Dallos Bogi látványos, éjjeli klippel jelentkezik Hír

Dallos Bogi - Félig Ébren

Hirdetés

Dallos Bogi, tavalyi kislemeze után újabb dalt hoz, amely talán az eddig legdühösebb, kiábrándultabb szerzeménye, amely a hazugságokon való tovább lépés témáját járja körbe. A fiatal énekesnő most egy izgalmas képi világú, éjjeli, autózós klippel jelentkezik, a következő hetekben pedig számos koncertet ad országszerte.

Dallos Bogi hét éve igazán aktív a magyar zenei életben, amely idő alatt számos dalt és egy lemezt adott ki, valamint megnyerte a Fonogram-díjat is az év felfedezettje kategóriában. A még mindig nagyon fiatal énekesnő 2017-es ’Épp Most’ című albuma, volt az első szerzői szárnybontogatása, amelyet a tavaly áprilisban napvilágot látott ’Közelebb’ kislemeze követett. Most egy dinamikus, táncolható, de közben a mély szöveggel rendelkező dallal jelentkezik, amely már a következő nagylemezének része.

"A ’Félig ébren’ a közelgő nagylemezem, egyik legdühösebb, és legkiábrándultabb szerzeménye. A dalaim nem mindig az aktuális élethelyzetemre reflektálnak, mert szerencsére nagyon harmonikus, boldog időszakot élek, de eléggé bekorlátozná a művészi szabadságomat, ha mostantól csak a szerelemről írhatnék. Az elmúlt években megéltem sok sikert, és kudarcot is, találkoztam sok élethelyzettel, amikor úgy éreztem megbízhatok az emberekben, és közben a legváratlanabb helyzetben szúrtak hátba” - kezdte Bogi a friss dalról, amelyet Wagner Emil szerzőtársával írtak, Puskás Ádám Dániel és Gerendás Dani producerálták

„Sokszor naívan hiszünk, ígéreteknek, mások szavának, amelyek elvakítanak minket. A ’Félig ébren’ arról a pontról szól, amikor kitisztul a kép. A dal végére úgy érzem, hogy lelkileg én is eljutok egy továbblépett állapotba, amikor magabiztosan nézhetek a jövő felé” – folytatta az énekesnő, aki közösen találta ki a klip koncepciót a rendezővel, Szén Benjáminnal. „Régóta szerettem volna egy éjszakai klipet. Az autós, illetve báros jelenetek jól alátámasztják a dal hangulatát” – mesélte a klipről Bogi, akinek sűrű nyara volt, a következő hetekben is számos koncertet ad.

 

Dallos Bogi press

Kapcsolódó

Megjelent a Margaret Island utolsó dala Hír

Megjelent a Margaret Island utolsó dala A különleges együttműködésből született mű élőben először az október 1-jei Superalbum Nagykoncerten lesz hallható a Budapest Parkban, másnap pedig a zenekar búcsúkoncertjén is elhangzik. A „Csend van” a Superalbum részeként született, amely tíz különböző produkcióban ötvözi a Superar gyermekkórus

10 előadó, 1 ügy, 1 SUPERALBUM Hír

10 előadó, 1 ügy, 1 SUPERALBUM – mert minden gyermek hangja számít A Banana Records kiadó és kreatív ügynökség egy különleges zenei projektet indított útjára, amely a zene erejéről, az összefogásról és a társadalmi felelősségvállalásról szól. A Superalbum című kollaborációs lemezen a Superar Zeneművészeti Alapítvány programjában részt vevő gyerekeké a főszerep: ő

Budapestre jön a világ egyik legnagyobb klasszikuszenei szakmai eseménye - érkezik a Classical:NEXT 2026 Hír

Classical:NEXT 2026 Budapest A klasszikus zene kortárs világtalálkozója 2026-ban először érkezik Magyarországra: a Hangvető és a Müpa közös szervezésében a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében Budapest ad otthont a Classical:NEXT-nek, 2026. április 9–12. között. A Classical:NEXT a klasszikus zene globális szakm

Tíz év után új albummal jelentkezett a Hősök Hír

Tíz év után új albummal jelentkezett a Hősök   Tíz év, nyolc dal és jó pár feat – a Kazi eredetileg nem albumnak indult, végül mégis az lett belőle. „EP-t terveztünk kiadni, de annyi dal készült, hogy úgy döntöttünk, nagylemez lesz. Nem írtunk rá célzottan slágert, nem is volt ilyen indíttatásunk, egyszerűen csak jólesett dolgozni rajtuk. Sze