összeállnak egy nagyszabású koncertre, hogy megidézzék kultikus dalaikat. Most azonban egy új szerzeményt is kiadtak. A dal alapja egy, a nyolcvanas évek végi próbai kísérletezésből született:
„Az eredeti basszusgitár és dob ötletek felhasználásával, valamint rengeteg új zenei ötlet, ritmika, harmónia és az énekdallam hozzáadásával készült 2022-ben. A szöveg is teljesen új, a jelenben íródott, a zenekarunk korosztályát is foglalkoztató érzésekről és gondolatokról” – árulja el a dalról Mátyás Attila. - „A Mire vársz? egy zenei és stílus beli időutazás. A ’80-as évek hangulatából indulva, egészen napjaink modernebb hangzásáig.”
A zenekar alapítói, Jerabek Csaba és Mátyás Attila azonban hozzáteszik, habár az új dalnak egyelőre nem terveznek folytatást, a közös alkotómunka igazi élmény volt, a januári koncert pedig remek alkalom lesz arra, hogy végre közönség előtt is eljátsszák a dalt.
A jövővel kapcsolatban így fogalmaz Jerabek Csaba: Az FO egy jelenés, időnként feltűnik, majd elhalványul és soha nem bizonyos, hogy valaha még előtűnik-e újra.”
Az azonban már biztos, hogy január 28-án, az Akvárium Klubban történelmi pillanatot élhetnek át a rajongók, amikor először hangzik el élőben is a Mire vársz? c. dal. Az elővételes jegyek még elérhetők a Live Nation oldalán.
F.O. System
Kapcsolódó
Megjelent a Margaret Island utolsó dala Hír
A különleges együttműködésből született mű élőben először az október 1-jei Superalbum Nagykoncerten lesz hallható a Budapest Parkban, másnap pedig a zenekar búcsúkoncertjén is elhangzik.
A „Csend van” a Superalbum részeként született, amely tíz különböző produkcióban ötvözi a Superar gyermekkórus
10 előadó, 1 ügy, 1 SUPERALBUM Hír
A Banana Records kiadó és kreatív ügynökség egy különleges zenei projektet indított útjára, amely a zene erejéről, az összefogásról és a társadalmi felelősségvállalásról szól. A Superalbum című kollaborációs lemezen a Superar Zeneművészeti Alapítvány programjában részt vevő gyerekeké a főszerep: ő
Budapestre jön a világ egyik legnagyobb klasszikuszenei szakmai eseménye - érkezik a Classical:NEXT 2026 Hír
A klasszikus zene kortárs világtalálkozója 2026-ban először érkezik Magyarországra: a Hangvető és a Müpa közös szervezésében a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében Budapest ad otthont a Classical:NEXT-nek, 2026. április 9–12. között.
A Classical:NEXT a klasszikus zene globális szakm
Tíz év után új albummal jelentkezett a Hősök Hír
Tíz év, nyolc dal és jó pár feat – a Kazi eredetileg nem albumnak indult, végül mégis az lett belőle. „EP-t terveztünk kiadni, de annyi dal készült, hogy úgy döntöttünk, nagylemez lesz. Nem írtunk rá célzottan slágert, nem is volt ilyen indíttatásunk, egyszerűen csak jólesett dolgozni rajtuk. Sze