Alicia Keys a mindennapok hősei előtt tiszteleg az "Underdog" dalának akusztikus verziójával Cikk
Hirdetés
Alicia Keys is részt vett az iHeartRadio Living Room Concert for America című kezdeményezésben, mely során világhírű előadók adtak elő egy dalt otthonukból, a mindennapok hőseinek tiszteletére: azoknak, akik helytállnak, és szembenéznek a legnehezebb helyzetekkel is. Az egy órás műsorban olyan előadók vettek részt többek között, mint Elton John, Billie Eilish, Sam Smith, Dave Grohl, illetve Mariah Carey. Az egyik legnagyobb sikert azonban Alicia Keys „Underdog” című slágerének, akusztikus előadása aratta. „Ez a dal egy ima. Arra emlékeztet milyen erősek is vagyunk, és hogy legyőzzük a kihívásokat”- mondta az énekesnő, miközben a dal első taktusait kezdte el zongoráján játszani.
Az „Underdog” csodálatos, egy szál zongorás előadásának köszönhetően, új értelmezést kapott a dal, reménykeltő szimbólumként, és tiszteletadásként azoknak, akik életüket is kockára teszik a nehéz időkben, hogy embertársaikon segítsenek. Reménykeltő dalszövege tökéletesen illik a kihívásokkal teli időszakhoz, melyben élünk. Inspiráló üzenete pedig, a helytállásra bátorít.
A dal eredeti változatát az énekesnő, Ed Sheerannal közösen írta, és a megjelenés előtt álló, „Alicia” című legújabb albumának első kislemezeként már eddig is hatalmas sikereket ért el világszerte, jelenleg pedig a Shazam lista 16. helyén, míg az iTunes lista 2. helyén helyezkedik el.
Sony Music Hungary
Kapcsolódó
Lezárul az UPBEAT első szakasza – Új lendülettel folytatódik az európai világzenei együttműködés Cikk
Lezárult az UPBEAT Platform első fejezete - és indul is a következő. A magyar Hangvető vezette konzorcium az európai zeneipar kiegyensúlyozására, a feltörekvő művészek támogatására és a kulturális sokszínűség megőrzésére szövetkezett. Mit ért el a projekt az első három évben, és hogyan tovább?
A
Megvan a 2025-ös Sávlekötő Camp győztese Cikk
Több mint két hónap után véget ért a Sávlekötő Camp by OTP Junior 2. évad. A dalszerzők tehetségkutatójában a táborozók folyamatos kihívásokat teljesítve készítettek saját dalokat, a döntőben pedig élőben, egy-egy 15 perces koncerttel bizonyítottak a táborvezetőknek és a több mint ezer fős közönsé
Új klip a Kiss Tibi és az Aranyakkordtól Cikk
Új dallal jelentkezett Kiss Tibi, Vastag Gábor és Gábor Andor „UFO” triója, a Kiss Tibi és az Aranyakkord. A Gálya egy izgalmas, kollázs technikával készült klipet is kapott, hogy a nyárba úsztassa a hallgatókat.
A Gálya csírája még 2023-ban indult, amikor a csapat Hawaii-on adott koncertet és t
Több mint 130 zenekar alakul az idei Gitármánia Táborban Cikk
Összesen 13 professzionálisan berendezett teremben, 80 zenész által nyújtott 110 program zajlik az idei Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban. A szolnoki Tiszaligeten július 21-től 27-ig zajló eseményre jelentkező zenészpalánták nemcsak előadásokon, kurzusokon vehetnek részt, hanem az eddigi t