Brit fúvósokkal közösen ad ki új nagylemezt az Oláh Krisztián Quartet Hír

Oláh Krisztián Quartet - Music for 24/7

Hirdetés

Március 3-án mutatja be legújabb nagylemezét az Oláh Krisztián Quartet a Magyar Zene Házában. A Music for 24/7 címre keresztelt albumot a kvartett a brit TRYPL Horns fúvós trióval közösen állította össze, a zenekarvezető Oláh Krisztián kompozíciói alapján. A két formáció a Zene Háza színpadán is közösen fog játszani, az új lemez pedig a koncert napján lesz kapható először fizikai formátumban. Az albumot a fiatal művész Szakcsi Lakatos Béla emlékének ajánlja.

Oláh Krisztián zongoraművész 2019-ben hívta életre kvartettjét, amelynek március 3-án jelenik meg a harmadik nagylemeze. Az építkezés megfontolt és rendkívül tudatos, a kompozíciókat szerzőként jegyző Oláh Krisztián egyfajta jelzőtáblaként tekint a most elkészült anyagra. Az elmúlt évben főszerepet játszott a korábbi határok feszegetése és új utak kutatása, míg az eddig járt ösvények között gondosan rendet vágott.

"Továbbra is sok időt szentelek az elmúlt évszázadok zenei örökségének megismerésére, azonban fontos lett mellette, hogyan rezonál most a világunkban, amit alkotunk - hogy tudok olyan formában megszólalni a saját nyelvemen, mely 2023-ban teljes mértékben átélhető." – mondja Oláh Krisztán a jelenlegi alkotói szemléletéről.

Az új utak keresésének jelentős állomása a kvartett találkozása a brit TRYPL fúvós trióval, akikkel közösen alakították ki a március 3-án megjelenő lemez hangzását. Márpedig a hét szám témájában is széles spektrumot jár be: helyet kapott benne Szerb Antal Gubbioja, Orléans és tengerentúli névrokona, Liszt-darab köré épített fantázia vagy a hűvös és kimért városi atmoszféra - de külön blokkban ragadja ki a múlt század kolosszális szerzőinek motívumait is eredeti kontextusukból.

A Music for 24/7 anyagát a kvartett és a fúvós trió a Pannónia Stúdióban rögzítette, Fenyvesi Márton értő gondozásában. A felvételt rendhagyó, exkluzív stúdiókoncert zárta, amelyre az Oláh Krisztián Quartet 50 legközelebbi támogatója és rajongója válthatott jegyet.

Oláh Krisztián otthonosan mozog a 21. század digitális világában is: a zongoraművész közösségi finanszírozási kampányt indított korábbi albumának bakelit formátumú kiadására. A Music for 24/7 stúdiókoncertjének jegyeit a kampány megfelelő csomagjának megváltásával lehetett megszerezni. Az új lemez számairól pedig közösségi oldalán mesél a megjelenést követő hetekben, OKQ InSight sorozatának 2. évadában.

Az albumot Oláh Krisztián zongoraművész Szakcsi Lakatos Béla emlékének ajánlja.

Oláh Krisztián Quartet lemezbemutató hírek és jegyek >>>

 

Oláh Krisztián Quartet

Kapcsolódó

A közel 30 éves álomból ébredő FLM és Alfie Castley lépnek fel a Take That előtt Hír

FLM (sászár Előd és Hoffer Dani) Július 3-a igazi poptörténeti pillanatnak ígérkezik, hiszen több mint három évtizedes pályafutása során először látogat hazánkba Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata, a Take That. Ha ez önmagában nem lenne elég hír, egy igazi szenzáció is létrejön ezen az estén, hiszen eredeti felállásában újra s

Innen szép nyerni - Megérkezett az AWS új nagylemeze Hír

AWS innen szép nyerni Az élet olyan, mint egy társasjáték. A célig repíthet minket a szerencse, egy helyben topoghatunk a rossz lapok miatt vagy akár a győzelem előtt visszakerülhetünk a start mezőre újrakezdeni az egészet. Az AWS üzenete, hogy menni kell tovább és sosem szabad feladni az álmaidat. Három évvel barátjuk

Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI Hír

Elefánt - Semmi A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától. Az eklektikus, mégis átgondolt és szorosan összekapcsolódó tematikák mentén haladó anyag

Radical Optimism - Megérkezett Dua Lipa 3. nagylemeze Hír

dua lipa Radical Optimism Végre megérkezett a pop koronázatlan királynőjének, Dua Lipának harmadik nagylemeze, a Radical Optimism, amely 11 dalból áll. Az énekesnő egyedüllétét kiemelő album első felvétele beszédesen az „End Of An Era” (azaz: egy korszak vége) címet viseli és olyan slágerek gyűjteménye, mint a „Houdini”, a