A Rossz versek színésznője szerepel a Fiúk új klipjében Cikk
Hirdetés
A 'Vártam rád' videójában Nagy Katica, a négy magyar filmdíjas és többszörös fesztiválgyőztes Rossz versek színésznője szerepel. Az új dal a Fiúk júniusban érkező Mivanveletek című EP-jének felvezetője.
A Fiúk stílusát a közép-kelet-európai keserűség és az amerikai feeling good ötvözése határozza meg R’n’B és indiepop elemek összemosásával és ez a kettőség remekül megmutatkozik a most megjelent új dalukban is: „A Vártam rád szövege egy olyan nő szemszögéből van ábrázolva, aki várja haza a párját, de ő nem érkezik meg. Zeneileg eddig az egyik legaprólékosabban meghangszerelt dalunknak gondoljuk. Sokáig dolgoztunk azon, hogy az alapvetően szomorúbb hangulatú szöveget alá tudjuk támasztani egy olyan atmoszférával, amellyel összképileg egy könnyen befogadható, de mégis sablonmentes dal lesz a végeredmény” – meséli Bíró Bence, a zenekar énekese.
A videóklipet a Fiúk Honti Gergellyel a klip rendezőjével, (ő fényképezte és vágta is a klipet) közösen álmodták meg pár sör mellett. „Szükségünk volt egy női főszereplőre, ezért megkerestük a Rossz versekből ismert Nagy Katica színésznőt, aki örömmel elvállalta a szerepet és tökéletesen hozta azt a karaktert, amit elképzeltünk” – teszi hozzá Bence.
A Fiúk 2018-ban alakult Budapesten, de többek között játszottak már a VOLT Fesztiválon, az Akvárium Nagyhallban a Follow The Flow előtt és az A38 Hajón a Bagossy Brothers Company vendégeként. A zenekar idén bekerült az NKA Hangfoglaló Program támogatott zenekarai közé is, júniusban pedig érkezik első kislemezük a Mivanveletek.
Fiúk zenekar
Kapcsolódó
"Éjféltájt" - a Wellhello forró partidallal tér vissza Cikk
Megérkezett a Wellhello legújabb dala, az "Éjféltájt", ami az első a hat számos albumról, a "Gelato"-ról. Mostantól öt héten keresztül érkeznek a forró cuccok, amikhez fagyit is adnak a srácok, hogy ne legyen melegetek!
"Az elmúlt időszakban inkább merengősebb, szomorúbb, lassabb dalokkal jöttü
Örömzenéléssel lepte meg a Söndörgő a járókelőket Cikk
A Söndörgő idén ünnepli 30. születésnapját. A három évtized számos sikert hozott a zenekar számára, de a szakmai-díjak, a neves kiadó és Grammy-közelsége mellett is a legfontosabb az évek során az maradt, hogy a közös muzsikálás örömet okozzon nekik és az embereknek. Ebből adtak ízelítőt egy spont
Milyen felzabálni mások nyomorát? Válasz a Bohemian Betyars új klipjében Cikk
“Szomorú vagy? Egyél egy kis csokit, az biztosan segít majd!” - valószínűleg mindannyian hallottuk már ezt a jótanácsot életünkben legalább egyszer. Viszont mi a helyzet akkor, ha valaki nem tud megállni egy tábla csokinál vagy egy doboz fagyinál, hanem ezeknél sokkal (de tényleg sokkal) több kell
Jelvényt és kislemezt rejt a Vad Fruttik díszdoboza Cikk
Három budapesti koncerttel zárja MÉLY elnevezésű turnéját a Vad Fruttik május elején. A kulturális központokban, színháztermekben zajló műsorhoz a rajongóktól kértek és kaptak színpadi elemeket Likó Marciék, köztük foteleket, szobanövényeket és lámpákat. A fővárosban még egy különlegességgel készü