At Night I Fly: megérkezett az új album zenei előhírnöke, a 'Uriel' Hír
Hirdetés
2012-ben hallhattunk róla először, hogy ismert magyar zenészek fogtak össze egy új progresszív metal zenekarban, mely At Night I Fly néven kezdte meg működését és a September Kills EP 4 dalával mutatkozott be a közönségnek. A folytatás december 6-án érkezik, a Mirror Maze nagylemez 9 új dalt fog tartalmazni, az Uriel pedig már szöveges videóval kísérve meg is hallgatható a kiadó Youtube csatornáján, illetve digitális felületeken.
A Mirror Maze című bemutatkozó nagylemez 2019. december 6-án jelenik meg a Nail Records kiadásában CD-n és digitális platformokon. A zene mélységének és komplexitásának legjobb átadása érdekében a lemezanyag 96kHz / 24bit nagyfelbontású formátumban is elérhető lesz, és már előrendelhető az At Night I Fly Bandcamp oldaláról, valamint iTunes-on. A kiadást követően a zenekar koncertezni indul, hogy újabb és újabb termeket fedezzen fel saját tükörlabirintusában.
A ‘Mirror Maze’ BZ és András által írt dalai egy fontos és aktuális témát járnak körül, hogy megannyi szemszögből érzékeltessék azt. Minden tétel egy-egy kiragadott példa olyan emberekről, életekről és sorsokról, ahol az egyén a lehetőségek és döntések között bolyong, mintha a vidámparkok torz tükörlabirintusába tévedne. Megtévesztő zsákutcák, eldönthetetlen útelágazások, csalogató veszélyek között bárki könnyen téveszti el az egyetlen célt, amellyel eredetileg elindult az életben: hogy önmaga maradjon.A zenekar tagságát vendégek is segítették a lemezen: Kővágó Zsolt (Dreyelands, Honeybeast) billentyűs mellett egy vonósnégyes is szerepet kapott. A keverésért és masteringért András produceri vezényletével a HL-Studio elismert szakembere, Hidasi Barnabás felelt, aki többek között olyan zenekarok lemezein dolgozott, mint a Tankcsapda, a Depresszió, a Magma Rise, de András és BZ több más zenekarának lemezén is az ő neve olvasható. A lemez borítóját Rajkai Péter fotója díszíti: felvételei többször helyet kaptak a National Geographic hasábjain, valamint az ő képei szerepelnek a Dream Theater billentyűsének, Jordan Rudessnek legutóbbi, ‘Wired for Madness’ című albumának lapjain is. A Mirror Maze borítóját és bookletjét Nagy Olívia képzőművész öntötte végleges formába, aki már régóta dolgozik együtt a csapat tagjaival.
A csapat új lendülettel tökéletesítette az EP óta megszületett dalötleteket, és időközben arra is ráébredtek, hogy bár az At Night I Fly kezdetben egyfajta projectként indult, a tagok stílusának, karakterének egyedi kohéziója, a dalok markáns egyénisége és a jól működő közös munka alapján már teljes értékű zenekarrá változott. A dalok végül 2019-ben jutottak el abba az állapotba, hogy részben önmagukon is túlmutatva egy közös téma köré felépített konceptalbum formájában készüljenek el, amelyben a zenei komplexitás találkozik a közérthetőséggel és a mély szövegekkel.
Az At Night I Fly egy magyar modern, progresszív metal zenekar, melynek minden tagja a zenei színtér elismert szereplője, előző és egyéb zenekaraikban, projektjeikben hazai és nemzetközi elismeréseket egyaránt szereztek. Bátky 'BZ' Zoltán neve többek között olyan zenekarokból lehet ismerős, mint a Stonehenge, a Fonogram-díjas Wendigo, az eMeRTon-díjas After Crying. 2012-ben kezdett el azon gondolkozni, hogyan vihetné tovább korábbi zenei tapasztalatait és markáns világát: végül Horváth András Ádámmal, aki többek között a Dreyelands és az After Crying gitárosa, zeneszerző és keresett session zenész, elhatározták egy új zenekar alapítását. A csapat két további tag belépésével vált teljessé: Nagygyörgy Gábor, a K3 és a Cry Free soraiban ismertséget szerzett dobos, valamint basszusgitáron Hegyaljai-Boros Zoltán, a Reason és sok egyéb projekt multihangszerese érkezett az At Night I Fly nevet választó formációba. 2012-ben egy négyszámos EP-vel mutatkoztak be: a 'September Kills' agyas és érzésekkel teli zenéjével, a címadó dalhoz készült intenzív videóval egyöntetű kritikai sikert aratott. Néhány év után Hegyaljai-Boros Zoltán elhagyta a zenekart, a helyére pedig tökéletes megoldásként a Dreyelands basszusgitárosa, Springer Gergely érkezett.
At Night I Fly további hírek, infók >>>
Nail Records
Kapcsolódó
Megjelent a Margaret Island utolsó dala Hír
A különleges együttműködésből született mű élőben először az október 1-jei Superalbum Nagykoncerten lesz hallható a Budapest Parkban, másnap pedig a zenekar búcsúkoncertjén is elhangzik.
A „Csend van” a Superalbum részeként született, amely tíz különböző produkcióban ötvözi a Superar gyermekkórus
10 előadó, 1 ügy, 1 SUPERALBUM Hír
A Banana Records kiadó és kreatív ügynökség egy különleges zenei projektet indított útjára, amely a zene erejéről, az összefogásról és a társadalmi felelősségvállalásról szól. A Superalbum című kollaborációs lemezen a Superar Zeneművészeti Alapítvány programjában részt vevő gyerekeké a főszerep: ő
Budapestre jön a világ egyik legnagyobb klasszikuszenei szakmai eseménye - érkezik a Classical:NEXT 2026 Hír
A klasszikus zene kortárs világtalálkozója 2026-ban először érkezik Magyarországra: a Hangvető és a Müpa közös szervezésében a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében Budapest ad otthont a Classical:NEXT-nek, 2026. április 9–12. között.
A Classical:NEXT a klasszikus zene globális szakm
Tíz év után új albummal jelentkezett a Hősök Hír
Tíz év, nyolc dal és jó pár feat – a Kazi eredetileg nem albumnak indult, végül mégis az lett belőle. „EP-t terveztünk kiadni, de annyi dal készült, hogy úgy döntöttünk, nagylemez lesz. Nem írtunk rá célzottan slágert, nem is volt ilyen indíttatásunk, egyszerűen csak jólesett dolgozni rajtuk. Sze